Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-06-25 / 26. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 203 tAecza. Mátyás király tréfája. Korvin Mátyás, a magyarnak Hírneves királya ! Rég kiégett, rég kihamvadt Élted szé]) fáklyája; Ah de lelked él közöttünk S szól felőled ének Századokról, századokra Árpád nemzetének ! Nagy nevedre fel tud a szív Most is lelkesedni, És a hü nép és a jó nép Nem tud elfeledni............. Száz alakban élsz közötte S ajka a regének Tetteidről egyre szól a Kunyhó emberének. Most is rólad szól a monda Híven elbeszélvén, Mily gonosz tréfát műveltél A török követjén, A ki jött, mint jö a forgó Szél az utczaporral Hetyke gőggel tábordba S távozott, — nagy orral. * * * Németujhelyt ostromolta Mátyás hős hadával. »Hagyj föl, oh király, kifáradsz, hagyj föl a csatával, Nem hal a vár, hogy kerüljön mindjárt horogra, A nagy úrtól jött követ hi fontosabb dologra.« így üzennek a királynak a török követtől, A kit a hir szája hordott nyugatig kelettől; A kinek kivitt dicsőség hin te fényt nevére S mint regélték bölcsessége földről égig éré. A vitéz beszéd hatalmát, ki úgy kezelte, Mint a Vulkán pörölyét, inig a műhelyt kegyelte; Ró kegyében a szultánnak, a ki torkig úszott, Mert szavának súlya minden ellent összezúzott. Mátyás, a dicső király, ha jó szerét tehette A kalandot, tréfa dolgot módfelett szerette .... Egy szeszélyes tréfa ötlet, fúrja a fejét most Próbakőre tenni ezt a telivérü táltost. Oszt parancsot uj csatára, s hősét oda várja, Hol pokoltüz közt fog állni a seregnek árja ................ És midőn már minden ember készen áll a gátra, A király, a legnagyobb hős, hogy maradna hátra. És nem is maradt, — kiszállt a véres harczi síkra, Mint mikor a bérczlakó sas fiait tanítja ; S meghívót küld a követnek, a ki álla hátul S kéri szépen: mondja el mi jót hozott urától? És a lófarkas vitéz, mint páva, nagy kevélyen, Lép előre, gondolván, no lesz most itten »éljen !« Lesz ezer száj tátva, nyitva ékes szózatára, A minőt nem halla még Récs, sem Rudánalc vára. Rá is kezdi büszke gőggel, — ez már szokása, — Ah de ép e perczben áll be a vár ostromlása ................ Le ng a zászló, harsan a kürt, nagy riadót vernek S várnak esnek a csapatok, mint vihar a csernek. Rőg az ágyuk tüzokádó torka nagy morrajjal, Azt hihetnéd a világ szállt szembe a magyarral! Záporától a golyóknak hullnak a vitézek, Zug fölöttük harczi lárma, mint hallotti ének. Agyú, puska, tűzgolyó, vér, a ki fölkaparta! Nem gyerckség; de ha Mátyás éppen igy akarta ; Nem hiába, hogy magyar volt, s magyarok királya, Hej de szíve, mint a szikla, úgy helyén is álla! Mintha ez volna legdicsőbb napja életében, Oly magasztos arczczal állott a csaták tüzében. A halál meg mintha csak most bukkant vón’ urára, A szemét se merte vetni a dicső királyra! Hát a táltos? A követ? Jaj! Olyan képet vágott, Mint, ki teljes életében, csak vadalmát rágott; Reszketett, mint a kocsonya, csak úgy hüle-füle, Azt hivé, hogy jár keringőt minden tárgy körűié. »Ilyen bolond tréfát Timurlán sem tőn életében,« Zúgolódik, majd segélyért kél fohász szivében, S Bráhma, Alláh, Budha, Ormusd, Arichmau és Shiva Fel lön aztán irgalomra, vagy bosszúra hiva. Hasztalan! .... mint rossz zsebóra, nyelve megállóit, Óriási bölcsessége könyökébe szállott. És lön aztán szörnyüképen tarka a beszéde, Végül állott az eleje és elül a vége. Mátyás ezt a léha szájhőst látni már megunta, Aki minden dördülésre a szemét behunyta. A sületlen, zöld beszédre válaszolt legottan, Mint magyar királyhoz illett, bölcsen és nyugodtan. Szólhatott, — egy árva szót sem érte abból aztán, A követ, ki azt se tudta, hogy íiu-e, vagy lány ?' Azt se tudta, él-e, vagy hal? válasz-e az, vagy más? Vagy talán végítéletet mond fölötte Mátyás ? A követ megkérte másnap Mátyást igen szépen, Ujitsa meg válaszát, s ö válaszolt ekképen : »Mondd uradnak, mondd, hogy éljen máskor más követtel, A ki bir több bátorsággal s jobb emlékezettel«. Szólt. - s a metsző szót negédes gunymosoly követte, A követ meg dühében nyelvét majd megette. A nyakába vett kudarczczal busán útnak indul; »Lesz nekem! — morog1— ha ezt megtudja Stambul. * * ' * Mátyás király a magyarnak Fénye, büszkesége, Szó mi szó, de most az egyszer Csak kimondom : furcsa ember Volt biz 0 Felsége ! Kalmár Endre. Jó mondások. Amit nem tudsz, kérdezd meg. Éhes szúnyog jobban csip. Kicsiny a bors, de erős. Még a vasat is megeszi az idő foga. A lónak négy lába van, mégis megbotlik. Nem lesz botból beretva. Nehéz kóczból szép fonatot fonni. A hű barát erős védfal. Parányi szikra gyakran nagy lángot lobbant, A gőg megelőzi a bukást. Sok beszédnek, sok az alja. Mért nem járt az óra ? Érdekes eset történt Kelet-Poroszország egy kis városában ; a hová egy toprongyos vándorló órás vetődött be. Az órás sorra járta a házakat, hol talál javítani való órát. Egy iparos felesége rá is bizott egy nagy kakuk órát, a mely évek óta nem járt. Az órás elvitte s képzelhető mekkorát bámult a jó asszony, mikor a derék órás másnap visszahozta az órát s hozott egy zacskót is, melyben húsz márka volt s a melyet benn talált az órában. A zacskó titka mihamar kitudódott. Az iparos minden »felesleges« pénzt elvett a feleségétől s hogy elrejtse előle betette az órába! Persze, hogy az óra sem járt azóta, mióta busának használták. Az órásnak jól megfizették a reparálást s azon felül jutalmat is kapott becsületességéért.
