Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-05 / 10. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 79 MI ÚJSÁG? — A király ő felsége márcziusban Dél- Tirolba megy. — A trónörökösné útja. Stefánia özvegy trónörökösné nagyobb utazást tesz a Földközi-tengeren. — Mária Immakulata királyi herczegnŐt eltemették. A temetésen a király őfelsége is jelen volt. — Császka György kalocsai érsek jövő hóban ünnepli püspökké szenteltetésének negyedszázados jubileumát. —- Az uj főminiszter. Azt kérdezik Uram- bátyámék, hogy hát milyen ember az uj főminiszter ? Hál az is valami, hogy az uj főminiszter rokona Deák Ferencznek, a haza bölcsének. Dehát utóvégre is az nem érdem, hanem hát vannak ám nekie más érdemei is. Mert Széli Kálmán nagy államférfin ám, tisztelik az egész országban fenn és lenn. Vasmegyében született, követ is, meg miniszter is volt. Mikor pénzügyminiszter volt, hát bizony nem a legjobban állottak a mi fináncziális állapotjaink. 0 kegyelme liozta rendbe! Mikor aztán rendbe hozta, hát lemondott a nagy méltóságról és maradt egyszerű követ. Tudom arra is kiváncsiak urambátyámék, hogy hát a többi miniszterek maradnak avagy mennek-e V Hát ugy látszik, hogy a legtöbbje marad. Két, három újat is emlegetnek. Mire e sorokat olvassák urambátyámék, talán a liszta is készen lesz. Ezzel levelem zárom, Budapesten, felír. 26-án. Bikfalvy Dániel. — ,U. i. Igaz, kérdésére megmondom, hogy a franczia köztársasági elnök urnák a nevét ugy kell kimondani. hogy »L u b e.« Bodrogközi Népkönyvtárak. Az áldásosán működő Bodrogközi Nőegyesület 18 népkönyvtárat állít fel működése területén. És pedig a következő helyeken: N.-Czigánd, Karád, Páczin, B.-Szögh, Szerdahely, Véle. Rád, Bély, Battyán, , Lelesz, N.-Gé- res, N’-Rozvógy, Pcrbenyik, Cséke, Őrhegy, Agárd. Kis-Tárkány, és Király-Helmecz. A tizennyolez község lesz a központ, honnan a többi községeket is ellátják majd hasznos olvasmányokkal. — A földmivelésügyi miniszter a Bodrogközi Nőegyesületnek 638 kötetből álló népkönyvtárt ajándékozott, valamint a »Magyar Földmivelő«-nek száz bekötött példányát rendelte meg különböző he- 1 veken felálitandó népkönyvtárak számára. — A debreczeni földmives iskolát a földmivelésügyi miniszter ez iskolai év végén beszünteti és ez iskola növendékeit tanulmányaik folytatására a karczagi földmives iskolába utasítja. — Az országos tűzoltói ünnepet az idén augusztus közepén Brassóban tartják meg. — A poszton. Bécsújhelyen egy altiszt éjnek idején a poszton álló katonát ki akarta próbálni. Hozzá közeledett, mire a katona — miután a szokásos kérdést kétszer megtette, de választ nem kapott, az altisztre lőtt s ezt súlyosan megsebesitette. Hja, nem jó a poszton álló katonával tréfálkozni — még az altisztnek sem. — Megmarta a kigyó. Zelig István petri lakos egy erdőn keresztül gyalogolt. Nagyon megfázott. hát gályákból tüzet rakott. Hogy ezt könnyebben tehesse, levetette nyakáról tarisznyáját és azt egy odvas fára tette. Mikor aztán felmelegedett, tarisznyáját ismét nyakába akasztotta és tovább indult. De valami mozgást vett észre, a tarisznyájába nyúlt, de rémülten kapta vissza kezét, mert a tarisznyájában egy kigyó volt, mely karját összemarta. Szegény Zelignek le kellett vágni a karját, hogy az életnek megmentsék. — Nagy-Becskereken érzékeny csapás érte a gazdákat. A város lóállományában újra fellépett a takonykor. Már tavaly is több mint ezer lovat elpusztítottak e kór miatt. — A bányász fiú. A tordai sóbánya egy hetven méter mélységű aknájába zuhant a minap egv hat éves bányász fiú és szörnyet halt. Az apja nagyon szerette a kis fiút, hát mindig magával vitte a bányába, hogy mellette lehessen. A kis fiút azonban egy vigyázatlan perezben — szerencsétlenség érte. — Veszedelmes rablógyilkos került hurokra a nagyváradi hetivásáron. A biharmegyei Gyi- res községből származó Karczis János Czinku ő kegyelme. a ki bosszú időn keresztül rettegésben tartotta a községeket. Most aztán végre egy ügyes rendőr, becsületes néven Bot Gyurka, lefülelte. Megkötözve vitték a börtönbe. — A garázda fiú. Nagy Ferencz komádii su- hancz nagy garral jött haza éjnek idején a korcsmából s egyenesen atyjához rohant, hogy tőle pénzt csikarjon ki, mert hát a lumpolás csak ennek hiánya miatt szakadt félbe. A fenyegetésnek engedett a gyenge, beteges apa s tiz forintot adott oda fiának. Ez azonban nem elégedett meg a kapott pénzzel, hanem fenyegetőzve többet követelt. Mikor pedig azt látta, hogy a puszta fenyegetés, bármi szörnyű hangon legyen az kimondva, nem használ semmit, tettlegességre vetemedett apjával szemben s fojtogatni kezdte. A rémes dulakodás és kétségbeesett .segélykiáltásokra előrohantak a szomszédok és lete- perték a gyilkos szándékú fiút s átadták a csendőrségnek. — A szülői gondatlanság áldozatai. A szülői gondatlanság áldozata lett Fróla Pálné sz. Tribula Róza baromlaki lakos 2 éves Károly nevű fia. Az anya a kenyérsütés alkalmával a'kemenczéből kihúzott szénhez melegedni egv fazék vizet tett, melyet a fin magára rántott. A gyermek a kapott égési sebekbe belehalt. — Egy másik eset Csökmőn történt. Nagy Imre csökmői lakos 2 és fél éves István nevű fia az udvarban játszadozott s játék közben az udvaron levő káva nélküli kútba esett s a szülők halva húzták ki a gyermeküket. — A „Perbenyik és vidéke“ községi hitel- szövetkezet f. év márcz. 5-én rendes közgyűlést tart. — Lefejezte a vasút. Hegyeshalmon szerencsétlenség történt a vasúti állomáson. A Bécsből jövő személyvonattal utazott haza egy hegyeshalmi asszony kis leányával együtt. A vonat berobogott az állomásra. Az asszony még megállás előtt le akart szállani. Megcsúszott, szoknyáját elkapta a kerék és a kocsi alá sodorta. A vonat valósággal lefejezte a szerencsétlen asszonyt, kire a kisleány szivszaggató kiáltása tette figyelmessé a vasúti személyzetet. Régi pénzek. Nagy-Szarva pozsonmegyei községben Mikóczi F. községi biró pinezét készíttetett. Az ásatás közben nagy mennyiségű régi pénzre akadtak. Szám szerint 1100 darab kisebb-nagyobb ezüst pénz került napvilágra, melyek Ulászló és II. Lajos király korából valók, tehát 400 esztendősek. — Leforrázott gyermek. Megrendítő szerencsétlenség történt Körösszeg-Apáti községben. 01 á h István odavaló gazdának volt egy kis négv éves fia, akit szülei bezártak a házukba, inig ők az erdőbe mentek a fáért. A gyermek egy darabig csendesen feküdt fekvő helyén, később azonban felkelt s járkálni kezdett, majd egy székre fel állott s a szobában lévő tűzhelyről egy nagy fazék forró vizet magára rántott. A gyermek oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy rövid idő múlva meghalt. — Kirabolt csűr. Komódi mellett Kerekes István földmives gazdának a csürjét ismeretlen tettesek kifosztották, elvittek belőle nagyobb mennyiségű csöves kukoriezát. A lopást éjszaka követték el és pedig olyan ügyesen, hogy a csak pár lépésnyire levő házban mit sem vettek észre. A tetteseket keresik. *