Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-23 / 30. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 237 így száll az ember háborúba még a fellegekkel is. Ne illetődjünk meg, ayámfiai! Nem az az értelme annak, hogy mi az Égre követ dobunk, mely aztán fejünkre hull vissza. Isten megengedte, hogy az embernek tudománya megfogja az ő villámostorának a végét; nem haragszik meg azért sem, ha a vészfel- legeket elűzni iparkodunk .... Talán legjobb lesz, ha szemtanuknak maguknak tapasztalatait közlöm itten, úgy, ahogy ők azokat leírták. Egy bécsi újságban olvasok én pár olyan tudósítást a nem régen múlt időkből. Egy érdeklődő eleinte nem hitt azoknak a fel- legkergetésről szóló beszédeknek. Elment tehát Salzburgnak Golling nevű helységébe, egy olyan lövöldöző telepre, hogy személyesen győződjék meg a hírek igazságáról. Egy délben elborult az ég, — így ir a mi tudósítónk — és fekete fellegek kezdtek tornyosulni a látóhatár fölé. Ekkor eldördült egy taraczklövés, mely után nemsokára még kettő következett. De ime, mi történt! A bárom lövés után alig számlálhatott az ember százig, és már látni lehetett, hogy a felhőknek sötét tömegében valami hirtelen nyugtalanság támadt. Három perez múlva pedig az egész fellegcsoport kettészakadt, úgy, hogy az ég kékje is kimosolygott. A fellegek szép csendesen elvonultak Golling határából, anélkül, hogy egy szem esőt is kapott volna. Félóra múlva már Ilire sem volt a fellegeknek. És a mi tudósitónk biztosit bennünket arról, hogy valahányszor ő olyan felleglövöldözéseknél jelen volt, — pedig sokszor volt jelen, — mindig sikerült elkergetni onnan a gazdáknak rémes vendégeit, a nehéz fellegeket. Egy másik tudósitó a következőket tapasztalta. 1897. augusztus 29-én Marburgban, Dél-Stájer egyik városában volt. Már reggel óta verőfényes tikkasztó hőség uralkodott. Szőlőhegyekhez közel, egy nyaralóban volt éppen a mi tudósítónk. Déltájban sötét viharfellegek kezdtek húzódni a környékre. Csakhamar egy hatalmas lövés hangzott a szőlőhegyek felől és ezután negyedóránkint több is. Egy-egv lövés után mintha az ember szélnek suhogását hallotta volna másodperczeken keresztül. Már az első lövés után is mindjárt egy kis ritkulást lehetett észrevenni a fellegek között a lövöldöző telep felett. A lövöldözés egész délután tartott és eredménye az lett, hogy a viharos fellegek nagyon megfoszladozva visszavonultak és mindössze egy kis jótékony csendes esővel öntözték meg 5 és (5 óra közt a szomszéd hegyeket. A mi tudósítónk, mint Írja, már előbb elment a hely sziliére megnézni, hogy mit miveinek ottan ? Éppen az utolsó lövés hangzott el, mikor odaért, és a lövöldöző szolga távozni készült a telepről. — Ugyan atyafi, mondja meg csak, mi hasznát tudja ennek a mai lövöldözésnek? — kérdé a mi tudósítónk. Vállat von a szolga. — Hát nem látja a tekintetes ur, — válaszolja, — hogy felettünk már derült az ég, mikor ott. távolabb még nehéz fellegek csüngenek? — * * * Kedves olvasóm! Ez alkalomra eleget mondtam a felhőkergetésről. Hogy voltaképen mi annak magyarázatja, meg hogy milyen lövő szerszámok kellenek hozzá és hogy körülbelül mennyibe kerülhet egy olyan lövöldöző telep berendezése ? — mindezt én a legközelebbi alkalommal fogom leírni ebben az újságban. Mert még lesz mondanivalóm. És hátha addig még újabb tudósításokat is kaphatok az ügy állásáról! A mi öreg nótáriusunk pedig nyugodtan lehet felőle. Nem szállunk mi perbe a jó Istennel, mikor a nehéz fellegeket elhajtani akarjuk. Nagyon igazán irta a szerkesztő öcsém uram. A jó Isten megengedi, hogy az ember az eszét okosan használja. A régiek is azt mondták: »Istennel, ész szel és szorgalommal boldogulsz.« P. L. MAGYAR GAZDA. Tartsuk a búzát! A lelketlen, erőszakos árlenyomás ideje itt van! A gabonakupeczek, a budapesti malmok csatlósai előre elkészített mesterfogásokkal nyomják lefelé a búza árát. Szegény gazda ember verejtékkel, búval, nélkülözésekkel szántott, vetett, aratott és aztán, mikor már zsákban van a szem, akkor kell nagyot néznie, hogy hiszen ilyen búza ár mellett jóformán kárba-veszett minden fáradsága. Egyszóval úgy van a magyar gazda a terméssel, mint az egyszeri ember a mogyoróval. Mikor t. i. ennek az egyszeri embernek foga volt, nem volt mogyorója, mikor meg mogyorója volt, akkorára már nem vala foga. A magyar gazda akkurátusán igy van. Ha van termése, nincs a búzának ára, mikor meg van ára, akkor nincs termése. De hiszen nem nevetni való dolog ez atyámfia! Nagyon is főbenjáró dolog, hát jő lesz egv kicsit megforgatni. A minap olvastam egy ujságlapban, hogy milyen tanácsot ad egy hires gazda-iró ember a gazdatársainak : Hát már csak ide vakarintom ezeket a szavakat. Szól pediglen ez a tanács emigyen: »Ne adjuk a búzát olcsóbban aratáskor 11 frtöOkr, 12 forintnál — és azután is legalább mindig egy frttal drágábban mint a milyenek a berlini árak! Gazdák! Nem azért szántottunk, nem azért vetettünk, nem azért arattunk véres verejtékkel, hogy a budapesti malmok és azok csatlósai segítségével elharácsolják jövedelmünket! Ha már megtermeltük azt az aezé'.os szemet, ne legyünk könnyelműek, tartsa k a b u z á t! < Hát atyámfiái, azért üzenjük mi is nektek, hogy »tartsátok a búzát.« de ezzel az üzenettel nem elégszünk ám meg. Mert jól tudjuk mi azt, hogy könnyebb mondogatni, tanácsolgatni a gazdáknak, mint azoknak szegényeknek a jó tanácsot megtartani. Ok tudják ugyanis, hogy hol szőrit! De még hány és hány oldalról! Ott az adó, de minek is soroljam. Hát hiszen a gazda aratásig csak mind azt mondja: — A jó Isten csak elhozza az aratást. Mikoron pedig elhozza, akkor k é nytelenek maguk a gazdák megteremteni a p i a c z o- kon »a sürgős kínálatot.« Mert nagy ur a muszáj! Tudják ezt a kupeczek jól, azért játszanak az ilyen gazdákkal, mint a macska az egérrel. A m, itt kezdődik a z t á n a szövetkezetek szerepe! Ennek a ezu dar játéknak semmi sem vethet ugv véget, mint a szövetkezés. Mert ha a szövetkezetek a gazdát képessé teszik, hogy várhasson, mig az áralakulás kedvezőbb lesz: akkor aztán — igazán tarthatja k á m a b u z á t. Ha a szövetkezetek kölcsönt adhatnának a búzára, melyet aztán beraktároznának és ezek árusítanák el alkalmas időben, illő árért — úgy valóban tarthat nők a búzát! De igv! Magukra hagyatva a gazdák, kik nem várhatnak, kiknek kifizetéseik vannak — hiába való minden szép, lelkes felhívás szóbeszéd. Azért bizony csak újra azt mondjuk: »Szövetkezzünk !« Aztán,akkor: Tartjuk ám a bűzát!« Mester.
