Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-26 / 9. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

07

TÁKCZA.

A ti boldogságtokért.

— Elbeszélés. —

Mióta Orgonás János uramnak egyetlen fia a királyt szolgálja, a község postakocsisa gyakran befordul Orgonás János pitvarába.

Ilyenkor nagy teketóriával bontogatja ki — leülvén a tűzhely mellé — levéltartó tarisznyáját s végre a faluházára szóló levelek közül kisilabizál- ván az Orgonás uramét, ezen szóval adja át tisztes- ségtudóan.

— No lám. hogy mégis csak jó Fóris Miska a faluban, ihol ni, a fiú irt, el se érkezett volna, ha szegény Miska utána nem megy.

Ennek a mondásnak pedig meg volt a maga veleje. Fel kell azt törni, mint a mogyorót, ha meg akarjuk érteni.

Volt pedig ennek értelme az, hogyForis Miska az ilyen levélért rendesen megkapta a maga pohár j pálinkáját. Gondolt is Miska nem egyszer arra, gondvető fejét meg is vakarta néha, hogy hát voltaképpen ez a fiú nem fogja halála napjáig a királyt szolgálni s akkor az ó' porcziójának szála elszakad.

Alkonyat volt már, mikor a postakocsi a községbe megérkezett. Miska ilyenkor büszkén fújta a postasipot, hogy tudja minden ember fia, (lovas és ökrös gazda) jövetelét és egyszersmint kötelességét is a kitérésre.

Orgonásné asszonyom, a jó Zsuzsika néni, a hogyan az egész község nevezte, a mint meghallotta a postasip hangját, odaszól az embernek, már mint férje urának :

— Hallod-e te János, én az éjszaka a fiúval álmodtam. Nincs-e valami haja, hogy miért is nem ir már.

— Persze, mert annak nincs egyéb dolga, mint levelet Írni.

— Hát hiszen azt az egy-két sort csak nem sajnálja tőlünk.

Szó-szó után ered, a jó anya lelke még mindig ott barangol, a hol a fia szolgál, a nagy kaszárnyában, mikor Foris Miska ismét a pitvarba fordul Oda ült, mint máskor tévé, a tűzhely mellé, levette tarisznyáját s szokása szerint bontogatni kezdette a csomagot.

— ügy ezélzom, — szólott Miska, — hogy a fin irt.

— Istenem. — sóhajtott, sápadt az aggó anya —- talán valami baja van.

Orgonás uram is bekerült a csűrös udvarról s láthatólag megörült, a mint Miska a levelet átnyújtotta.

Orgonás uramnak piros, gömbölyű képe kiderült, mikor szemeivel végig futott a sorokon.

— No Miska, ma megszerezzük a pohár pálinkát.

— Értem alássan — válaszolt Miska szomorúan — tudom már az okát, jön a fiú hazafelé.

— Jön, — kiáltá Zsuzska és szemeit nyomban ellepte a köny — jön, no lám. hogy megálmodtam én ezt előre, mondja aztán valaki, hogy az álom babonaság.

Miska szótlanul lökött be két porczió pálinkát, aztán búcsúzéra fogta a dolgot.

— Szerencsés jó éjszakát kívánok, most máién rám tu’om nem lesz szükség.

Azzal eltávozott.

Miska távozásával szomorú némaság fogta el Orgonás uramat, meg az asszonyt is. Mintha lekötötte volna nyelvüket valami, mintha a tiszta örömbe egy gonosz kéz keserű ürmöt töltött volna. A köny ott rezgeti mindkét szülőnek szemeiben, de szóhoz nem tudtak jutni. Félt mindegyik beszélni.

Végre az asszony törte meg a csendet.

— János — mondá az aggódó asszony egészen odahajolva férje-ura kebelére — békülj ki Csonto- sékkal.

— Mi jut eszedbe asszony — és Orgonás uram láthatólag felindult e szavakon — hát én bántottam meg őket?

— Tudom János, de látod te is makacs és hirtelen voltál.

— Hát miért nem jön ő hozzám, ha békülni

akar.

— A múltkor is jönni akart, de te akkor is ' útját vágtad.

— Nincs szükségem Csontos András uramra.-- De a fiadnak szüksége lesz.

— Azt szeretném látni.

— Szüksége lesz a leányára, a kit szeret és a kit feleségül fog venni.

Orgonás uram erre a szóbeszédre elhallgatott és kiment a csűrös színbe.

Az asszony meg titokban kiosont a házból. Nem férhetett meg szivébe a boldogság, hogy a fiú jön, meg kellett azt osztani mással is. Sebesen futott végig a Nagy-utczán . meg sem állott, mig Csontos András uram házát el nem érte.

Csontos Juliska, egy kedves szép leány éppen az udvaron vizet húzott, mikor Orgonásnét megpillantotta. Összerázkődott. Mit jelent ez? Hiszen az »öregek« már egy éve, hogy czivódásban vannak. A mezőn jöttek össze, mikor a határt igazították. Azóta perpatvarban vannak, nem járnak egymáshoz ... az ő fájdalmára és nagy. szomorúságára. Mit akarhat tehát most?

— Juliska — szólítja Orgonásné a leányt suttogva — kerülj errébb, valami mondanivalóm van.

Juliska visszaeresztette a vedert és mint egv félénk gerlicze közeledett Orgonásnéhoz.

— Holnap haza jön Pista végkép — szólt Orgonásné, aztán odahajolt a leányhoz és homlokon csókolta őt.

Juliska reszketett. Erejébe került, mig szólhatott.

— Oh Zsuzsika néni, milyen jó, milyen kegyes maga, jöjjön be már hozzánk, aztán vége lesz minden bajnak.

— Nem lehet leányom. Mig a két embernek nyakasságát meg nem törjük, nem lehel. De ne félj leányom, meg segít az Isten.

Aztán megint megcsókolta a leányt — és távozott. .

Az ég ezalatt megnépesedett csillagokkal. A házakban is meggyűlt az esti mécs. Orgonásné gondolkozva haladt . . . sokkal lasabban, mint mikor az elébb Csontosék felé sietett. Nagy gondot tett le, nagy kő szakadt le szivéről. Mintha csak abban a szent pillantásban történnék, úgy maga elé varázsolja azt a jelenetet. Mikor tudniillik már minden be volt csomagolva csak a legnehezebb pillanatra vártak .... a bucsuzásra, a Pista fiú intett egyet anyjának s azt súgta neki:

— Édes anyám, beszélni valóm van még, jöjjön kegyelmed a hátulsó szobába.

Az anya kiosont s nyomba követte a fiú.

— Édes anyám, nem tudnék elmenni nyugodtan, ha meg nem mondanám, a mi szivemet terheli. Szeretem Csontos Juliskát lelkem leikéből, nem is lesz más az én feleségem, ha ő nem lesz. Most, hogy királyt megyek szolgálni, meg követem édes anyám asszonyomat, legyen jó ez iránt a leány iránt. Adjon neki hébe-hóba egy jó szót, aztán vigyázzon reá, hogy hűséges ....

Tovább nem tudta mondani Orgonás Pista, mert a szive nagyon összeszorult ... a szemét meg elfutotta a köny ... a nagy fiú, a ki a királyt megy már szolgálni, odaborult arra a meleg édes" anyai kebelre, a melyből táplálékát szívta egykoron és ke-