Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-24 / 47. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 371 CSALADI-KÖR. Téli esték otthon. Mindenütt jó, de legjobb otthon. Régi-régi példabeszéd, melyet apáink nem csak mondogatlak, de valósággal be is igazoltak. A régi családi tűzhelyeken érezték csak igazán az otthonnak édességét. Mikor még nem ismerték ugv a drága korcsmái életet; mikor a családtagok összeülve, tisztességes beszélgetéssel, fonással, varro- gatással tudták eltölteni az időt. Az otthonnak szeretete, az együttlét megszo- kottsága szereltette meg a néppei az érdekesebbnél érdekesebb meséket, melyeket öregjeink oly nagy számban hagytak reánk. Fájdalom, azok a szép, nemesitő, nemzeti történelemből merített mesék, regék, mondák feledésbe mentek. Ma már a magyar ifjúság alig tud mesélni, regélni. Ha akad is egy-kettő közöttük, azok is inkább a trágárságba, arczpiritó erkölcstelenségbe csapnak át. Nagyon szükséges figyelmeztetni a jó, becsületes szülőket, hogy ne engedjék meg a fiatalságnak a trágár, kétértelmű, ocsmány beszédeket, tréfákat. Ezek kiölik a szivekből a tiszta erkölcsöket, szűzi szemérmet, gvermekdedséget. De főleg, maguk a szülők menjenek ez irányban jó példával elül. Ne beszéljenek olyat, a mi gyermekük lelkét megzavarhatják. A gyermekek könnyen tanulnak ám. A mit ők egyszer meghallanak, azt feledni nem is fogják. Sőt rajta lesznek, keresve-keresik majd az alkalmat, hogy hasonlókat hallhassanak. Egy öreg bölcs mondotta, hogy a családban elegendő egyszer meghallgatni, hogy üres idejükben vagy munka közben miről beszélgetnek és könnyen meg lehet ösmerni az egész család jellemét, mivoltát. Fájdalom, sok apa mosolyogva hallgatja; hogy az ő fia már miről és hogyan tud beszélni. No no, majd szomorúságra vállhatik még ez a hamis öröm. Azért csak lassan bizony az érleléssel, ne bogy a korán érett gyömölcs hamar leszakadjon az élet fájáról. Hát mit szóljunk aztán még a sok undorító tréfákról? Hallják nem csak a felnőttek, de a fejlődő leánygyermekek is. Nem is gondolják meg a szülők, hogy minden egyes ilyen tréfával leányuk tiszta, fehér lelkére egy egy mocskot ejtenek. Milyen könnyen szennyessé lesz aztán — az egész lélek. Legyenek büszkék arra a szülők, hogy az ő tűzhelyükön csak afféle tisztes, becsületes beszélgetésnek vagyon helye. Az allele megjegyzések: — Zsendély van a házon, bizony hogy gyanút ébresztenek a legtisztább szivekben is és nem tudjuk, vájjon egy egy szúró tövist nem szúrunk e azokba az ártatlan szivekbe. A tisztes mesék, töi'ténetek, regék mindig gyönyörködtetésére és vidámságára fognak szolgálni a ház népének és megszerettetik azt az édes otthont, melynél egyetlen egy családnak sincs drágább kincse. A zene hatása az állatokra. " A múlt században Francziaországban Marville úr érdekes kísérletet tett, hogy megtudja mily hatást gyakorol egy és ugyanazon hangszer a különféle állatokra. Ugyanis többféle állatot záratott együvé egy helyiségbe s azután trombitát fuvatott a helyiség ablakában. A hatás melyet észlelt, a következő volt: A macska még csak füledobját sem billentette meg a trombita szóra ; a kutya szépen leült a hátsó felére s mindvégig figyelmesen hallgatott; egy ló, mely épen az ablak alatt evett, idönkint föl-fölemelte fejét, jóizüen ropogtatván e mellett szénáját. A nagyfulü szamár legkevésbé sem figyelt oda, de annál több fogékonyságot tanúsított a zene iránt egy szarvasünő, mely füleit hegyezve, nagy figyelemmel hallgatta a szokatlan hangokat. Ide-oda járkáló tehenek eleinte megálltak s bámészan mereszték szemeiket az ablakra, hanem később bámulatos nyugalommal folytatták sétájokat s mitsem törődtek az egész dologgal. A kalitkába zárt éneklő madarak majd megszakadtak az éneklésben ; a kakas csak yúkjaival bajlódott, ezek pedig figyelmesen — kapargáltak. Becsapás. (Képviselő választás után.) Busán, leeresztett fővel ballag Gyuri bátyánk a minap az utczán s tart egyenesen a községháza felé. Éppen a kapuba találkozom vele s köszönök neki. — Jó napot Gyuri bácsi! — Adjon Isten, édös mester ur. — Kend busul Gyuri bácsi, ugyan mi baj érhette ? — Hát csak amondó vagyok, hogy maga mester ur okos ember, már mivelhogy eltalálta, hogy csakugyan csak haragszom, mégpediglen erősen. — Hát aztán ugyan miért, mert a múltkoriban az „olvasó körben“ ugyancsak jókat mondott, még mi is nevetünk rajta, emlékszik-e? — Igaz, csakhogy a jókedv, az öröm egy kicsit korán is vót, mert hát megesett becsaptak, megcsaltak. — Már hogy ki ? — Hát tudja édös mester ur, hogy hát mi vagy néhányan nem voksoltunk oda, ahová a mester ur, meg a többi okos ember. A követválasztáskor nem oda tartottunk ahová kellett vón. Mi nem voksoltunk az agrárius urra. — Tudom, s akkor is mondottam, hogy elég rosszul teszik. — Igen, csakhogy azt akarom mondani, hogy hát okozatja is vót annak. — No halljuk. — Az a főkortes, a ki erre járt, azt mondotta vót, hogy hát aki reávoksol az ő jelöltjére, annak rögvest ellesz törölve a porcziója és soha sem fiz.et aztán több porcziót. — Aztán maga Gyuri bácsi azt elhitte neki? — Dehogy hittem el, jó mester ur, hanem hát mondok elmegyek én perszonába a jelölt nagyságos úrhoz, oszt’ majd megmondja az igazándiba. Úgyis vót. Mondom Marczi komámnak, hogy hát gyerünk el odáig, aztán majd meglátjuk, hogy mit mond ő kigyelme. — Nos és mit mondott Pénzes jelölt ur? — Hm. Hát azt mondta, hogy úgy lesz, ha reávoksolunk, ellesz törölve az adó és ő azt megteszi nagyon könnyen, mivel, hogy az ő nagybátyjának a sógornője, hát egyenes vérből harmad unoka- testvér a pénzügyi miniszter nagynénjének unoka- hugával, ki — igaz, hogy meghalt. De hát — azt mondja — nem baj, mert ő csak ki viszi a rokon pénzügyminiszterrel, hogy ellészen törölve a porczió. — Hisz ez lehetetlen édes Gyuri bácsi. — Hát most csakugyan látom, hogy nem lehetséges, mivel hogy e hónap tizenötödike ime itt van és az utolsó augariát is le kell fizetni a porczióból, mert hanem, hát a végrehajtó jön látogatóba. Mán pedig azt nem szeretem. — No látja Gyuri bácsi, hogy nem hallgatott az okos szóra. — Nem baj mester ur, nem csapnak be engem se többet azzal az Ígérettel, hogy elengedik a porcziót. Nem lehet a. — Hát persze, hogy nem. Hát akkor mi volna az országból? Mit csinálnának a katonasággal, melynek őrködő szeme folyton arra vigyáz, hogy a külső idegen ellenség be ne törjön országunkba és ne zavarja a benne lakó polgárok nyugalmát? Honnan fizet- nők azt a sok tisztviselő embert, kiknek kötelességük gyermekeinket tanítani, vagy a templomban a népet Isten parancsaira, szeretetére, tiszteletére oktatni. Más meg ügyes bajos dolgainkban igazságot szab. Más meg siet a földmivelő polgárnak segítségére lenni, Őket oktatja, tanítja, szóval úgy, ha reá szorul, anyagilag is iparkodik dolgán könnyíteni. Hát még a többi más és más féle tisztviselő, kik valameny- nyien az ország szolgálatában állanak s iparkodnak a kiszabott kötelességüknek híven eleget tenni, hogy az országügyei rendben folyjanak s semmi se érje a hazát és polgárait. Ezen dolgok Gyuri bácsi mind
