Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-23 / 51. szám
40! MAGYAR FÖLDMIYELÖ TÁRCZá. Hát megérkeztél édes gyermekem? ; í; Krví'ácsony-esti történet. Az öreg Buudásné reszkető, agg lábaival bejárta a vármegyét. Szoigabiró, tisztiügyész, alispán már nekie kevés volt. A főispán ajtaján is kopogtatott. Sőt a főispánné Öméltóságának szivét is megzörgette. S már-már a király őfelsége magas személyét forgatta elméjében. Mert az öreg Bundáiménak nagy, elviselhetlen volt a baja, ügyes-bajos fordulatja ! Katonának vitték egyetlen íiát, felitartó, kenyér- adó szülöttjét. Özvegy volt. lehetetlen öreg asszony, a kinek minden reménysége egyetlen gyermekében a Jánoskában vala, mint ő nevezte szülött magzatát. És mégis elvitték! Itt hagyták a nyomornak, a kínzó egyedüllétnek. Hiszen ez szörnyűség! Ha a király őfelsége tudná! Ha ő nekie magának mondaná’ el, mit tettek, cselekedtek a szegény özvegygyei. Sokszor el is sóhajtotta: Be' szeretnék a királyival beszélni! De hát biztatták a jő-öreg asszonyt. Biztatták, még pedig, hogy a szent karácsonyi-estére, miko- ron ölelheti, csókolhatja az egyetlent, a Jánoskát, kinél jobb gyermekét nem teremtett a Teremtő. Ur Isten. Hitte is az öreg szentül, hogy ezt a kriszkind- lit megkapja a Szent karácsonyi estére. Már mint a Jánoskát. Mert hál ő nagy kort ért; a jövőbe lát. sejtelme is van, lehetetlen, hogy haza ne jöjjön. A király maga szabadítja ki, mert a király minden alattvalójának fájdalmát, bubánatát ösméri. .... És meg iS jött a szent karácsony-estéje. Jánoska csakugyan megszabadult. Még annyi ideje sem volt, hogy leveles Írást küldjön öreg anyjának, mert a mikor visszajött a kapitány úrtól a report- ról.".. kapta batyuját és neki rohant a nagy téli- estének. mert ő a széni karácsonyi-estére oda akar borulni öreg anyja kebelére és elmondani: — lü vagyok, drága jó öreg anyám. Ne sirdo- gálj tovább, a te fiad letörli most könyeidet, aztán nem lesz okod többé a bubánatra... Jánoska a viharral kerekedett útra. Nem törődött hóval, fergeteggel... csak saját keble zakatolását haligáttá. Az meg folyton-folyvást ösztökélte: — Siess, mert öreg anyád kimondhatlan vár... Egyszer csak lebukott az alkony a természetre. Majd pokoli sötétség lett, olyan, hogy még a villogó szemű vad is behúzódott odújába. A szél rémesen zúgott, a förgeteg szárnyain sűrűén omlottak a hó- pelvhek. Eltakartak, betemettek minden ösvényt, minden utat. Jánoska égy rengeteg erdőben találta magát. Azt jól tudta, hogy falujától már csak ez az erdő választja el. De a csillagtalan sötét éjben még nyomára se talált a kivezető ösvénynek ... Csak bolyongott össze-vissza, de boldogulni nem tudott. — Szegény jó anyám — mormolta — Tudom, hogy vársz, nagyon vársz. Talán ajkaidat zúgolódó panaszra is nyitod, hogy miért adott neked gyermeket a jó Isten? És á fiú jól gondolta. Az öreg otthon, a régi apai-házban édes reménységgel várta gyermekét. Oh hányszor ki csoszogott a pitvarba! Hányszor hallotta az ajtónyitást! Hányszor felsóhajtott:-i- Itt vagy hát végre Jánoskám! De Jánoska nem volt sehol. A harang is megszólalt éjfélre. Az öreg nem mert mozdulni. Nem mehetett a szentegyházba ebben a rettenetes időben ! Elővette imádságos könyvét, imádkozott egy keveset. Aztán azon vette észre, hogy szemei megtelnek könvnvel. — Nem jön hát Jánoska, nem jön! Talán a jó Isten is elfeledkezett már az özvegyről. A király már megfeledkezett. Már csak a jó Isten van hátra. De hát nem ő adta-e kegyesen nekem Jánoskát? Akkor miért bűntett ugv az egyedülléttel? Inkább vette volna el! Akkor most nem sirriá, nem só haj - toznék. Belenyugodott volna az ő rendelésébe ... Ekkép zúgolódott az öreg. anyóka, miközben - elalud. Álmában egy angyalt látott feléje közeledni. Az angyal fenyegetőlcg intette mondván — Ne zúgolódjál többé a jó Isten előtt. Vannak. kiktől elvette a jó Isten a szeretett gyermeket. Öli azoknak még jobban ömlenek könyei, mint neked. Te még remélhetsz, holnap vagy azután karjaidba ölelheted őt... de azok ... csak majd ott fenn a csillagos mennyországban. *\ * Jánoska ez alatt rettenetes erőfeszi léssel igyekezett kibontakozni az erdő fogságából. Majd végre letette batyuját, aztán ott a rengeteg erdőségben imádkozni kezdett. Ilyen karácsonyi szent, estét valójában nagyon kevesen élnek ál. Ilyenkor tud a szív igazán imádkozni. És az ilyen imádság száll fel aztán a magas égbe; az Isten zsámolyához. Elvégezte imádságát, lígj-szerre mintha bátorság szállotta volna meg. Neki - iramodott újra a nagy rengetegnek... és imc a távolból halvány világosság csiilnn fel. • ■’■L- Hiszen itt van már az-erdő széle, kiáltott fel öröjnitlasan. Most már akadálytalanul ment a világosság felé. hiszen ott lakik, szegényes kis házban az öreg Erzsók néni, — a kerülőné. Ez is nyomorúságosán lengeti életét. Az uraság irgalmasságából lakik itt. Hogy meghalt á férje- ura, bizony ez az irgalmasság tartja fenn benne a lelket. Mert elvette a jó Isten egy éltén kis fiacskáját is. hogy ő is egyedül árván, elhagyatottan élje napjait... így karácsony táján van egy kis jövedelme- Karácsonyfákat visz be a városba, ekkép tesz szert egy kis élelmi szerre, ruházatra. Most is eladta már a fenyő-ágakat egy szálig, a miket bebirt czipelni. Csak egyetlen gályát hagvotl meg. Azt felállította az asztal közepére, aztán gyertyácskákat gyújtott reája. Éppen úgy, mint mikor kis fia még élt és várta a jó Jézuskát. Es mellé térdelt és .ugv elsóhajtotta keserves lelkének panaszát. — Csak ő élne, a lelkem! Ha szegénységben is, de úgy ellátnám mindennel, Éjjel-nappal dolgoznék. csak őt el ne vette volna a jó Isten. ... Halkan zörgetik az ablakot. — .Ki az? Suttogta Erzsók. Talán a kis Jézus hallotta meg panasz hangomat. ... Ismét zörgetitek! — Ki az? — Jó ember. Egy szegény eltévedt utas : Jánoska. Erzsók rohant az ajtóhoz. Mikor meglátta a didergő Jánoskát, megölelte. Mintha saját fiátölelte volna. Mintha hosszu-hosszu idő telt volna el ez éjjelen, mely alatt az ő fiacskája igy megemberesedett. A szent éjszakát itt töltötte János. A jó aszszony meleg ételt, italt adott az összefázott utasnak és beszélt... az ő anyjáról, mig el nem szenderedtek ... * * -K Szent Karácsom- napja felvirradt. A szél el- fárradt, pihenni tért. Gyönyörű téli nap kerekedett. Ünnepi szent nagy istenitiszteleti e szól a falu harangja. Jánoska csendesen elfogultan megy... a szülőház felé. Benyit. Térdelve, imádkozva találja jó,'öreg anyját. — Édes anyám, itt vagyok! Az öreg felakart egyenesedni, kitárja reszkető két karját, szemében köny szikrázik, öleli, csókolja egyetlen gyermekét és suttogva rebegi — Hát megérkeztél édes gyermekem ? Heged,ős.
