Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

3

CSALÁDI-KÖR.

Téli esték .. a falun.

A mi újságunkban, (ahogyan községünkben a »Magyár Föidmivelő«-t hívják) olvastuk, bogy bizony némely faluban az összejövetelek, fonókák nem valami épületes módon folynak le, igy a hosszú téli estéken.

Hála a jő Istennek, hogy mi csak jót mondhatunk az ilyen összejövetelekről.

A gazdák ugyanis összeállottak arra nézve, hogy a téli estéket hasznosan és a mellett jó kedé- lvességgel lökhessük.

Egyik este itt, másik este ott gyűlünk össze. A leányok mindig szüleik kíséretében jelennek meg és munkálni valót is hoznak. Fonunk, varrunk, kötünk, gyékény kosarakat készítünk. Mig igy szaporán folyik a munka, mindig olvas egyik folyékonyan olvasó vagy egy jó könyvet, vagy a mi újságunkat. Mert községünkben népkönyvtár is van, áldja meg érte a jó Isten — az uraságnét, a ki a népet igazán szereti.

l

A mi újságunkat igen szeretjük, mert a szájunk ize szerint beszél. Különösen kérdezzük sokszor, no most milyen szentencziái vannak az öreg Nótárius bácsinak. Aztán mikor meghallottuk, úgy szeretnénk, ha a jó öreg bácsi közibünk jönne. Bizony, hogy körülvennénk ő kegyelmét. Mások a Mesemondót várják Könyves András bácsi oktatását a legények szeretik nagyon. A gazd’uramék meg az első czikket becsülik nagyra. Én. meg alig várom hogy a szép elbeszélések kerüljenek rendre. A nénémasszonvék meg csak azt fújják, olvassátok már »Mi Újság?« Azt hallom továbbá, hogy gazd’uramék fejébe nagy szeget ütött a szövetkezésről komponált dolog. Sőt arról is beszélgetnek, hogy a réczefalusi tanító urnák levelet fognak küldeni. Az aztán tanító ám. No de azért a mi öreg tanítónkat nem akarom ezzel bántani. Ó maga is nagy dicséretben részesítette a réczefalusi tanítót és azt mondta: én is olyan volnék, ha fiatal volnék. De hát hatvan esztendők nyomják a jó ember vállait.

Hogy el ne felejtsem, sava, borsa a mi újságunknak a »Nevessünk!« Bizony, hogy nevetni is kell. A múltkor éppen nagyon szomorúan ment a dolog, mert hát sok a baj. Bizony, hogy hát még hazatérőben is ugyancsak nevettünk. A mi újságunk aztán kézről-kézre jár, mert gazd’uramék a gazdasági dolgokat otthon szeretik olvasni.

De a mi falunkban nemcsak ilyen összejövetelek vannak ám. Vannak énekesték is. A kiknek a jó Isten hangot adott, azok össze gyűlnek a gazdasági Olvasókörben. Mert ilyen is van ám nekünk. Ott aztán az öreg tanító vezetése alatt szent énekeket tanulnak, meg bizony olyan fülbemászó dalokat is.

Tegnap este is, hogy megleptek minket. Egyszer csak beállítanak az apámuramhoz, a hol összegyűltünk és rázendítettek egy takaros nótát. De milyen szépen ment. Aztán kívülről, könyv nélkül énekeltek.

A karácsonyi szent ünnepek alatt meg olyan szép, gyönyörűséges énekeket zengtek, hogy lelkünk igazán vigadozott.

Már tessék megengedni, de sokszor arról is beszélgettünk, hogy milyen ember lehet a mi njsá- gunk Írója. Sokan azt mondják, hogy öregnek kell lenni, mert nagyon az életből beszél. Mások meg azt hajtják, hogy bizonyosan a nép között nőtt fel, ott tanulta a beszédet. Egyszóval nagyon találgatjuk. (Hát csak találgassák, osztég ha kitalálták írják is meg. Szerkesztő.)

így telnek nálunk a téli esték .... lassan,

csendesen . . ,

A korcsmában csak nagy ritkán van világ. És ha van, akkor bizonyosan idegenek jöttek a faluba. Mert a mieink közül senkinek sincs ideje ... a korcsmába járni. Szőke Panna.

TÁRCZA.

Uj esztendő?

Jönnek, tűnnek az esztendők, —

Az idővel minden halad;

S bölcs Salamon mégis igy szól;

»Nincs semmi uj a nap alatt,«

És ha mi bölcs Salamonnal Kissé mélyen elmélkedünk:

Úgy találjuk: a bölcs öreg Való dolgot beszél nekünk.

Egyformán sétál sorrendben A Tavasz, Nyár, az Ősz, a Tél;

Meghal a mag a löldsirban.

Ám idején újra kikéi,

A nap nyomában éj halad ;

Az éj után hajnal ragyog.

A fáradt munkás elpihen S ha felébred, munkába fog.

Keblét öröm, majd meg a gond Váltják egymást mint vándorok,

Miként égen derű s ború Felváltva egyre kóborog.

A szorgalmas, hithű szegény Jobb módot ér és boldogul:

S könnyelmű bővelkedő Bünhődésül nyomorba fül.

Sorsát itt, az Isten után Kiki maga alkoltja meg;

Hű az idő mindig hozzánk Ha hivek s jók az emberek.

így volt s igy lesz mindétig ez;

Az ős mondás igaz marad,

Mit bölcs Salamon ejte ki:

»Nincs semmi uj a nap alatt.«

Beregi Sándor.

Rege, az őszi rózsáról.

A kis Jézus, szülei házánál, Názáretben gondtalanul játszadozott. Mennyei atyja, a jó Isten angyalokat küldött le hozzája, a kik éppen olyanok voltak, mint a názárethi jámbor kis fiuk.

Történt egyszer, hogy a kis János is, ugyanaz, ki később az Urnák legkedvesebb tanítványa lett — játszó-társaival egy szép virágos kertben játszadozott. Egy angyal megszólitá Jánoskát:

— Én már megyek aludni!

— Hol fogsz te aludni, szegény idegen gyermek ?

— Ott fönn, a szép csillagos egén túl, válaszold az angyal.

— Oh, ott szép és boldog világ lehet — sóhajtotta a kis Jánoska, bárcsak szabad volna nekem is veled mennem.

— A te ágyad is készen van már odafenn — mondotta az angyal, de neked még itt e földön kell lenned, reád még nehéz feladat vár — szegény gyermek!

A kis János csak nézett . . . nézett az angyalra, mert nem értette meg az utolsó szavakat. Aztán hirtelen a rózsafához szaladt, és bokrétát kötött rózsákból, majd a liliomokból. Mosolyogva adta át játszó társának emlékül a következő reggelig.

— Fogadd ezt a kis bokrétát. Azért adom neked, hogy ha holnap reggel ismét lejösz hozzál, te is