Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-28 / 22. szám
172 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ISMERETEK-TÁRA. A londoni köd Nem hiába, hogy azt mondja a magyar költő: »Ha a föld Isten kalapja, úgy hazánk bokréta rajta!« Mert bizony áldott egy fölei, ez a magyar föld, ha az időjárást vág}- mint mondják a pápaszemes emberek »éghajlatát« is tekintjük. Van pompás, virágfakasztó tavaszunk, piros pünkösdi gyönyörű nyárrahajlónk, van eléggé elviselhető nyarunk, gyümölcsérlelő őszünk és éppen elég, szükséges télünk. A legszebb kék ég mosolyog felettünk s ha olykor-olykor átlátszatlan köd borul is a tájra, csakhamar szétoszlik az és mi könnyebben lélegzőnk. De atyám fiai van egy ország, vagy mondjuk egy óriási világváros London, a hol bizony a köd nagy zsarnok ám. Bizonyára hallottatok már valamit a londoni ködről. Ha nem hallottatok, hát halljatok most róla egyetmást. A londoni köd, nem afféle rendes kis köd ám, a mely leszáll reggeltájt és aztán hamarosan szertefoszlik. A londoni köd a makacs ködök fajtájából való, melyek bizony nagyon sok galibát is okoznak. Különösen, mikor az ősz megérkezik ugyancsak megteszi kötelességét. Elfogia a szegény londoniaktól azt a kis éltető napfényt, mely után oly annyira áhítoznak. A londoni köd aztán, ha egyszer leülepedik, akkor talán még beretvával sem lehet átvágni, mint mondta egy magyar utazó. Ha nagyot is mond ezzel a mi hazánkfia, annyi mégis való, hogy ez a köd sok gyermeknek és aggastyánnak okozza vesztét. A londoniak különben négy féle ködről beszélnek és pedig (mist) gyönge párázat; (haze) szelíd köd; (fog) köd; és (perasonp fog) borsó leves köd. Ez a legutolsó a legrettenetesebb. Sárgaszinü, nyúlós anyag, a mely rémes, megrázó. Az a baj, hogy ez többször jelentkezik, mint kívánatos volna. Ezt is elviselnék a londoniak valahogyan, csakhogy pajtásai is folytonosan boszanlják a londoni lakosokat. A gyönge párázat (mist) vagy a szelíd köd (haze) télen csaknem mindig kapható. Ekkor ritkán látnak az emberek ezer lábnyin s mihelyt a levegő csöndes lesz, különösen este. éjszaka és reggel átalakul a füstszürke ól mos foggá (borsó- leves-köddé.) Csudálkozni fogsz atyámfia, pedig ugv van, hogy bent a városban ilyenkor még nappal is üzletekben és házakban lámpa ég rendesen. Ez az ólmos-homály ezerszerte nyomasztóbb, mint a borús ég. Az emberek sóvárgása a napfény után egész betegséggé válik. Szívesen elviselnék a londoniak a harmincz, úgynevezett borsóleves napot esztendőnkint. ha az esztendő többi napjaira biztosítva volna számukra a verőfény, a holdvilág és a csillagok ragyogó sugarai. Az ám, csakhogy ez is ritkaság! Bámulatos, hogy azért zavarok (közlekedési kocsik, szekerek, vasutak) csak az elmondott borzalmas napokon fordulnak elő. Sőt mi több, a londoniak úgy megszokták már a ködöt, mint a vakember a sötétséget. Abban a rengeteg nagy városban úgy járnak-kelnek lámpások nélkül, mint a vakondokok a föld alatti birodalmukban. Sokszor azonban oly sürü a köd, hogy az anglus még az orrát sem látja meg. Ennek az ut- ezai suhanezok örülnek legjobban, mert már készen- tartják a fáklyákat, hogy egy kis pénzért hazavezessék az eltévedett vándorokat. Hát ugv-e bár atyámfia, jó volna oda, abba a ködös Londonba bekukkanni, de csak ugv, mint Bolond Istók Debreczenbe. De aztán csak vissza vágyódnánk ebbe a szép hazába, a melyen kívül nincs a magyarnak se hazája, se élete — csak halála. Nehéz feladat. (Képünkhöz). Nézzétek csak a kis Juliskát, a kinek uraatyja éppen a minapi vásár alkalmával vette az első palatáblát. N e h é z f e 1 a d a- t o t kaphatott, mert ugyancsak nagy gondokba van merülve. Hej pedig, mi ez a gond ahhoz képest, a mi az életben majd reá vár, ha a jó Isten megtartja. Arról ő még mit sem tud. Csak mi gondoljuk és mondjuk: »Hej jó kis leányom, lesz még ennél neked nehezebb feladatod is. Szép, ha a kis leány az iskolai feladatot jól megfejti, de még szebb lesz aztán, ha a nagy leány az élet feladatát fejti aztán meg. Hej, ugy-e mikor leszen az‘.) No no, a leányok előttünk nőnek. És mily gyorsan. Sokszor hinni sem akarjuk A timsó eredete. Olaszországban nagy timsótelepeket fedeztek fel most s ebből az alkalomból felelevenítik a timsó eredetének történetét. Németország egyik grófságában századunk ötvenes éveiben jámbor képpel beállított a birkás az ispánhoz és félve jelentette, hogy birkái meg vannak babonázva, mert az uradalmi vaskohó romjaihoz szaladnak valamennyien, mikor itatni akarja őket és ott akár óraszámra is elnyalogalják a köveket. Az ispán eleinte nem adott semmit a juhász meséjére, de mégis kiváncsi volt, hogy mi igaz a meséjéből. És legnagyobb megütközésére azt látta akkor, hogy a birkák minden ütlegelés ellenére is a kövek közé rohantak. Az ispán a jelenség láttára természetes okokra gondolt s vízben áztatva a köveket, timsó-oldatot kapott. Így tehát a timsót is, mint sok mást, véletlenül fedezték fel. Hazánkban a nagybocskói gyár termel timsót. Ne hé a feladat.
