Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-28 / 43. szám
MAGYAR FÖLÖM IYKI .0 339 TÄRGZA. Miért olyan szomorú a fűzfa? — Elbeszéli Gáspár bácsi. — A kis Laczika édes mamájával a temetőbe volt. A temetőben pedig a sirhalmok felett nagyon gyakoriak a szomorú fűzfák. Oh milyen különösek is ezek a szomorú fűzfák! Láttatok ti már ilyet kedves gyermekek? Hát hogyne ? Talán bizony még sípot is csináltatok vastagabb ágaiból. A szomorú fűznek ágai nem olyanok, mint a többi fáké. Azok mélyen lehajlanak. Olt a temetőben különösen a sírokra borulnak, mintha gyászolni akarnák az elhunytakat. Azért szeretik a jó emberek ezeket a fákat a sírok mellé ültetni. Ne csudálkozzatok tehát, ha a kis Laczika is azt kérdezte édes mamájától: — Édes jó mamukám, miért olyan szomorúak ezek a fűzfák ? Nézd csak, mig a többi fának magasan állanak ágai, addig a fűznek úgy lecsüngenek. A jó anya látta, hogy kis fia mily epekedve kérdezi a szomorú fűz bánatának okát; igy kezdett beszélni: _ — Édes kis fiam, a szomorú fűzfának szomorú a története. Mert egykor... réges-régen még ő is éppen olyan vidám volt, mint a többi fa. Az ő ágai is magasan állottak, vidáman susogtak, mikor a szél játszadozott velük. Történt azonban, hogy a jő Jézust ellenségei elfogták, megostorozták egy magas hegyre vitték, hol keresztre feszíteni akarták. Már magával vitte a sokat szenvedett Jézus a nehéz feszületet... már a hegyre értek, hol neki meg kellett halnia. Ellenségei azonban még most sem szánták meg. Meg akarták ostorozni. Meg akarták verni. Nosza, mindjárt hozzá is fogtak. De a korbácsot, a mivel már előbb megkinozták otthon hagyták. Mit tegyenek hát? Egyik kegyetlen katona a hegy túlsó részéhez szaladt, a hol a fűzfák most még vidáman susogtak. A fűzfákról vágott tehát a katona vesszőket és abból készített ostort. Mikor azonban az Üdvözítő sebbel borított testére ezzel az ostorral a legelső csapást mérték és a legelső vércsepp a földre hullott: tudod-e édes kis fiam mi történt? — Jaj mamuka, úgy szeretném tudni! — A fűzfa azonnal lehajtá ágait: elszomorodott; földre hajlott s azóta úgy maradt... Azóta szomorú fűzfa a neve. Az emberek is a bánat fájának tartják s azért ültetik a sírok mellé. Nos gyermekek, tudjátok-e már most, miért szomorú a fűzfa ? Emlékmű egy bernhardi kutyának. A St -Bernhard-hegyen nem rég állítottak fel »Barry« bernhardi kutya emlékkövét. A nevezetes kutya tiz év alatt nem kevesebb, mint negyven ember életét mentette meg, kik a Bernhard hegy jégmezőin eltévedtek. Legvitézebb tette volt a következő: Barangolása közben egy tiz éves gyermeket végzetes álomba merülve talált a hóban. Az okos kutya felfogta a helyzet veszélyességét és először leheletével melegítette fel a már megmérevült gyermeket, kit ezzel felébresztett halálos álmából. Ezután a gyermek mellé feküdt és saját hátára édesgette védenczét. A gyermek megértette a kutya kívánságát és hátára ült. Bary ekkor a kolostorba vitte a gyermeket, ki ekképpen megmenekült a megfágyástól. A páratlan kutya halálát egy idegen okozta, ki megijedt a feléje közeledő »Barry«-tól és azt agyonlőtte, E két jelenet van az emlékkövön megörökítve. Az egyik úgy ábrázolj*, ahogy a gyermeket viszi a hátán, alatta ezzel a felirattal: »A hősies »Barry« negyven ember életét mentette meg, mig a negyvenegyedik őt fosztotta meg életétől.« Székely kapufeliratok. A város, az rideg kalmár. Felépítenek házszörnyeket kőből, vasból, hatalmas tükörüvegből, aztán lakó, bollos beköltözik és fizeti a házbért. Ezzel vége az ügynek. Künn a székely földön egészen másképp történik. A székely házába beleedzi lelkét is az ő kapufeliratával. Vagy nem mond-e meg mindent a székely, a mikor ilyeneket ir a kapujára : Péter építette, Munkával kereste. Isten Segítette, Katával kereste. Igaz ember legyen, De ki lopni akar Jó lába is legyen Mert én utói érem. Nekem első házam az [Bölcső deszkája A második pedig ezen [háznak fája, A harmadik lészen kopor- [sómdeszkája. Mi haszna szép Házat Kőből építettem, Költözik mahónap Más belé helyettem. Ez bár építtetett Kis Gergel számára, Sok álnok sziveknek Mérges bosszujá ra. Kovács János az Nevem Látja ezlet minden. Ki Bé Akar jönni Békés szívvel legyen Kívánjuk igy legyen * Az Ur aláz és Magasztal, Megszomorit és Vigasz - Ha akar. [tál, * Ki bé akar jönni, Békés [szívvel legyen. Es nagy Botja legyen, Mert ha lopni akar Én majd utói Érem. Hogyan főzte le a falusi ember a városi kereskedőt ? Egy fiatal ember a városból, (gazdag embernek a fia) este a szomszéd falu korcsmájában volt s az ott mulató parasztok előtt fitogtatni akarván gazdagságát igy szólt: »Atyafiak ime kalapomat az asztalra teszem, ki akar velem felváltva pénzt dobálni bele ? A ki tovább kibírja, azé lesz aztán az egész, de tartozik ezért megvendégelni az egész társaságot. »Akár énis,« mond egv öreg paraszt, a kalaphoz lépve. «Kezdje meg hát az ur !« — A városi fiatal ember ezüst forintost dobott a kalapba, az öreg paraszt pedig krajezárt lökött utána; ekkor az ifjú megint dobolt egy forintot, az öreg paraszt nem mozdult. »No előre atyafi. Most magán a sor!« — »Nagyon sajnálom, feleié az öreg, ravasz mosoly- lyal, de én már készen vagyok a pénzemmel. Az ur a nyertes, de most vendégelje is ám meg a társaságot!« Rászedett uzsorás. Egy hírhedt uzsorás ajtaján éjjel egy órakor erősen csöngetnek. Az uzsorás kihajol az ablakon és haragosan kérdezi: — Isten büntesse meg, ki van itt? — An vagyok. — Mit akar ? — Hány óra van ? — És ezért mert ön engem felkölteni ? — Hogyne, mikor önnél van az órám zálogba! Szibériába induló foglyok. A nagy Orosz birodalom egyik szégyene volt a szibériai fogság, hova különösen a politikai és hason foglyokat szerette szállíttatni. Isszonyu még elgondolni is ezeknek a szerencsétlen embereknek sorsát. Az ólombányákba küldötték, hol nehéz munka közt élte át legtöbb fogoly azt a néhány évet, melyet ilyen körülmények közt még átélhetett. Képünk egy olyan jelenetet ábrázol, hol ezen szerencsétlen foglyok száműzetésbe indulnak. Jól esik az ember lelkének hogy a minden oroszok czárja a szibériai fogságot már vagy eltörölte vagy legalább is env- hitette.
