Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-31 / 53. szám
Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR. Szent 1st váll-tér 9. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KUDŐTDL.UDOX'OS: BODNÁR fiiSPÁR. Előfizetési árak: Egész évre.....................2 frt — kr. Fél évre ..........................1 » — » Ne gyed évre .... — » 50 » Nagy, csak egyedül az Isten! Atyámfia, én biztosan tudom, hogy igy, az esztendő végével, mikor az óra az uj borul: mindenkor megilletődött szívvel merülsz gondolataidba. Eszedbe jut, hogy egy esztendővel uj- fent öregebb vagy! Egy lépéssel közelebb jutottál — sírodhoz. Aztán végig méred emlékezeteddel a lefolyt esztendőnek napjait. És mikor igy hányod-veted küzdelmeidet, miket kenyeredért, családodért, gyermekeidért folytattál .... megcsillan szemedben a köny. Es e könyben van sok-sok kese r ü- ség, de van bizalom is. Megmondjam-e kiben? A jó Istenben, a ki csak egyedül látta, tudta szived bensejét, a ki téged soha, de soha einem hagy, még talán akkor sem, ha te elhagyod őt! Ládd-e, igy van ez az esztendő végével, egy esztendő múltával. És egy szívben, egy kicsike kis világban, a te kicsi világodban. Hát mit gondolsz, mily hullámzó gondolatokat támaszt mosta nagy világban, az emberi társadalomban az a tudat, hogy mikor ez esztendő múlik, vele múlik egy egész század! Száz esztendő! Elgondolni is sok, belefárad az ember értelme! Ládd-e atyámfia, én, ki neked ezeket a betűket ide rakom la, nagyon sokat olvastam árról, meg tanultam, hogy mi minden történt ez alatt a száz esztendő alatt. Es úgy eltűnődöm: Édes jó Istenem, hát mit is tanulhat ez emberi elme ebből a száz esztendős tapasztalatból ? Mások még többet olvastak, még többet tanultak, hát még mélyebbre ereszkedhetnek le ebbe a feneketlen időbe, mely alatt az emberiség, az országok — bizony, hogy sokat haladtak, nagy dolgokat miveitek! Én nem tudom, vájjon mások is, tudósok, iróemberek kitárják-e szivöket olyan kendőzetlenül, mint jómagam, de én amondó vagyok, egy fő - fő i g a z s á g r a megtanította ez a száz esztendő is az embereket. Arra atyámfia, hogy Nagy, csak egyedül az Isten! Voltak nagy királyai, császárai, emberei tudósai ennek a száz esztendőnek ? Es közülök többen — perbe szállottak az Istennel! Hol vannak ? Mit ért a nagy Nepoleon, a franeziák császárjának nagysága ? Hol van ő ! Mit értek a tudósok, a lángelmék ? Ki mondhatja el, hogy a népnek boldogságot adott ? Gőzmasinák robognak, szaladnak szerteszét a világon. Gyárak, hidak, tanulmányok, gyilkoló ágyuk, fegyverek, szédítő épületek mind-mind a te méhedből születtek te vén század ? ! Legvőztétek — az Istent ? Oh atyámfia, ne vedd káramkodás számba ezt a kérdést. Ismered azt a kis bogárkát, mely szőlőidet elpusztította? Hallottál-e arról a gombáról, melyből ezer és ezer betegség fejlődik ? Adott-e a leghatalmasabb császár, a legnagyobb tudós, a leghíresebb gazda, a bámulatos gépezet neked jó időt, bő termést, megelégedést? Biztositotta-e a győzelmet a leghíresebb hadsereg? Ugy-e atyámfia, keserves sóhajjal válik képed a mosolyra. Hiszen mindezek még mindig a jó Isten kezében maradtak és vannak, a ki volt kezdettől és lesz örökre! Mondom én, hirdeti a letűnt száz esztendő, hogy nagy, csak egyedül — az Isten! De hol a hadsereg, hol vannak a találmányok, a könyvek, a tudományok, melyek a népek szivét megnyugtatták, betöltik, táplálják?
