Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-15 / 3. szám
20 MAGYÁR FÖLDMTVELŐ Panna ismét mély hallgatásba merült. — Szólj gyöngyöm, mi a bajod? Hát nem szereted-e anyám úgy, mint édes gyermekét. Hát apám nem emelt e dobogó szivéhez, hogy megértesse veled, a mii megérteni nem akarsz. — Én szeretem Pali és meg is értem. De hiszen meg kell, hogy értsen engem is. A szegény leánynak is van munkabíró keze. En ezt a kezet, miért ne használnám fel arra, hogy legalább annyit szerezzek, a mennyivel egy szegény leánynak férjhez menni kell. Fiatal vagyok még, szolgálni nem szégyen. Kend is szolgálni fogja a királyt, én szolgálni fogok, hogy szegénységemen segítve legyen. Palinak szeme megtelt könynvel. Arcza egy perezre halálsápadt lett . . . aztán, mintha erőhöz kapott volna átkarolta a leányt és ellenállhatlan fájdalmas zokogással esedezett. — Maradj itthon, ne menj el hazulról, Ígérd meg ezt nekem. Pannának édes apja ura is törölgette szemeit Oszbecsavarodott fejét lehajtotta és ő is sírva kérte. — Ne menj el hazulról, maradj közöttünk. Mély csend állott be . . . Aztán Pannának apja folytató: — Lásd édes leányom, ha szereted a dolgot itthon is dolgozhatsz. Isten ad jó termést, lesz mezei munka, kereshetsz. A leány megígérte, hogy itthon marad. Megígérte, hogy a Palié lesz ... ígéretét az első csókkal pecsételte meg. Nehéz szívvel távozott Pali. hogy a királyt szolgálja. Nemcsak szülőfalujának emléke borult lelkére, de az a titkos bú, hogy Pannája megszegi ígéretét. Jött a levél hétről-hétre Nagyfaluba és jó ideig a válasz ment. Egyszer csak elmaradt! Pali eszeveszetten rohant haza, hogy megtudja: mi történt ? A mitől félt, remegett . , . hekövetkezett. Panna eltűnt! Es ki tudja, hova ment? Nagyfaluban senki sem tudta. Még öreg édes anyjának sem szólott . . . Pali visszament a katonasághoz. Mert hiszen a királynak »ekzerezéroznimuszály«. De minő lélekkel! Szive fel volt dúlva. A sugár, szép katona egyszerre megváltozott. Búskomorrá lett. Édes szülei vigasztalták, sokszor meglátogatták, de Palinak szive vérzett, szive fájt . . . Történt egyszer, hogy egv nagyobb városba maséroztak. Bajtársai körülfogták Palit és hogy kedvre derítsék egy mulatságba csalták el . . . — Szent Isten, — kiáltott fel Pali, mikor ott egy czifra, émelygős, elhervadt nőt hirtelen megpillantott. Ez volna Panna!? Közelebb lépett. Reszketve ment egész . . . hozzája. Aztán megcsillant az a régi könvesepp ismét szemében, de most már katonás szigorral szólott: — Ugy-e mondottam, hogy ne menjen el hazulról! Mondá és abban a pillanatban ott hagyta a mulatságot. Nemsokára aztán visszatért szülőfalujába. Mily mohón szíttá azt az üde levegőt. Mily boldog volt apja házában. A tűzhelyen, a régi tűzhelyen. Es aztán az öreg fa csakugyan kidőlt ... de helyén uj, zöldelő, életképes utód sarjadzik. * * * A falusi leány szép, kedves virága az életnek. De ott marad az meg a maga természetében ... a falusi tűzhelyen ... a szülői ház kertjében . . . Ezt hirdeti a Panni története. A Pannié, kinek lelkiismerete hányszor fogja súgni: — Maradj itthon! Késő, késő . . . Panni — Nem maradt otthon! Az öreg volt Nótárius uram beszéde az ő hites párjával. Feleség Sára, most már fele se tréfa. Bikfalvy Dániel uram azt Írja, hogy baj van, követ urakat nemsokára újra választani kell. * Feleség Sára! Emlékszel-e ezelőtt három esztendőkkel, követjelölt uram, hogy bejött az én szegény házamba. Hogy rázta, szorította a kezemet. Ha egy kissé közelebb lépek, bízvást megcsókolt volna. Hát te reád feleség Sára, hogy mosolygott? Feleség Sára! A mélységes idők nagy tengerébe ismét leszakadt hát egy nagy esztendő. Imhol az uj farsang! A Teremtő Ur Isten éltessen téged is, engem is ez esztendőben is. Negyvenötödik esztendőben jártunk la, most vizkeresztre, mint szerető házasok, hitvestársak és elmondhatom megnyugodott lélekkel, hogy ha még egyszer holtomiglan! kellene esküdni, azt csak néked esküdném le. Mert hej feleség, múlik az idő. Fejem őszbeborult, te meg lelkem a hamut is mamiinak mondod majd. * Ne busulj feleség Sára. ügy érzem, hogy ma még jobban szeretlek, mint ennek előtte negyvenöt esztendőkkel. Hej pedig akkor és most! Emlékszel-e a fiatal nótáriusra, mikor sarkantyus csizmába kihúzta magát! Meghiszem ám! Az Isten úgy akarta, hogy egymásé legyünk. Hej, sose vénülünk meg feleség — Sára. * Ha az Isten is úgy akarja, élünk mi ezután is békességben. Mert hát a mondó vagyok, hogy mi még a régi farsangokban mondtuk el a »holtomig«- lant! Akkor még nem olyan mellék czirkumstanczia volt ám az a holtomiglan. Akkor a fő volt: szeretni. Most már nem muszáj! Elég ha a telekkönyv rendben van. Hála Istennek feleség Sára, hogy a jó Isten engem a te szivedbe telekkönvvezett. Gazdasági cselédek és munkások jutalmazása. A jó cseléd áldás a háznál és a gazdaságban. Azért a hűséges cseléd nem csak urának elismerését és jó bánásmódját érdemli meg, hanem megérdemli azt is. hogy országos jutalomban részesüljön. Bizonyára ez a gondolat vezette a földmivelési minisztériumot a múlt évben arra, hogy bizonyos összeget vett fel a költségvetésben arra, hogy a példás viseletű, különösen egy helyben hosszabb ideig hűségesen szolgáló cselédeket és munkásokat jutalmazhassa. A gazdasági egyesületek, mezőgazdasági bizottságok vezetőinek közreműködésével a helyi hatóságok deczember hónap folyamán terjesztették föl a jutalomra érdemes, hosszabb időt egy helyben töltött gazdasági cselédek és munkások névjegyzékét, a kik között nem egy cseléd van, ki 30—40 éve szolgált egy helyen, s nem egy munkás van, ki évtizedek óta mindig egy abba a gazdaságba jár aratni s napszámba. A földmivelésügyi miniszter e javaslatok alapján ezúttal több mint 200 cselédnek, illetve munkásnak utalványozott fejenként ötven forint jutalmat s e mellett mindenik részére díszesen kiállított dicsérő oklevelet is adott. A pénzbeli jutalmat s a dicsérő okiratot csinosan keretbe foglalva, nem sokára osztják ki a hatóságok s a gazdaközönség képviselői a helyi viszonyoknak meg- felelőleg mindenütt ünnepies formában. Nagyon kérjük olvasóinkat, értesítsék majd lapunkat, melyik városban, községben történnek ilyen ünnepélyes kiosztások.
