Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-14 / 15. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 115 tAegzä. A rósz gazdálkodók. Czuczor Gergelytől. Istenem, be lusta, ki a dologiul fél. Be nem lát orrán túl, ki csak potomra él. Ma könyökig vájkál s úszik a bőségben, Holnap már csak fogát piszkálja éhében. Okos gazdálkodás, ez is szép dolog ám, Csak bog}- ilyen alma nem terem minden fán. Rövid a takaród? nagyot ne nyújtózzál, Előre a róka bőrére ne igyál. Házadban mindennek rendje, módja legyen, Gondatlan gazdaság veszendőbe megyen. Vedd hasznát, mig éred. a drága időnek, Az elrepült napok mert vissza nem jőnek. De hiába beszélsz a lusta fülének, A biztatás neki búcsúztató ének, A mit dolgozik is, teszi kelletlenül. Ásó, kapa majd kifordul a kezébül. Kár, hogy ily madárfaj mindenfelé fészkel, Tisza, Duna mellett, hegyen, síkon kikel. De hogy ismerd őket. olvasó barátom, A szép madarakat elődbe bocsátom. Fordulj meg alföldön a száraz malmokban, Őszszel és kiváltkép a téli napokban, Ott ülnek ő kelmék, s naphosszat pipáznak, Ásitoznak, isznak, néha el is áznak. Kovács-, borbélyműhely néhutt a tanyahely, Sok a faluházán, s kocsmában üldögél. S ha a helység boltját zsidó, görög bírja, Ott foly el az idő és a falu zsírja. Hallottad-e hírét a medve maczkónak. Barlangjában egész télen aluvónak ? Ők is amúgy medve módjára henyélnek, Csakhogy naponkint a teli tálhoz ülnek. Őszvebujik a sok asszony, s deredárál, A suhancz az utczán leánynyal álldogál. Akolbán a szolga barmait ellátná, Ha elébb valaki álmábul fölhajtná. Dunai városok hajós partjainál. A legerősb ember százankint hévizál. Szólíts fel csak egyet, s ígérj jó napszámot, »Húszasért, mond, le sem teszem a pipámat.« Délig ott ácsorog, s ha nincs ebéd otthon, Egy kötéldarabot szurdékból elővon, Szegény feleségén kiönti boszuját, S mond: Este is igv jársz, ha nem adsz vacsorát. Szőlős vidékeken ott van még az élet, Ha kivált az uj bor immár csippőssé lett, Vasárnap délután mennek kóstolóra, S elkóstolják három, négy, öt virradóra. Nézd a csikós, gulyás, kanász, juhász hadat, Oly erős mindenik, megrágná a vasal, S hasalva nézi az istenadta napot. Egész nyáron csak egy szeget sem faragott. Rósz lábon áll biz ott a házi gazdaság, A hol fészket ver az ásító lomhaság. Hol gazda, gazdasszony behunyja a szemét, A cseléd tátogat, térdig ér a szemét. Mit ér a jó szüret, s a gazdag aratás, Ha nem járul hozzá okos takarítás? Ha télen pogácsát és kalácsot eszünk, S tavaszkor kenyérnek valót pénzen veszünk ? Valahány disznótor, annyi lakodalom, Torkig esznek, majd kidül a két oldalon, Felejtik, hogy nem lesz mindenkor Jakabnap, S hogy az esztendőben van tizenkét hónap. Gyümölcsfát nem nevel a sikföldi telke, Bedig a gyümölcsért majd elvész a lelke. De szemes az asszony, teremt ő magának, Javát adja érte a tiszta búzának. Tej, iró kenyérrel nincs többé Ínyére, Szája ize vágyik édesb csemegére, Reggelenkint már ő kávécskát idogál. Tanulta kántorné komaasszonyánál. Leányon, menyecskén kendő és viganó, Nem is becses már. ha nem selyemből való; De mondd csak, neveljen selyembogarakat, Szemed, szád teli lesz, oly szitokra fakad. Falun is már újnál újabb módin kapnak. Ha nincs a zsidónál, városba szaladnak, A sok vitorlának oh czifra a neve, A nyelvök is majd kificzamodik bele. De ki tudná a sok hibát elszámlálni ? Könyveket lehetne felőle irkálni. Isten hozzád tehát, olvasó barátom, Úgyis álmos lettél, szemeidből látom. Csontos Dömötör bíró uram csöndes órái. Envje be boldog falu lehet ez a — Devecser. Olvasom a mi újságunkban, hogy hát — Ott csak azért vóna az elöljáróság, mert hát hiszen muszáj, már mint törvény rendeli. Osz- tég zár alá se tesznek semmit, mert hát azt hiszik, hogy köztük nincs tolvaj. Minden emberfia tudja la kötelességét, biró uramnak soha sekőfigyelmezteigetni se legényt, se embört, se egyéb nemű jószágot. — No de e má’ hallatlan. Még a Vertheim kasz- szát is nyitva hagyták. Mert hát. minek azt bezárni. — Holló, de olvasok tovább! Devecseren se laknak angyalok, kherubok és szeráfok, hanem ép- peg hogy emberek. A nyitva maradt Vertheinból elemeitek egy kis sommát. Ni te mán, de ez a devecseri elöljáróság egy petyet se ijjedt meg. A falu különböző helyén ilyen fajtájú hirdetést függesztette ki : Elveszett Devecserben a városháza Wertheim szekrényéből 1110 o. é. frt., mely ösz- szeg a Deák-tér rendezésére volt félretéve. A becsületes megtaláló jelentkezzék az elöljáróságnál, hol illő jutalomban részesül. — No derék, derék dolog jó devecseri honfiak. Csak az eránvában vónék most már gondban, hogy hát: vájjon Wertheim szekrénynek az ajtaja megvest nyitva marad e Devecseren ? Osztég leszen-e becsületes megtaláló és végzetre, minő leszen az illő jutalom! Erre feleljen a devecseri embör. Ugy-e Czövök Demeter kisbiró uram? Fogy a füstölt kolbász, és sódar mellette, Aztán a kutyára fogják, hogy megette, S a kaszásnak nem marad, csak a leve, Mi csobolyójokban lesz is viz a neve.
