Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-20 / 3. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÄ 19 CSALÄDI-KÖR. A leány búcsúzik ... Hát meghozza a jó Isten azt az időt is, mikor a leánynak búcsúznia kell... Az ember előtt el van takarva a jövő. Senki se tudja mi leszen. még ha olyan rózsás színben vagyon is a jelen. Éppen ezen a szentenczián töpreng a gazda, mikoron asszony felesége oda szól nagy búsan: — Már egy hét múltán nem lesz nekünk jányunk! ■— Micsa’ — szól a gazda és amúgy mérgesen pedergeti a bajuszát. Azt szeretném én látni, hogy az én járnom ne légyen az én jányom koporsón zártáig. Az asszony erre a paprikás beszédre mosolyogni kezd elejentén, aztán azonban megjelenik jóságos szemeiben a könyü: — Bizony úgy, gazdám. A mi jányunk elbúcsúzik. Aztán jön az uj tűzhely. Elfeled bennünket és az irás szavai szerint ragaszkodik férjéhez. Hát hiszen ragaszkodjék ám. Úgy is dukál. De már bizony csak minket sem fog olybá venni, mint az idegent. Es e pillanatba belép a leányzó. Arcza a boldogság pírjában ég, szemeiben a remény és bizalom derűje mosolyog. — Hallod Erzsók-e, mit mond az édes? — Mit, apám uram ? — Hogy egy hét múlva már nem leszesz jányunk! — Hiszen tudja apám uram, beleegyezett, hogy hogy a Eerkó felesége legyek. — Es nem a mi jányunk? Már hogy faggathat igy apám uram, hiszen jól tudja, hogy én mint a Eerkó felesége is — apám-uram leánya leszek. — Na most beszélj asszony! — Hát csak az apád-uradé? — Anyám is jól tudja, hogy az anyámé is maradok, hebegett a leány majdnem összezavarodva. ...Aztán leülnek a nagy asztal köré. Az asz- szony összehordja a sok szép kelengyét. Mióta gyűjti! Talán, mikor leánya még alig cseperedett fel! Semmi sincs itt czifra. Semmi sincs vásárról vagy a boltból. A szép gyönyörű kendőket, házi vásznakat, mind saját kezeikkel szőték. — Aztán gyermekem, vigyázz erre a szép ünnepi asztaltakaróra. Tudod, milyen gondosan rejtegettem neked. — Oh anyám, akár a szemem fényére... És igy megy ez tovább... tovább. Minden darabnak meg van a maga története, mindegyiknek a maga tanácsa. A gazda meg csak nézi . . . nézi és hallgat. Aztán nagyot szippant pipájából, mintha a lelkét szippantaná bele. — Hja, ez a sorsotok nektek gyermekek . . . búcsúzni... A leányka búcsúja bizony megható. Az ember előtt el van takarva a jövő. Senki sem tudja, mi leszen, még ha olyan rózsás színben van is a jelen! Mester. Mi teszi szerencsétlenné a legtöbb házasságot ? 1. A koraelőtti ismeretségek. 2. A tánczok, bálok s egyéb mulatságok gyakori látogatása. 3. A férj ivási és játék-szenvedélye. 4. A nő könnyelműsége, kevélysége és lustasága ; 5. A vallási kötelességek elmulasztása; 6. Rossz könyvek; 7. Rosszul nevelt gyermekek. Csak csínján — a telepítésekkel! Mindig az volt véleményünk, hogy a nyakra- főre való, sokszor igazán könnyelmű telepítésekkel csak fokozzuk a nép baját és csomósitjuk a megoldásra váró kérdéseket. Időről-időre bekövetkezett egy-egy jóslásunk és valóra vállt az aggódásunk. A szentesi gazdák is igazságot fognak most már nekünk adni. Ők ugyanis Aradban, Usermőn — tehát teljesen oláhlakta vidéken telepedtek le. a csongrádmegyei takarékpénztár támogatásával. A vállalkozás azonban nem jól sikerült, a belvizek és más csapások elpusztították a termést. Következtek a pörök és a végrehajtások a takarék- pénztár részéről. Ekkor nyúlt a dologba Urbán Iván, a megye uj főispánja s érintkezésbe lépett az érdekelt pénzintézettel. Az Aradon legutóbb megtartott értekezleten sikerült is kieszközölnie, hogy a takarékpénztár két évi kamatot elenged a telepeseknek; az árveréseket fölfüggesztik; a telepesek tartozásaiknak lefizetésére öt évi haladékot kapnak; három éven keresztül nem teljesítenek tőketörlesztést, az elárverezett birtokot a vételáron visszaadják. E mellett várni lehet, hogy a főispán kérésére a belvizek rendezését a földmivelési miniszter a tavaszra már el is rendeli. Igazán szerencse, hogy a derék főispán vas kezekkel nyúlt a szegény telepesek már-már veszni indult ügyéhez: különben tönkre kellett volna men- niök a nagy telepítési kedv mián. Azért mondjuk újra és újra, hogy — Csak csínján ám — a telepítésekkel! Jutalmak az erdősítésekért. A földmivelési miniszter évről-évre jutalomban részesíti azokat, akik a kopár területek befá- sitása körül érdemeket szereznek. A folyó évben következők kapnak jutalomdijat: 1000 koronát Hosszufalu község és Pesetnek község úrbéres közbirtokossága. 800 koronát Völc és Csernátfalu községek, 300 koronát Szibiel és Bikfalva, 400 koronát Gyergyó-Szt.-Miklós, 200 koronát Berede és Csik- Szt.-Mihály közbirtokossága, 100 koronát Szelistye község és a berecki római katholikns egyház. A jutalmakon kívül az erdősítési munkálatok költségeinek fedezésére segítésben részesültek a következők : 500 — 500 koronában Sikerecz és Tükös községek, továbbá a jutalmazottak mintegy 1300 korona erejéig. Gróf Petachovich Arthur örököseinek, Gróf Hadik-Barkóczy Endrének, Eszterházy Mihály örököseinek. gróf Wencheim Istvánnak, Somssich Andornak, Csik vármegye közönségének és Gyöngyös városának erdősítésekért köszönetét és elismerését nyilvánította a miniszter. Ezenkívül Strompt Pál. Zákói Béla, Kutrovich István, Lossos Ferencz. Boldizsár Imre erdőmestereket s több erdőőrt az erdó'- sités körüli érdemeikért pénzjutalomban részesítette a miniszter. Mikor együnk ? Azt kérdezték egy bölcstől: hogy a napnak mely táján legtanácsosabb enni? A bölcs igy felelt: Az ember akkor egyék, mikor éhséget érez. Mert legegészségesebb akkor enni, mikor az ember éhes. A régi magyar közmondás azt tartja: evés közben jön meg az étvágy. Az alföldi magyar ember a téli időben a legegészségesebb étel-rendet követi. Kétszer eszik télen. Fölöstökre, minek utána az udvaron a belső gazdasága körül ellátta a jószágot és naplementre négy óra felé. így akkor nyugszik le pihenésre, alvásra, mikor már az emésztés első folyása véget ért. Aki ezt a rendet követi, az jár a legjobban.
