Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-03 / 22. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 173 CSALÁDI-KÖR. Milyenek voltak a régi magyar asszonyok ?... Olyan jóleső örömmel olvassa a mai ember azokat a régi, öreg Írásokat, mert megtudja belő­lük, hogy őseink, a régi magyarok mennyi és mi­lyen szép erénynyel, virtussal dicsekedtek. így például mostanában olvastam egy derék könyvet, melyből láthatjuk, emelkedett lélekkel szemléljük, hogy Milyenek voltak is a régi magyar áss zony o k! Önfeláldozó munkát végeztek a mi magyar asszonyaink a ház körül, de aztán ha arra került a sor... uriasszonvok is tudtak ám lenni. Különöseu két ilyen régi magyar asszonyról emlékezik meg Károly János most megjelent (Fehérvármegye) munkájában. Az egyik F i á t h Zsófia, a másik hős asszony B a r k ó c z y Borbála, gr. Cziráky József hitvese. Mai idők asszonyai, nagyon sokszor olvassá­tok el ezeket a sorokat. Lám, előkellő úri asszo­nyok is, hogy szálltak szembe a szükséggel. Hogy mutatták meg, mit tehet a nő önfeláldozása. Hogy a leleményes, dolgozni szerető asszony nem ijed meg sem a csapástól, sem szegénységtől. Persze ma már a magyar asszonyokat hálójába keritetette a divat. Ma már kiöli a magyar nő szivéből a hiú­ság, a feltűnni való vágy az önfeláldozást, a ke­véssel való megelégedést. Igen, nem az élet más, igényeink, vágyaink nőttek meg. Ma már boldog­talan az asszony, ha a világ puczczát magára nem szedi, vagy ha kényelmes, dologtalan életet nem élhet! Ma már nem kell az a ruha, melyet önke­zével varr meg a leány, nem kell az a vászon, a melyet a családi tűzhelynél szőttek! Ma ott terem a legburjábban az elégedetlenség boldogtalanság is, hol a hiúság, nagyravágyás ör­döge lakik. De ugyanő tudott uriasszony is lenni. 1744-ben ir fiának, hogy »a táblára hat lovon jöjjön fel . . . Halljátok csak atyám fiai Fiáth Zsófia asszony milyen vallomásokat tesz az ó' végrendeletében: »Isten, világ tudja, hogy szegény, Istenben boldogult uram. midőn elvett, busz forint­nál többet nem láttam; két esztendő múlva pedig minden jószágunkat elfoglalták, úgy hogy intereses pénzzel kellett hozzájutnom, azon pénzt se találtam volna, mivel akkor török háború lévén, úgymint 1718. esztendőben, hanem atyámtól jutott részt költöttem, aztán sört, bort árultam, éjjel-nap­pal kenyeret eladni sütöttem, ételt két fülű faze­kakkal főztem és garas számra eladtam. Borral, vajjal, sajttal Nándorfehérvárra kereskedtem és lát­ván szükségemet, oly soványan éltem, hogy a kávé alját megszáritottam s ötször-hatszor is arról ittam és valaminek hasznát láttam, kereskedtem úgy, hogy éjjeli nappali fáradsággal éltem. Ha kurírok gvüttek, sokszor háromszor-négysser is főztem és a ruhának legalább valójában jártam, csakhogy gyermekimnek jövendőre kereshessek. Uram halála után megmutattam, hogy három annyit is szor­zottéin.« az kocsisnak és follajtárnak edgvaránt való ruhá­juk legyen.« A másik ilyen hős asszony mint mondottuk Barkóczy Borbála grófnő, gróf Cziráky. József hit­vese. Férje Prága ostrománál esett el. Az elhatt férj birtokaiba idegenek ültek be. Borbála grófnő' maga vezette a kenyéri gazdaságot, osztotta ki a parancsot, ügyelt az aratásra, kaszálásra és nyom­tatásra. Anyja volt a cselédeknek. Korán kelt; rávette a ködmönt, kiment az istállóba és sorba fejte a teheneket stb. Aztán egyszer felfegy­verezte cselédeit vasvillákkal és vezette a szom­széd faluba Czirákra, és a vasvillás brachiummal kiverte a Bezerédyeket az elfoglalt kúriából. Két dolog maradt meg utánna ; a hálás kegyelet és a ködmön, melyet Dénesfán őriz a Cziráky-család. Nos, ehhez nem kell semmi magyarázat. Ezek a sorok világosan megmondják, milyenek voltak a régi magyar asszonyok. Ti meg mostani asszonyok, nézzetek jól körül, aztán valljátok be egymás közt, hogy hát a »mai asszonvok« ilvenek-e? Párisi kiállítás a Szajnáról tekintve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom