Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-22 / 51. szám
404 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A szerencse bolondja. — Igaz történet. — Pereczes Ádám afféle kis gazda volt ami városunkban, ki a maga rendje és módja szerint csendesen eléldegélhetett volna, mint a többiek, akik a város gazdálkodó negyedében laknak. De Perczes Adám gazdának egy nagy szerencsétlensége akadt. Mert hát az ördög vagy mi’csa. éppeg az ő szivét választotta ki a szerencse bolondjának. Már a haimadik osztálysorsjáték izgalmaiban vergődik, a húzás napján úgy vizsgálta a számokat, hogy csak dűlt bele a két látó szeme. Mert hát 3 az igazi magyar. — 624241 súgta önönmagának 1 Meg kell tre- felni, ha bele bolondulok is. Jó fdeségasszonya el nem tudta képzelni, mi történt egy idő óta az ő emberével, már mint Perczes Adámmal. Máskor félre is tehettek egy pár garast, most meg olykor szükséget is éreznek. Pedig a gazda nem iszik, nem dorbézol, a már bizonyos. Egyszer azonban a feleség egész véletlenül ráakadt a sorjegyre. Minden megvolt előtte magyarázva. — Ez a szerencsétlen, de jó ember a szerencse bolondja, szólott az asszony elkeseredve. — 50 ezer korona — kiáltott fel Ádám és megragadta a kezét az asszonynak. — Meg ne nézd, asszony a számot, mert baj leszen. Karácsonyra gazdagok leszünk. Különben hiába imádkoztok az Istenhez. Mert akkor nincs Isten az égben. Szegény asszony sírva fakadt. Nagy szánalommal bámult a szerencsétlen emberre, mert nyilván hihette, hogy az ö embere — magzavarodott. A gyermekek is sirva fakadtak. Odaszaladtak az édeshez és anyjuk ruhájába fogózkodtak. Féltek apjuktól. — Mit bámultok — ordított reájuk — talán nem akartok urak, kisasszonyok lenni ? Karácsonyra gazdagok leszünk I * A karácsony meg közeledett. Pereczes Adám elment hazulról, nem is köszönt. Nem is tudták hova fordult. Pedig ő nagy dologban járt. Szentül hitte, hogy a húzás ma megtörténik, ez a 62424 szám kijön és nem kevesebbet nyer, mint ötvenezer koronát. Többre neki úgy sincs szüksége, ezzel teljesen megelégszik. Mert higyjük el, hogy vannak ilyen emberek a világon. Pereczes Adám nem egyedüli ám. Egy álom, egy vén banya jóslása, egy fejbe vett és ott moszatoló agyrém sokszor megzavarhatja a legjózanabb embert is. Pereczessel sem hitette volna el senki emberfia, hogy ő a rajta következő karácsonyi ünnepekre gondos ember nem leszen. . . . Most is ott áll a trafik előtt . . . türelmetlenül várván az „ujságlapot“, melyben az ő 62424 száma biztosan kileszen Írva. Jár-kél a piaczon, nézi a szép kirakatokat. — Ha kijön a szám — suttogta — akár egy raktárt vehetek. Az idő végre elérkezik. Bemégyen a trafikba. Lediktálja sorsjegyéről a számot, A trafikus nézi, nézi, Ádám pedig remegett, mint a nyárfa levél. — Még csak közel sem járt hozzá . . . szólott a trafikus nagy közönyösséggel. — Csalás, nagy csalás — kiáltott fel Pereczes Ádám. — Vigyázzon kigyelmed. — Csalás történt, kiáltott Pereczes újra és újra, mikor már a piacz kövezetén állott. A járó-kelők csak bámultak reá, de talán nem is sejtették, hogy ez a szegény ember A szerencse bolond .. . kergeti, kergeti ... de meg nem lelheti, >5« Ilyen állapotban került haza Pereczes Ádám. A gyermekek meghúzták magukat a szegletben és remegve nézték, milyen bőszülten érkezik haza apjuk. — Nincs Isten — orditá és a reszkető kezébe csömöszölt sorsjegyet felesége felé dobta. — Mi lelt Adám ? — kérdezte az asszony nagy léleknyugodalommal. így még sohasem láttalak. — Halljuk I — Oh ember nézz az árva gyermekekre. — Jobb szeretném őket a térítőn látni! — Ne szólj, ne beszélj igy ember. ’Iszen szived úgy sem érzi azt, amit szád beszél. — Pereczes vette kalapját és indulni készült. — Ne menjen kigyelmed ma sehovase. De az ember elrohant! A különben józan életű ember másnap reggel került haza ■— ittasan. A )ó asszony gyöngéden fogadta. Okos asszony volt, Szemrehányást nem tett. Pereczes is szófián volt. Lefeküdt. Sokáig, nagyon sokáig aludt. Mikor aztán fölébredt s ránézett gyermekeire — az erős ember szemeiben összegyülemlett a könyü, aztán fuldokló zokogásban tört ki. —- Ádám, szólott az asszony nagy szeretettel, ’iszen te mindig jó, családodat és gyermekeidet szerető ember voltál. És tegnap eszedet vesztetted! — Tegnap? Megtagadtad a jó Istent és gyermekeidet a térítőre kívántad ... — Gyermekeimet? kérdezte visszaborzadva Pereczes. ’Iszen gyermekeimet nem adnám én a félvi lágért! — Hát akkor Ádám, ne kisértsd az Istent. Ládd-e, úgy e más karácsonyra is szegények voltunk, de megelégedtünk avval, a mink volt. Sőt hálál adtunk érte! Ha most megmaradt volna az a pénz, amivel a szerencsét kergetted: ugy-e. — Ne szólj többet arról az időről édes fiam, mikor a szerencse bolondja voltam. — ’Iszen nem szegény embernek való. — Senkinek . . . senkinek! — Maradunk mi a régiek és úgy üljük meg a szent karácsonyt, mint eddig. A magunk egyszerű voltában. — Úgy édesem ! Mester. A patkányok végnapjai. Valóságos irtóháborut indítottak a Fekete-tengermenti városokban a patkányok ellen. Ez az irtóháboru pedig a pestisre vezethető vissza, amelynek tudvalevő terjesztői a patkányok. Az egyes városokban fellépett pestis bacillusait a patkányok tovahurczolják, átviszik a hajókra, amelyeken több a patkány néha, mint az utas s a hajókkal igy kerül egyik helyről a másikra a pestis. Odesszában különösen rossz napok járnak most a patkánjmkra; a hatóságok nagy anyagi áldozatoktól sem riadnak vissza. Minden egyes beszállított patkány farkáért 2 kopeket fizetnek (körülbelül 5 fillér). Képzelhető, hogy a 400 ezer lakossal bíró városban ugyancsak akad elég ember, aki — egyéb foglalkozás liiján a patkányirtás eme sportját űzi. Különösen a gyerekhad találja kedvét az irlóháboruban. Hogy a hatóság megköny- nyitse a pusztítás munkáját, sokban a kezükre jár a pat- kányírtóknak. Úgy hogy a megriadt állatok valahogy a hajókra ne juthassanak, minden hajónak dobogóját felvonatták, sőt azt is megakadályozzák, hogy köteleken, lánczokon stb. ne juthassanak a hajóra a patkányok. Kicsit drága mulatság ez a patkányirtás, de a város szívesen áldoz rá ezreket is, csakhogy lehetőleg elejét vegyék a pestis tovább terjedésének. A többi nagyobb városokban is megkczték a patkányirtás könyörtelen munkáját.
