Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-11 / 32. szám
250 MAGYAR FÖLÜMIYELÓ dományok s a büntető jog tanára s mint ilyen is megfelelt hírnevének. Mint politikus, mindig a szabadelvű irány hive volt s a politikusok ama köréhez tartozott, a kik Deák Ferencz körül csoportosultak. Minisztersége alatt sokat dolgozott. Rendezte a birói és ügyészi szervezetet és igy tovább. A képviselőház eközben elnökévé választotta. Olyan hatalmas elnök még nem ült a magyar törvényházban. Az elnöki szék előtt meghajlott minden párt. Az elnöki székben érte a Bánffy ellen való nagy obstrukczió (agyonbeszélés.) Szilágyi és vele a legtekintélyesebb parlamenti férfiak akkor, mikor a Bánffy- kormány és a szabadelvű párt többsége alkotmány- ellenes térre voltak hajlandók lépni, a többséget elhagyta. Ez megbuktatta Bánffyt, sőt megdöntötte a Tiszák hatalmát és az egész régi rendszert. A mióta Széli a miniszterelnök, Szilágyi úgy látszott, a miniszteri székhez ismét közel volt. A felséget kibékítette a trónörökös házasságának törvénybe iktatása alkalmával mondott beszédeivel, a szabadelvű pártban pedig újra magához bilincselt tekintélyes tömeget. Szilágyi Dezső agglegény volt. Végrendeletet nem hagyott. A temetés. A temetés f. hó 3-án d. u. 3 órakor ment végbe. A temetésen ő felsége képviselője és a kormány meg a törvényhozás tagjain kívül számos előkelőség és hivatali képviselő jelent meg. A gyászszertartáson az imát Szász Károly szuperitendens, a gyászbeszédet pedig Baksay Sándor esperes mondta. A szertartás előtt az Opera tagjaiból alakult énekkar zsoltárt énekelt, végül pedig a Bognár-féle bucsudalt adta elő. A halott végtisztessége után Percei Dezső, a képviselőház elnöke a törvényhozás nevében búcsúztató beszédet mondott. A halottat az Alkotmány-utczán, a Váczi-kör- uton, az Andrássy-uton, az Erzsébet-köruton és a Kerepesi-uton át vitték a temetőbe. Az utczák mindenféle gyászdiszszel voltak bevonva. A temetés menete következőképen alakult: Elől ment nyolcz lovasrendőr egy lovassági felügyelővel az élén. Utánuk következett három koszorús kocsi, a négylovas halottaskocsi, jobbról és balról 20—20 gyalogos rendőrtől kisérve, nyolcz lovasrendőr, végül a gyászközönség részére való kocsik. A boldogult koporsóját a Kerepesi temetőben Deák Ferencz sírja közelében helyezték csendes nyugalomra. Teendőink. Az aratásnak vége van I Az ország most már hivatalosan is tudja, hogy ez idén 350 millió métermázsával kevesebb búzát termett a magyar föld, mint a múlt esztendőben. Hej pedig a múlt esztendő sem volt ám bő-esztendő ! Valóban elborult, de nem kétségbeesett szívvel kérdezzük: Lesz-e elegendő kenyere a magyar népnek? Ezt a kérdést millió és millió ember veti fel most mindját aratás után és félünk, hogy mentői előbbre haladunk az esztendő utján, annál erősebben fog hangzani a panasz, az elégületlenség. Vannak ujságlapok, melyek már most meghúzzák a vészharangot 1 Sötét, sőt borzalmas esztendőt, telet, tavaszt jósolnak. És nincs egyetlen vigasztaló szavunk hozzátok jó magyar nép! Pedig ti jól tudjátok, hogy az Isten súlyos keze olykor reá is nehezedik a népekre: de ugyanazon kéz fel is emelhet a szorongattatások nehéz napjaiban. Nem tagadjuk, miért is tagadnánk, hogy népünk erős megpróbáltatásnak leszen kitéve. De jól tudjuk, hogy a magyar nép sok megpróbáltatásnak volt már részese és ha esze helyén volt, ha szivét lelkét nem zavarták meg: emberül felfogta a példabeszéd mély tanulságát: Segíts magadon, akkor az Isten is megsegít ! A magyar népnek most inkább, mint valaha — az okos, előrelátó önsegélyezéshez kell nyúlnia! Tudjuk, hogy a föld nagyon szivéhez van nőve. Tudjuk, hogy ha van búzája, termése, úgyszólván gond és nehezebb munka nélkül él. A garast nem értékeli, a játékszámban menő kézi foglalkozást kicsinyli. Egyszóval a magyar ember azt tartja: „Egyszer van egy esztendőben aratás, egy időszakban hullatom verejtékem, de aztán van „ám mit aprítani a tejbe!“ Hát atyámfiai, kár szokta az embereket okosságra vinni. Láthatjátok évről évre, hogy bizony a kár, a csapás, ritkább ám, mint a fehérholló. Sürüzi biz’ az látogatását. Annak okáért bármennyire hozzálegyen nőve a föld és különösen a kalász, a szem a magyarember életéhez: magyar ember nézzen körül, tekintsen jobbra is, meg balra is, hogyan lehetne garast kovácsolni...? Él köztünk egy élelmes nép ! Sokszor mosolyogva nézitek, mint szedi össze a csontokat, rongyokat, vasdarabokat, mint vizsgálja meg a szemetet is! Ne mosolyogjátok! Tanuljatok tőle élnil Van egy derék mozgalom e hazában, mely a községekben háziipar műhelyeket nyit. A földműves embert szeretettel, áldozatkészséggel tanítja a legkülönbözőbb kézi munkákra. Sokan ezt is mosolygással, kicsinléssel fogadták. Nos;, itt az idő, mikor e mosolygásnak, kicsinylésnek vége kell, hogy szakadjon. Munkára fel! Ha csak a szó teljes értelmében a mindennapi betevő falatot keresi meg egy egy család az ilyen házi foglalkozással: már nagy gond szakad le a családok válIáiról... A község gyorsan intézkedjék, hogy értelmesebb emberei, gazdái összegyűljenek és számot vessenek jövő helyzetükkel. A hol szövetkezetek vannak, ott már most mindent el kell követniük, hogy az önsegélyezés, a szövetkezetekben rejlő erő teljes hatalmával nyilatkozzék meg! Községi magtárakat kell szervezni azonnal, késedelem nélkül. Most még könnyű szerrel lehet beszerezni az élelmet. A község, ha áldozattal is segítse a közmagtárt, hogy a nehéz napok idejében a nép könnyebb szerrel szerezhesse be a mindennapra valót. A község háztartását kell megszorítani! Szigorú takarékossággal legyenek rajta az elüljárók, hogy a közpénz csak a legeslegszükségesebbre fordittassék. Általánosságban mondjuk el most ezen dolgokat, hogy a figyelmet már most felköltsük azon részletesebb beszélgetésünk iránt, melyet a jövő teendőiről lapunkban időről-időre közölni fogunk. Kevés a fecske. Valósággal feltűnő az, hogy előbbi időkhöz képest mennyire megkevesbedett a fecske nálunk, Magyarországon is. Pedig ha valamely madarat, hát a fecskét a magyar nem bántja, kiváltképpen pedig nem pusztítja. Annál inkább irtják máshol, az a főoka annak, hogy ez a hasznos szárnyas annyira megritkult nálunk is. A vándormadarak ellen a haszonlesés valóságos irtó háborút indított névszerint és kivált Olaszországban, déli Franczia- és Spanyolországban s a fecskét se kiméli a gyomornak és divatnak dolgozó, pénzre kapzsi madárfogó had, melynek valósággal ijesztő sokaságai a hasznos légi szárnyasoknak esnek zsákmányul, ugyannyira, hogy pl. csak egyetlenegy párisi tollkereskedő- czég egy tavaszi szezonban 2000 és több fecske tollazatott vesz és ad el s konstatálva van, hogy 4—5 év előtt januártól áprilisig egyetlen vasúti állomáson (a pendaye-in) 149 láda hasznos madártoll, 11.000 kiló súlyban ment keresztül, ami hozzávetőleges számítás szerint 2 millió drb. állattól származott. Miféle szám jönne ki, ha mindazon esetek ismeretesek volnának, amelyekből hasonló adat kiderülne! A magyar madárvédő rendelet, hogy milyen üdvös szolgálatot" van hivatva tenni, ebből is kiderül.
