Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-07-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 11. oldal csak a református egyházhoz közel állókat említsem), - ahol könyvtárakban, gyűjteményekben, múzeumokban lehetne bemutatni az itt élő magyarság életét, szokásait, a megtartott és szívben megőrzött magyar értékek iránti ragaszkodást. Nem kellene haza szállítani Magyarországra ezeket a kincseket, mint azt tették már sokan. Lehetne egy központi hely, vagy több, - egy a keleti parton a másik a nyugati parton, - ami vagy amik szolgálhatnának országos központokként, amelyekben ki lehetne alakítani múzeumot, könyvtárat, színházat, akár templomot is, szoborparkot, sport létesítményt, stb., amely tudatosan hirdethetné amerikai-magyar önazonosságunk gazdag értékeit. A diaszpóra magyarság egyházi élete mindig meghatározó volt a magyarság megtartásában. Szinte a kivándorlások első pillanatától kezdve kapcsolódik a vallálos élet a fennmaradáshoz. A 20. század első évtizedeinek kivándorlási hulláma által nagyon sok magyar hagyta el országunkat főleg a gazdasági nehézségek miatt. Az Amerikába érkezők nagy részének terve az volt, hogy rövid munkavállalás és itt tartózkodás után visszamennek az óhazába, miután anyagilag biztosították maguknak és családjaiknak az otthoni megélhetést. Ez nem így történt, ami arra kényszerítette őket, hogy itt maradjanak, letelepedjenek és itt folytassák életüket. Az akkori magyar ember számára a közösségekbe való szerveződés volt a legfontosabb feladat, hiszen legtöbben nem beszélték az új haza nyelvét, így a gyorsan megalakult szervezetekben, főleg az egyházaknál találták meg ezt a helyet, ahol egymás között otthon voltak. Az akkori egyházi élet elindulásáról, a református egyház megalakulásáról és az Amerikában megmaradó magyarság egyházi, vallásos életének mindennapjairól nagyon kiváló és figyelemre méltó tanulmány jelent meg „A kitántorgott egyház” címmel Nt.Dr.Komjáthy Aladár református lelkész írásában. A könyv részletesen tárgyalja az akkor a keleti parton szerveződött k.b. 100 kora -beli magyar református egyház életét és munkáját az 1800-as évek vége és 1900-tól a II.Világháborúig. Nem említi meg a később, az 50-es években a nyugati parton elinduló egyházi szerveződéseket, amelynek nyomán a Csendes Óceán partján is alakultak új református gyülekezetek Kaliforniában San Francisco, San Bernardino, (megszűnt) Los Angeles, Reseda, Hollywood és Ontario városokban. Később a közelmúltban 2005 után kisebb, ú.n. missziói egyházak alakultak: San Diego,CA; Seattle,WA; Denver,CO; Dallas,TX; Houston,TX; Austin;TX; Honolulu,HI; Portland,OR; városokban az ott élő kisebb-nagyobb számú magyarság között. A nyugati parton élők között már csak néhányan élnek a háború előtt kivándoroltak csoportjából, akiket egy nagyobb tömegű kivándorlás követett az 1956-os Magyar Szabadságharc eseményei hatására. Később már csak a 90-es évek elején a romániai forradalom után érkezett nagyobb számú erdélyi magyar. Az addig kivándorlók főleg politikai okokból hagyták el hazájukat, míg a 90-es évek utáni kivándorlókat főleg gazdasági okok indították távozásra. Az Amerikai Magyar Református Egyház 1924-ben alakult, és 85 éves története során sokszor nézett szembe nehézségekkel, kihívásokkal, megoldásra váró feladatokkal. 50 évvel ezelőtt még közel 60-70 gyülekezetét számlált egyházunk, ma viszont 35 gyülekezetét tartozik hozzánk. Jelenlegi egyházi helyzetünkben a jelek nem túl biztatóak, hiszen az adatok, a statisztikák kevés hibalehetőséggel állapítják meg, hogy egyházaink, szervezeteink sorvadnak, a külföldön élő magyarság népességszáma csökken, egyre kevesebb a magyarul beszélő. Sok az idős, így a halálozás száma is megnőtt, emelkedik a vegyes házasságok száma, ezáltal szórványosodás alakul ki. A régen nagy ütemben megalakuló egyházak több helyen megszűnnek, vagy beolvadnak más, közelebbi egyházakba. Az itt született harmadik, vagy negyedik generáció nem ápolja a hagyományokat, nem beszéli a magyar nyelvet, ezáltal kiesik, eltávolodik a magyar diaszpóra közösségektől. A vegyesházasságok esetében amerikai egyházat látogat a házaspár vagy nem tart kapcsolatot egyik egyházzal sem. Az Európából történő bevándorlás csökken, szigorúbb az USA bevándorlási törvénye, sem politikai sem gazdasági okok nem indokolják az elvándorlást. Csábító a közelebbi Európai Unió tagállamaiba tovább menni. Az amerikai magyar lelkészképzés megoldatlan, a lelkész utánpótlást a magyarországról vagy az elszakított területeken működő egyetemeken végzettekből kell biztosítani. Tehát az egyházi viszonyok nem kedvezőek, a kihívások nagyon magasak, amihez hozzájárul a lelkészutánpótlás kérdésén felül a gyülekezetek önfenntartásának kérdése, az ebből és más személyi nézeteltérésekből származó konfliktusok kialakulása, de leginkább sok gyülekezetben a kettős küldetés dilemmája, hogy a hitünk vagy a magyarságunk fontosabb-e diaszpóra létünkben? Lehet-e a kettőt együtt végezni, és így betölteni küldetésünket, vagy csak a hitünket ápoljuk, ha már egyházhoz tartozunk. Vallom, hogy diaszpóra létünkhöz nagyon is hozzátartozik az egyháznak kultúrális központként való működése, ahol a hitélet ápolása mellett a magyarságmegtartás nemzetileg elkötelezett módon és hivatásszerűen legyen elvégezve az egyház vezetői által. Azonban legfontosabb a hitélet ápolása és gyakorlása, amit nem írhat felül a diaszpóra lét érdekében végzett aktivitás. Több egyházban, főleg a keleti parton az új, harmadik vagy negyedik generáció angol nyelvhasználata miatt már nem használják az egyházi szertartások nyelveként a magyart, vagy csak kevés esetben. A nyugati parton is van erre próbálkozás, de még nem sok esetben, mert a templomlátogató hívek leginkább csak a magyart használják és azt jobban értik. Ha ez a jövő, akkor óriási fordulatnak lehetünk a tanúi, mert inkább angolul beszélő magyar származású személyek mennek majd templomainkba, tehát magyarul beszélő egyháztagjaink nem lesznek, vagy csak nagyon kevesen. Ez lesz érvényes a világi szervezetek, klubok életére is. Ha ez folytatódik, akkor az egyházi és közösségi élet nélkülözi majd a magyar nyelvet, amely eddig a népi kultúra részét képezte. Itt már csak az a reményünk, ha elmondhatjuk ezekkel a magyarokkal kapcsolatban, hogy „szívében él a nemzet”. Ennek a folyamatnak pedig egyenes következménye lesz az, hogy általa átalakulnak a diaszpóra közösségeink helyi megőrzésének módjai is. Feladatunk egyértelműen meghatározott, céltudatosan végezzük küldetésünket a ránk bízott munka elvégzésében, nem szégyellve, ha ez nagyobb elvárásokra vagy többlet erő felhasználá -sára késztet. Ha választ akarunk a konferencia címében megfogalmazott kérdésre, hogy merre tartunk, feltétlenül azt kell mondanom, hogy előre. Vannak nehézségek, de bíztató jelek is közösségi életünkben, amelyeket csak akkor tudunk gazdagító erőként felhasználni a nyugati parton élő magyarságunk éltetésére, ha felelősen cselekszünk, munkánkat lelkiismeretesen végezzük megosztva egymás között. Kerüljük a magyarokra oly jellemző széthúzást, haragot, az irigységet, mert ettől többek vagyunk és többet érünk. Okosan és megalapozottan adjuk tovább az örökséget az utánunk következő új generációnak, akik itt, távol a hazától éltetik és élik majd magyarságunkat. Isten segítse és áldja magyar népünket és nemzetünket a haza határain belül és a szétszóratásban. Ontario, California 2010. március 15. Szabó Sándor püspök előadása Los Angelesben a „Merre tart a nyugati parti magyar közélet” konferencián
