Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-13 / 41. szám
MAGVAK FÖLÖM I VELŐ >23 TAR CZ A. Ö már választott. Leány: Papa, hová mégy? Apa: A választásra. Elkísérsz? Leány: (szégyenlősen): Én már választottam... Választási apróságok a régibb és újabb kortes világból. Mikor még el lehetet adni a választókat! Egy nemrégiben elhunyt vidámlelkü képviselőről mondják e választási tréfát, melyet most a választási harezok közepett felelevenítenek. A múlt képviselőválasztáson történt, hogy az említett vidám képviselő kerületében szavazás napja volt. Irtózatos a küzdelem. Egv-egy szavazat a különbség a két párt között. Végre a vidám jelölt előnyben van harmincz szavazattal. Az ellenpárt már egy embert sem tud előteremteni. Ekkor titokban jön egy kortes hozzájuk és azt mondja: — Volna nekem itt száz biztos emberem. Egy akolban elrejtve. Fejenkint 200 pengőért elhozom. A párt megörült s miután meggyőződött, hogy igazán választók, a húszezer pengőt lefizette. A derék emberek leszavaztak annak rendje és módja szerint és egyszerié 80 ember többsége lett a pártnak. No, de a vidám jelölt nem esett még kétségbe. Kortesei összenevettek s ime bevonult 150 tartalékembere ! A harcz eldült. Az ellenpárt pénzén olyan győzelmet aratott vidám képviselőnk, hogy párját ritkítja még ma is. Megtörtént-e vagy nem, arról hallgat a krónika. * A bandérium. Egy befolyásos vidéki választó azt az ajánlatot j tette a jelölt urnák, hogy bandériumot állít a tiszteletére. Nyolczvan lobogós, ; árvalányhajas délczeg lovast. j — Nagyszerűen fog i festeni. Az ellenjelölt puk- kadozni fog. A jelöltnek elvben nem lett volna kifogása alkotmányos parádé ellen, de az árát tudakolta. — Semmi, csekélység, szóra sem érdemes, fejen- kint húsz pengő forint. Azt megéri a testvérek között is. A jelölt más nézeten volt. Sajnálta az ezerhat- száz forintot. Kifogásokat keresett. — A pénzt, mondotta, nem sokalnám, de az a kérdés, kell-e a lovakat etetni? — Majd gondoskodom szénáról. — Hát itatni muszáj-e? — Biz azt muszáj. A jelölt borús arczot vágott. — Akkor, mondotta, nem reflektálhatok rá. — Miért? — Mert etetni-itatni nem szabad. Még lovakat -sem. A Kúria nagyon szigorú ebben a tekintetben. INem szeretném, ha megsemmisítenék a választást. A választó, aki átlátott a szitán, hetykén odaszólott : — Ne tessék oiyan nagyon félteni azt, ami nincsen. Láttam én már bandérium nélkül is megbukni. * A kortes szó eredete. Hogy a kortes nevezetes alak, azt a múlt alkalommal bebizonyitottuk. O a közbizalom virágos kertjének éber kertésze, termőföldjét — ha nem is friss forrásvízzel — ő öntözgeti, hogy azután a rózsáit, liliomait győzelmi koszorúba fonva, átnyújtsa a szeretve tisztelt jelöltnek. A hazafLágához kétség sem férhet, a neve azonban mégis idegen eredetű. Franczia szó, amely Bécsen keresztül jutott el hozzánk. A kortes szó a franczia cortége (kortézs) szóból származott, ami kíséretet, díszőrséget jelent. Minálunk a Habsburg-kirá- lyob látogatásai alkalmával került forgalomba s képviselőválasztásoknál a bandérium vezetőjére alkalmazták. Az a magyarázat, mintha a kortes szó a spanyol corte-ből származnék (corte = kúria, cortes = kúriák, törvényhatóságok gyűlése vagy országgyűlés,) mint a szó jelentéséből látható, egészen téves. * Furfangos választó. Egy alsó-csikostanyai Apponyista, névszerint: Házkötő István, fölmegy szavazni. — Kire szavaz? — kérdi tőle Török Aladár. — Apponyi Albert grófra, feleli a polgár. — Hogy hívják magát? — Alsó-csikosi Ház kötő István. — Maga nem az igazi Házkötő István, mondja neki az elnök. Azt én ismerem. Szőke ember! Azzal kiutasítja. Házkötő István kimegy, leveszi kalapjáról az Apponyi-tol- lat, azzal újra beállít a szavazóhelyiségbe. — Almásyra akarok szavazni, mondja. Hogy is hívják magát? kérdi Török. — Alsó-csikosi Házkötő István. — Hadd nézzem csak jobban az arczát! — szól az elnök. — Enyje csakugyan most ismerem meg. írják be az urak — utasítja a jegyzőket. — De bizony ne írják 1 pattan ki a tanyásgazda Ha nem kellettem Apponyi-pártinak, ne fogadjanak el engem Almásyénak sem. — Miért jött kend vissza? kérdi most haraggal Török Aladár. — Azért, feleli a polgár, mert megakartam mutatni, hogyan fogják meg a macskát a — kolbásznál. Azzal nagy nevetve kiment. Az aradi vértanuk emlékszobra.
