Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-01-01 / 1-2. szám
18. oldal MAGYAR EGYHÁZ KÖZÖSSÉGBEN Jn 14 - 15. Jn 15:9-11 Apcs 2:41-47 Két példa jutott eszembe, amikor Jézus csodálatos búcsúszavait olvastam. Egyik a vendégeskedés: egyik ember meglátogatja a másikat, általában rövid ideig tart az együttlét, jót beszélgetnek, egymásnak kedveskednek: a vendéglátó is szeretete jelét adja, a látogató valamilyen emléket hagy ajándékba, aztán elbúcsúznak, mégis sokáig ott marad egy jó vendég emléke a hűlt helyén, ha valamit mondott. Ahogy egyszer nálunk járt egy budapesti miniszter és küldöttsége, rövid volt, mégis emlékezetes: az ismerkedő kérdések kölcsönösen hangzottak: itt milyen és otthon milyen a magyar sors. A látogatónak egy képet adunk arról, ami itt van, és ő szintén egy képet adott, amit ő tapasztal ott. A mesélő olyankor elvisz bennünket abba a világba, ahonnan ö jött. És egy jó vendég rendszerint azzal búcsúzik, hogy ha majd arra jársz, ne kerüld el a házamat, te is látogass meg, szívesen látlak. így búcsúzott Jézus is, lelkűkre kötött mindent a tanítványoknak, előadott mindent és biztosította őket, hogy várja őket a kész otthonnal, befogadja őket, el van készítve a hely, ha majd újra találkoznak, az igazi hazában. A másik példa egy kedves megszólalás volt, tegnap előtt egy evangélizáción vettünk részt néhányan, ami áldott, építő és hosszú volt, s mégis, amikor kijöttünk, egyik gyülekezeti tagunk őszinte vágyát így fejezte ki: én úgy vagyok, hogyha most újra kezdődne, máris visszamennék és folytatnám az alkalmat, mint ahogy a templomba is úgy szeretek bemenni és olyan rossz kijönni. Ezt érezte a zsoltáros, aki ezt írta: jobb egy nap a te házadban, mint ezer nap a bűnösök sátrában. Különleges jelentősége van a bibliában a gyülekezeti közösségi létnek: a 133. zsoltárban nem akármilyen ígéret fűződik hozzá: „ime mily jó és mily nagy gyönyörűség, ha az atyafiak együtt lakoznak, ha egyetértésben együtt vannak, oda küld az Úr áldást és életet mindenkor!!! 1. A közösségben van valami vendégeskedés, megidézzük, hogy Jézus itt járt köztünk e földön, IMMÁNUEL, velünk az Isten s mi is vendégségben vele vagyunk: ez az állapot mintha egy kis darabja lenne az örökkévalóságnak, mivel a mennyben a közösségi létforma az örök. Közösségben élték át a feltámadott úrral való találkozást a tanítványok. Az a kettő is, akik Emmausba tartottak és a feltámadott úr hozzájuk szegődött, velük vándorolt, tanította és szelíden korholta őket, mégis olyan jó és megnyugtató volt hallani a vigasztaló szavakat, majd betért hozzájuk, a kenyér megtörésével elárulta magát. Nem volt szokás, hogy a vendég törje meg a kenyeret. Ez a házigazda tiszte volt. E szokatlan jellel árulta el Jézus: O a házigazda, ahogy a pásztor a báránynak: ő gondoskodik a friss zöld pázsitról, tiszta forrásvízről, megelégít, csordultig tölt a poharunkba, ami az élet jelképe. De ekkor jött a szomorú rész: otthagyja a tanítványokat, akikhez betért. Eltűnik a szemük elől. Megfosztja őket társaságától. Itt kezdődik a csoda: otthagyja őket, mégis velük marad. Abból látjuk, hogy nem szomorkodnak, sőt egy örvendező élet kezdődött el számukra. Beteljesült Jézus ígérete: nem hagylak titeket árván, eljövök és magammal viszlek. 2.Isten ajándékai így vendégeskednek az életünkben, szeretetét hozzák és viszik. Egyedül O az állandó, az ajándék mögött az ajándékozó. a.) Az ŐSZ egyik példája erre az Ésaiás 6. rész. Abban az évben, amikor meghalt Uzziás király, láttam az Urat magasra emelt trónon ülve. A próféta védelmezője, pártfogója, atyai barátja volt a király, s most kidőlt mellőle a támasz, kiszolgáltatva, tehetetlenül érezte magát, hogyan tovább. És ebben a helyzetben az elhívási látomást megkapta, Isten uralkodik a trón felett, királyok jönnek és mennek, ő örökké ott marad, rá lehet számítani. b. ) Másik ószövetségi példa: eltűnt Illés. Elizeus próféta felkészületlenül érzi magát. Mintha a fejét vesztette volna el: jajjveszékel és siránkozik: mi lesz most velem, mi lesz a szolgálattal, ami elkezdődött? Erre kap egy belső útmutatást: itt maradt vele Illés palástja és botja: felveszi a palástot, a bottal megérinti a Jordánt, és csoda történik, átkel a vízen. Azaz, mennyei igazolást kapott, hogy nem hagyta el az Isten, ugyanaz a lélek működik, ami Illésben volt (Elizeusnál Isten megduplázta a csodákat, a küldetés folytatódott.) c. ) Isten gondoskodik, hogy a tanítványok szív árvasága megszűnjön. Jézus elment, de nem hagyta ott őket. Mi marad ott Jézusból? Nem csak a kendő, a Turini lepel, de több annál: Igéje, amit mondott: rögtön emlékeznek minden szavára, összeáll, velük maradt, bennük maradt az élő ige. Velük marad a kenyér és a bor a megtört test és vér örök zálogai: más szóval Jézus szeretete marad velük. Halálos, végtelen, feltétel nélküli, visszavonhatatlan, életet adó szeretet. És a tanítványi közösség. Az első gyülekezet csírája. Mint a kovász, amiből majd kenyér lesz. Már benne van a potencia, őrzi az életet. 3. Az teljesül be, amit Jézus megjövendölt és ígért: ha bennem maradtok, velem maradtok és veletek marad, az, amit rátok hagyok. Ugyanis Jézus végrendeletet hagyott. A végrehajtó, a Szentlélek biztosítja, hogy végbemenjen az örökhagyó akarata. Mit hagyott ránk: az én békességemet adom nektek, amit senki nem adhat. És: az én örömöm veletek marad, teljes lesz. Én ott örülök a mennyben, ti ugyanazzal az örömmel itt a földön. Ez az új élet, ennek ez a feltétele: ha megmaradtok a nevemben, a családomban. Akkor tietek lesz az örökség. Amit az atya nekem adott, azt én nektek adom. És mi ez? Örök Ige (Isten) Végtelen Szeretet (Jézus) Közösség. (Szentlélek) - ebbe kapcsol be bennünket. Akkor teljesül az én örömöm és a ti örömetek, ha igéim veletek maradnak, ha szeretetem (a kenyér megtörése emlékeztet erre) bennetek marad, és ha közösségben maradtok. Ez a vőlegény menyasszony, Krisztus és az egyház örökös közössége. Ezt élték át naponta az első keresztyének. Ezért vagyunk mi most itt. És ha szeretnénk, hogy legyen egyház az idők végezetéig: ebben meg kell maradnunk. 4. Ez a folyamatosság az egyetlen állandóság az életben. Istentől elküldve, Istenhez vissza: a vérkeringésben maradni és másokat is odavinni. Ez a kettő olyan, mint a szívünk munkája. Előbb friss vért kap, aztán friss vérrel látja el az egész testünket, így küld ki az Isten. Előbb magához hív. Közelebb visz. Feltöltekezünk, aztán mások feltöltekezésében szolgálunk. Ezzel telik el az élet, a vendégeskedés, időről időre. Példával illusztrálva: meghalt Charlton Heston, a Ben Hur és a tízparancsolat Mózese. Jó volt vele filmet nézni, megelevendett a cselekmény ... átéltük. És a legjobb fordulat után egyszer csak vége lett. Emlékszem, gyermekkorban milyen bosszantó volt, mikor egy izgalmas jó filmnek vége lett, the end, ez volt az első angol szó, amit nem szerettem. Egy jó, izgalmas meccs végén felélednek, küzdenek, a vesztésre álló csapat még egyenlíteni akar, de a bíró sípja lefújja a meccset. Egy jó könyvet olvasunk, beleéljük magunkat, de fogynak a lapjai. Minden csak vendégeskedés ezen a földön. Az egyetlen állandóról kapunk előzetest, kóstolót: ez a közösség. A folyamatosság. Ez a mennyei öröklét földi tükörképe. Keressük ezt a közösséget: az O igéjét, a megtört kenyérben megbocsátó és megtartó szeretetét és Lelke áradását a másokért való szolgálatban. Mi magyarok és minden ember, ahol élünk: egy test tagjai közösségben, ahol egymásnak kölcsönösen elengedjük az adósságát, mert Isten is elengedte a mi óriási tartozásunkat. Összekötve vele és egymással: Mindörökre! Ámen.
