Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-02 / 35. szám
276 MAGYAR FÖLDMIYELŐ — Jön a boszorkány! — suttogtunk egyszerre. Hirtelen egy alak állt előttünk, Pista bácsit fölismertük benne. — Hát kendtek mit keresnek itt? — kérdé Pista bácsi. — Hát al akarjuk fogni azokat a boszorkányokat, a kikről kend beszélt — feleli a bíró. — Dejszen én azt álmodtam! — Álmodta ? Hát ezt mér nem mondta meg akkor ? — Hát kérdezte biró ur ? A biró a fölfegyverkezett emberekkel hatalmas nevetésre fakadt s hazamentek. — ügy is tudtuk, hogy nincs boszorkány! — mondogatták. ISMERETEK TÁRA. Könyves András bácsi befejező oktatása az égitestekről. Lakás csillagsátor alatt. Gazdakörök és iparos egyesületek olvasó-helyiségeiben, vagy másutt találkozáskor szóba kerül ma a világ sora. Teszem fel. kitört egy háború itt és itt, — mondjuk, dél Afrikában. Jön a pestis Indiából. Az Atlanti tengeren ismét nagy szerencsétlenség történt: egy személyhajó elsülyedt. Gazdag arany-mezőket fedeztek fel Ausztráliában, vagy az észak-amerikai Alaszkában .... Akárhány egyszerű ember hallván ezekről, voltaképen nem tud hová gondolni. Nem világos előtte a dolog, hogy ezen a Földön merrefelé is esik hát az az Afrika, vagy Ausztrália ? Vagy milyen alkalmatosság is az a tenger? Nines neki tiszta tudomása arról még nagyjából sem. hogy tulajdonképen miféle teremtmény is ez a Föld ? Mi van rajta, milyen vastag, milyen széles ? Meddig nyúlik az ő háta, hol végződik a határa-? És aztán mi van azon túl? Tenger, vagy más szárazföld? Üresség? mélység? vagy hogy és miképpen? — Sok ember mondja, hogy ezen a kerek világon igy, meg amúgy, — de nem érti az esze, hogy mit mond a szája? Atyámfiái, a kik a mai időben a Földnek mek- koraságáról. formájáról és egyéb minémüségéről gyermekes, nevetséges felfogásban és vélekedésben vannak, - azok a legtudatlanabb emberek közé tartoznak. Az ilyeneket, ha velők érintkeztek, alkalomadtán ti is felvilágosíthatjátok, akik a teremtett dolgok között már több értelmességgel tudtok eligazodni, hs azért irta nektek Könyves bácsi ezeket az oktatásokat, hogy ti atyámfiai, azokat olvasgatván, necsak magatok lássátok azokból lelketek hasznát és gyönyörűségét, hanem ennek a Földnek és az egész teremtett világnak csodálatos minőségéről másoknak is beszélni, másokat is megoktatni képesek legyetek. Mert még a felséges Úristent sem ismerheti kellőképen az olyan, aki az ő munkáit nem ismeri; a ki nem tudja, hogy mely nagy jókkal és áldásokkal tetézte ő az embert, mikor ezt a tágas Földet adta neki lakásul és a csillagos égboltot emelte föléje sátornak .... De hát még mikor arról van szó, hogy ez a Föld nem áll veszteg, hanem forog maga körül, mint a pörgettyű! És a világosság, meg a sötétség onnan ered, hogy a Föld fordítja a hátát a Nap felé, vagy tőle el: nem pedig a Nap sétál az égen . . . . No, ekkor már azt mondja az a sült paraszt, hogy menjenek a tudósok kapálni, mintsem hogv olvan hihetetlen dolgokat beszéljenek és irianak .... Aranybetüs könyv. Szó, a mi szó, atyámfiai, — de bizony nem egy könnyen lehet érteni, az égi jelenségeket, ámbátor egyik-másik azok közül naponkint ismétlődik szemünk láttára. Szépen mondja azért egy német könyvecske a régibb időkből, hogy ha a kedves olvasó az ő barátságos otthonában, vagy egy pohár borocska mellett békés emberek társaságában elcsevegve üldögél : jól érzi magát és tovább nem törődik a világ folyásával. De ha aztán reggel felkél a Nap az ő néma fenségében és pompájában, a kedves olvasó nem tudja, hogy honnan került elő az a szép fényes teremtmény? És ha este lenyugszik a, Nap. megint nem tudja, vájjon hová tűnt el az? És az éjszakán keresztül hová rejtette el az ő fényét? Vagy hogy mely titkos ösvényen járva találja meg ismét azt a dombot, vagy helyet, ahol fel szokott kelni? És ha a Hold egyszer-egyszer sápadtan és nagy soványan, máskor pedig gömbölyű arczal és teljes világában sétál az egész éjszakán keresztül, — bizony, megint nem tudja a kedves olvasó, hogy mi az oka annak a sajátságos fényváltozásnak ? Vagy ha nézvén az égboltozatot teli csillagokkal, az egyik szebben és barátságosabban tündöklik, mint a másik, — azt hiszi, hogy az a temérdek csillag mind ő érette fényeskedik, és távolról sem sejti, hogy miért vannak azok ott ? — Édes barátom, az nem illik, hogy az ember ilyesmit mindennap lát és sohasem tudakozódik utánna, hogy voltaképen mi is annak a magyarázatja? Pedig az égboltozat egy nagy könyv, mely az Isten, mindenhatóságáról és jóságáról beszél hozzánk. És ebben a könyvben sok hathatós, kipróbált szert lehet találni a babo- naság ellen és a vétkek ellen. Ennek a könyvnek aranybetüi a csillagok. De arabus nyelven van írva a könyv és csak az tud belőle érteni, a kinek tolmácsa is van hozzá. A ki azonban megérti ezt a könyvet és olvas belőle, soha sem fogja unni magát, mikor éjjel egyedül ballag az irton, és ha a se- tétség alkalmatossága valami rosszat sugallana néki, azt nem fogja elkövetni Ily bölcsen oktat bennünket az a derék könyvecske és lelkesen buzdít mindnyájunkat, hogy tanuljuk megérteni ennek a teremtett világnak csodálatos dolgait. Ugyazért Könyves bácsi is az ő oktatásai* ban elkalauzolt titeket, atyámfiai, e Földnek tágas kerekén, hogy megismerjétek valójában a ti örömeitek és fájdalmaitoknak igeigvaló hazáját; hogy megtudjátok, mily kimondhatatlan áldás még a Föld pora is, melyet lábatok tápod? Fellszáltunka csillagok messze birodalmába is. hogy csodáljuk a világ teremtőjének hatalmát, lássuk az ő szerető gondviselésének nagy voltát; hogy megtanuljuk, mit lehet kiolvasni ama tündöklő aranybetükből ott fent a magas meny boltozatán? Még egy pár oktató és buzdító szó. Kedves Atyámfia! Az égitestekről való tanitá saimnak immár végére értem és még csak néhány szóm van hozzád ez alkalommal. Ha esteledvén, a fénytenger lassanként elhúzódik szemünk látóköréből és halványodni kezd a Napnak gyönyörűséges világa; ha fekete árnyék borult városokra és falvakra, hegyekre és mezőkre; ha a pezsgő élet zajongása végtére lecsendesedett, és a kifáradt halandók üdítő édes álomba szenderültek el; ha a rengeteg földgolyó, mintha kimúlt volna, nyugszik a homálynak temetőjében: akkor némán szelíden beköszönt az éjszakának ün- nepies pompája, és a kéklő egek magasából csillagoknak milliói küldik le hozzánk aranyfényű sugaraikat; mi már nem látjuk e földnek szépségeit, melyeket eltakart a sötétség fátyola, — de látunk idegen világokat, melyek a nagy mindenségnek végtelenéből tündökölnek, mosolyognak felénk . . .
