Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-01 / 26. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 205 ISMERETÜK TÁRA. Könyves András bácsi oktatása. A csillagvilágok országa. Bejártuk e Földnek tágas kerekét. Elmentünk a Naptól kezdve a legkülső plánétáig és tettünk egy sétát a távol csillagvilágok országában is. Mikor mink képzeletben oly messzeségeket beutaztunk, láttuk a mérhetetlen nagyságot, láttuk a bámulatos végtelenséget; tudjuk most, hogy mi az? Szinte jól esik lelkűnknek, hogy most oly szabadon repülhet; hogy most jobban tudunk imádkozni is a teremtő Úristenhez, mert most jobban ismerjük az ő nagy hatalmát, az ő csodálatos alkotásait. Atyámfiái, ti olvasván a nagy Földről és a még nagyobb egekről, ezáltal a ti lelketeknek eladdig szűk látásköre megbővült, a végtelenig kitágult, és egyúttal a ti lelhetek okosabb, szebb és jobb lett, mint a tanulatlanoknak lelke. Ámde a nagy mindenségnek bonyadalmas gépezetéből, miképen való összeállásából még mindig csak igen keveset tudunk. A Hold kering a Föld körül, ez a Holddal együtt a Nap körül. A plánéták az ő Holdjaikkal együtt szintén mind keringenek a Nap körül. Plánéták és Holdak mind nagy gyorsasággal mozognak, keringenek; mind szabadon lebeg a világürességben; egy sincs felakasztva, egy sincs alátámasztva. De hát a mi Napunk ? Ez a rengeteg égitest. All-e? függ? lebeg? vagy egyáltalán hogyan és miképen foglal helyet a nagy mindenségben ? ... És az egeknek többi napjai ? __ A keringés titka. Azt mondottuk, hogy a plánéták az ő holdjaikkal és a Nappal együtt egy összetartó csillagcsaládot képeznek az égitestek végtelen birodalmában; egy kis világot a nagy világban. Atyámfiái, ezt a mi világcsaládunkat ugv képzeljük magunknak, hogy legkülső plánétáján túl a határtalan térben csak már sok milliószor millió kilométer messzeségekre vannak megint olyan csillagcsoportok, mint a miénk. Tehát mink itten egy képzelhetetlen nagy ürességben csak magunk vagyunk égitestek; ez a néhány plánéta, ezeknek holdjai és a Nap. A legközelebbi szomszéd világcsalád már oly távol van tőlünk, hogy még a gondolat is nehezen tudja elérni. Ennek a mi világcsaládunknak tagjait, a plánétákat a teremtő Úristen erejéből a Nap tartja össze és kormányozza. A természet mindenható ura soha nem lankadó gyors futásra indította meg a holdakat, a plánétáknak pedig vonzóerőt adott, mint a mágnesvasnak. A plánéták magukhoz rántanák a holdakat, ha ezeknek futóerejük nem volna ; a holdak elszáguldanának a végtelenbe, ha a plánéták őket nem vonzanák. De a Napnak is van vonzása, meg a plánétáknak is van eleven futásuk. És hasonlóképen a Nap is magához rántaná a plánétákat, ha ezek nem futnának, valamint a plánéták is elmenekülnének a végtelenbe, ha a Nap őket vissza nem tartaná. íme atyámfiai, ekképpen áll össze a mi csillagcsaládunk. De az a kérdés, vájjon a Nap hol veti meg a lábát, hogy a plánétákat, ezeket a vágtató tüzes paripákat a gyeplővel jól megfékezhesse?... Keringő Napok. Atyámfiai, a mi Napunk sem füles gomb, hogy valahová oda lehetett volna erősíteni. Az sincs alátámasztva, zsinegre akasztva. A Nap sem áll veszteg a tátongó üresség felett, hanem neki is van örök forgása, szüntelen futása. Neki is van valahol messze az egeknek mélységében egy másik, még sokkal nagyobb Napja, melynek vonzóereje őt maga körül rendes keringésben tartja éppen úgy, mint a mi Napunk maga az ő plánétáit. Ahogy tehát a holdak az ő plánétáik körül és a plánéták a Nap körül keringő mozgásokat végeznek szüntelen: azonképen a Nap is a mi Földünkkel és a többi plánétával együtt kering egy más Nap körül. És a mi Napunknak ez az ő körútja ott az akadály nélkül való ürességben oly borzadalmas nagy lehet, hogy talán csak sok millió esztendő alatt tudja befutni azt. Soká vélték az emberek, hogy ez a Föld a közepe és czélpontja az egész nagy világmindenségnek. Mert azt hitték, hogy az a millió meg millió csillag csupán gyönyörűsége akar lenni ennek a siralmas földi létnek. Hiszen úgyis mennyit szenvedünk! — Az újabb idők tudománya azonban már tisztább belátást engedett az egek titkaiba. Kimutatta az ő eszközeivel és számításaival, hogy a mi Földünk csak egy kis homokszem a nagy mindenségnek bámulandó épületében. Hogy a mi néhány plánétánkon kívül a magas egeknek más csillagai mind, mind rengeteg nagy Napok, melyek tébolyitó távolságra esnek tőlünk. Hogy felettünk és köröskörül mindenütt mink csak egy igen kis részét látjuk a csillagvilágoknak, melyek az egek határtalan mélységeiben elszórvák. Vájjon az a sok ezer millió nap, ott messze tőlünk, hiába ragyogna, hasztalan sugározná fényét ? Atyámfiai, a mi Napunk az ő plánétáival egy világcsaládot képez itt körünkben. Valószínű, hogy, amint már mondottam is, azok a távol Napok sincsenek magánosán; hanem őket is plánéták környezik, melyek tőlük várnak derítő fényt és jótékony meleget. És ama tündöklő Napoknak milliárdjai az ő plánétáikkal együtt, mint kiilön-külön világ- csoportok mind, mind keringenek más napóriások körül, megmérhetetlen utakon, — egyszeri fordulóban is talán időtlen idők alatt, a milyeneket gyarló ember elméje felszámítani sem volna képes. A világ közepe. Nem lehet tehát kétség az iránt, hogy az egek megszámlálhatatlan Napjainak is tulajdon pályafutásuk vagyon, és hogy ők világcsaládjaikkal együtt más főnapok körül forognak. Ezek a főnapok pedig az ő kisebb Napjaikkal aztán végtére egy még nagyobb Naptól vonzatva hajszálra keringenének a világtérben. És itt volna a nagy mindenségnek közepe. De hát vájjon az a legbelső és legfőbb napóriás veszteg áií-e ott a puszta ürességben? Vagy hogyan és miképen? Atyámfiai, halandó ember ezt nem látta, a tudomány soha meg nem mondhatja. Ilyen roppant világalkotásoknál borzadva hátrál vissza az ember, és megáll elméjének gondolata, mert érzi végtelen kicsiségét a végtelen nagysággal szemben. Jól teszi fel a kérdést a szent Biblia, mondván: »A tenger fövényét, az eső cseppjeit és az idők napjait ki számlálta meg? Az ég magasságát és mélységét ki mérte meg?« (Sirák fia könyve 1. r. 2. v.) A mindenható Úristen, aki elég tehetős volt azt a sok ezer aranyfényes Napot megteremteni; az a nagy Isten, aki elég bölcs volt a világok milliárd- jainak pályafutásait szempillantásokra kimérni és szüntelen való keringésüket oly7 gyönyörűséges szép rendben intézni; az a jó Isten, aki elég kegyes volt az ő atyai gondviselését kiárasztani az egek legnagyobb csillagára és a Föld legkisebb bogárkájára; az a csodálatos Isten, ki e nagy mindenséget fenntartja és kormányozza: az a véghetetlen hatalmú Isten elég erős arra is, hogy a feneketlen ürességek felett szabadon lebegtesse és támaszték nélkül is megállítsa a mindenségnek netalán való középső legnagyobb Napját, mely a természet rendje szerint
