Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-02 / 27. szám
212 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ISMERETEKT ÁR A. Petőfi Sándor, a magyar nép költője. Szeretném igy kezdeni atyámfia, hogy hát van-c magyar ember, a ki ezt a nevet — Petőfi — nem ismeri ? De hát nem merem; mert bizony sokan vannak még mindig közöttünk, a kik ezt az igazi magyar költőt vagy éppen nem ismerik vagy félre ismerik. Hát azért vagyunk rajta, hogy a mi olvasóink ne csak megismerjék, de jól meg is értsék, hogy hát ki volt az a Petőfi ? És lásd atyámfia, erre minket egy igen szép alkalom vezet. Tudniillik ebben az esztendőben jun. 30-án ötven esztendeje volt, hogy a fiatal, de már is hires Petőfi Sándor szabadságunkért vívott segesvári csatában elesett. Elesett úgy, hogy jóformán senki se tudta; csak mikor aztán már a nemzet a nagy temetkezés után kissé felocsúdott, akkor kérdezték szerte-szét a hazában — Hol van Petőfi ? — Hova lett Petőfi? Sokan és sokáig el sem akarták hinni, hogy Petőfi meghalt, elesett. Azt gondolták, hogy a hazánk leverésére behívott oroszok vitték el magukkal és czipelték Szibériába, a rémséges ólom- bányákba. Hogy a magyarok nagy költője ott senyved, sorvad, mint bányamunkás a földnek mélységes gyom rában. Most azonban már bizonyosan tudjuk, hogy a mi . hires Petőfinket a segesvári csatában szarta le egy kozák katona, hogy olt temették el abba a közös sírba, a hova a többi elesetteket hántolták. Hiteles tanuk, kik látták Petőfit, eskü alatt biztosítanak erről minket. A hehet szép emlékoszlop jelöli. Tehát beteljesedett, a mit kívánt, dalolt, hogy ne puha párnák közt haljon meg, hanem olt a harczmezején a csatában, melyet a magyar a szent szabadságért viv. Atyámfia nem tudom láttál c már üstökös csillagot ? Mert az üstökösökről mondják, hogy csak nagv-nagy ritkán és hirtelen támadnak, rövid ideig világítanak, aztán éppen oly hirtelen, észrevétlen tűnnek el. Hát ilyen üstökös volt a mi Petőfi Sándorunk a magyar költészet terén. Nagy-Kőrösön lakott egv szerény, becsületes mészáros ember, úgy hívták: Petrovich István. Mint veheted észre atyámfia, a neve idegen ennek a becsületes embernek, de magyar volt a szive. Hát ennek a szerény becsületes embernek és drága jó feleségének 1822. év Szilveszter éjszakáján született egy egészséges fiú gyermeke .... és ebből a kis fiúcskából lett a magyar nép legnagyobb költője, Petőfi Sándor, a mint később a költő magyar hangzású nevét felvette. Elkezdve gyermekségétől egész halála per-- czéig rendkívüli a mi Petőfink élete. Hiába vas szigorú az apja hozzá, ő valósággal egy rakonczát- lan gyermek leszen, a ki kora ifjúságában már önállóságáért harczol. Nem tanul, az iskolai törvényeket nem szívleli, városról-városra csatangol, majd katona majd színész leszen. Rémitő sokat szenved, nélkülöz, mert nyers a modora, senkivel sem tud alázatos lenni, pedig néha az sincs, a mit egyék. Se baj. megszokja ő az éhséget is — mert tudja, hogy az ő napja ragyogni fog. De a kivel csak érintkezik mindenki elismeri,, hogy nem közönséges ember. Úgy is volt .... A fiatal alig busz évet múlt Petőfit már ismerik széttében-hosszákan és ime egyszerre csak, mintha a föld mélve nyílt volna meg, ő ott áll a nemzet előtt, mint a nép legnagyobb költője. Ott áll a szabadság harczosai közt, hol költeményeivel, mint valami hadi tárogatóval rázza fel a hazát. De hát mit énekelt Petőfi, mit dalolt? Atyámfia, a mit te a szivedben érzel, de ez érzésre szád nem lelt szót, azt a mi Petőfink olyan akkurátuson tudta ékes rigmusokban eldalolni, hogy megmozdult az ember szive, megered az ember könye még ma is, ha olvassa. Dalolt ő a szép alföldről, a természetről, a szerelemről. de legszívesebben dalolt a ház á r ó 1. Mert Petőfi rajongásig szerette hazáját, érte élt és érte halt meg! Petőfi tehát nem annak a szabadságnak volt költője, a mely nem ismer hazát, honpolgárt, csak világot meg világpolgárt, hanem annak a szabadságnak, mely itt virul ezen a szép hazán. Atyámfia, Petőfi ugv tudott a nép nyelvén beszélni, mint még senki emberfia ebben a hazában. Azért mondják, hogy ő a magyar nép költője. Nem hiába ismerte ő a magyar népet. A magyar szántóvetőt, a magyar bojtárt, a magyar gazdát — egyszóval a magyar embert. Fájdalom, ennek a nagy embernek, a ki tulajdonképpen még sokkal nagyobb lett volna, ennek a 26 éves embernek kellett meghalnia ezelőtt ölven esztendővel. Meghalnia úgy, hogy nemzete csak hosszú és keserves kutatások közt akadhatott az ő és társainak sirhalmára. Szomorú történet ez atyámfia és páratlan. Feltűnik, mint egy szép csillag. Aztán fiatalon nősül. Ott hagyja hitvesét és kis fiát . . . megy a bazárt harczolni. És a szép csillag hirtelen lebukik és eltűnik. A nép sirva keresi — most tudja csak. hogy ki volt — Petőfi. Orosz közmondások. A szomszéd kutyája harap meg leghamarabb. — A csúnya pofa nem szereti a tükröt. — Ne nevesd ki más ember húgát, a míg magadnak is húgod van. — Ne köpj a kútba, mert in íod kell belőle. — A portél az ég nem lesz piszkos.
