Magyar Egyház, 2006 (85. évfolyam, 1-4. szám)
2006-10-01 / 4. szám
18. oldal MAGYAR EGYHÁZ Ravasz László: “Tebenned bíztunk eleitől fogva!” 90. zsoltár Ezt a zsoltárt a szív imádságának nevezik. Költői szempontból alighanem a legnagyobb az egész Psaltériumban. Azzá teszi egyszerű és nagyszerű monumentalitása, gondolat - és tárgyköre, alapeszméjének egyetemessége és konkrét ereje a benne változó érzelmek fensége s az egésznek roppant lendülete. Mélységes passzivitás zokogna fel ezekben a sorokban, ha nem zúgna még az uralkodó motívum: Tebenned bíztunk eleitől fogva! Ha felismerjük Isten akaratát, ha életünkben megoldódik az Istentől való elszakadás, vagyis a bűn problémája, akkor megoldódik a halál és az élet problémája is. Ezt ő így fejezi ki: “Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Az ótestámentum nagy költője még nem tudja, hogy ez a “tanítást” ezt a váltságmü vet Isten Jézus Krisztusban adta meg. Őbenne adott bünbocsánatot és örök életet. Gyümölcseit már tudja és leírja: Szolgáihoz tér a megbékélt Gazda és könyörül rajtuk. Új élet napja ez, amelynek hajnala azzal kezdődik, hogy megelégít minket kegyelmével. Azzal folytatódik, hogy mi örvendezünk és vigadunk minden időnkben. Megvidámít minket szenvedéseinkhez mérten. Miután ez olyan perspektíva, amely túlér a halál korlátozta láthatáron, eszkatologikus síkban kéri Isten dicsőségének feltetszését fiainak fiain. Ugyanakkor nem feledkezik meg mindennapi életünkről sem, s kéri, hogy kezeink munkáján - a pillanatoknál is kisebb egységek ezek - látszódjék meg az Ő jókedve és állandósága, mint az örökkévalóság visszfénye. Mindaddig, míg az örök életben elérjük és betöltjük célunkat, amiért Isten teremtett. Wass Albert: Karácsonyi üzenet, 1982. Véreim, magyarok - szerte ezen a búbánatba szakadt világon: álljatok meg egy percre. Emeljétek föl csüggedt fejetek. Karácsony van újra, s csillagporos nyomán új esztendő készül! Patagóniától föl Alaszkáig, Ausztráliától tova Lappföldig kígyóinak egymás után a színes villanygyertyák, ahogy a Föld türelmes lassúsággal fordul a maga tengelye körül. Valahol a Hargita lábánál, a Tátra alatt, a Bácska hólepte, széljárta síkján, itt is, amott is megvilágosodnak a homályos ablakok, s száll bentről ég felé a fojtott hangú ének: „Mennyből az angyal ...” S gyermekek, vének sugdossák egymásnak vigyázva, hogy gonoszok füle meg ne hallja: „Megszületett minékünk az Úrjézus, megszületett biza ...!” Megszületett. Gonoszok meggyilkolták, de harmadnapon mégis föltámadott, s fölment a mennyekbe, mondja a tanítás. Itt hagyta ezt az ember készítette világot, mely nem volt méltó Őhozzá. Odaföntről, az Úristen jobbján ítélkezik eleveneken és holtakon, mondja az írás. Az igazi nagy titkot azonban maguk az írástudók sem tudják: hogy évente egyszer, néhány percre, mégiscsak mindég visszatér azokhoz, kik tiszta szívvel s reménységes szeretettel várják. Nagyvárosok üres csillogásába, hegyi kunyhók tűz világította csöndjébe, börtönök sivár sötétjébe, mindenüvé, ahol csordultig telt emberi szívek megváltásra várnak. Visszatér s a szeretet gazdag áldásával jutalmazza azokat, kik lelkűkben minden megpróbáltatáson át is megőrizték a szeretet csíráját. És még valami történik akkor, valami fontos nagy esemény: egy vesződéssel, bajjal telt esztendő véget ér. Véget ér, lezárul, befejeződik s múlttá változik át. Vadonatúj esztendő veszi kezdetét az újjákezdés reménységes szép ígéretével - mindazok számára, akiket ezen a titokzatos estén az Úrjézus meglátogat néhány szép, áhítatos percre. Köröskörül a zűrzavar neonfényében tülekedő, bálványimádó világ semmit sem tud erről. Az írástudók naptára szerint, mely az emberi világrendetlenség munkaütemét igyekszik szabályozni, az úgynevezett „új esztendő” egy teljes héttel később érkezik csupán, hogy lezárja a számlakönyveket. Márpedig az igazság az, hogy valóban új kezdetet csakis az Úrjézus hozhat ere a világra azokhoz, akiket karácsony estéjén meglátogat. Mint ahogy Ő veszi le a vállakról a múltak terheit, ő szárítja fel a könnyeket, gyógyítja a sebeket, s mossa tisztára a lelkünket egy új kezdet elé. Nincs szükség vakító villanygyertyák sokaságára ahhoz, hogy ránk találjon ebben a vaksötét világban. Még karácsonyfára sincs szükség. Egyetlen kicsi lángocska elegendő, ami a szívünkben kigyúl, s szemünkön át kivilágít az éjbe. Szétszórt, vihar szaggatta nemzetem: nyissátok meg szíveteket ezen a karácsony estén mindenütt, ahol csak vagytok. Hadd jelezzék a kicsike lángok, hogy hol mindenfelé élnek magyarok ezen a megveszekedett földön. S hadd fonódjanak végre egybe ezek a szétszórt kis lángocskák egyetlen nagy tábortűzzé, melyet lélekben körülállva, a távolságon át is meglelhessük egymás kezét, s indulhassunk együtt, egymás szeretetében s az Úrjézus áldásával egy karácsonyos szép újjászületés, egy valóban Új Esztendő felé! A Magyar Feltámadás esztendeje felé! írtam pedig ezeket a sorokat az Úr 1982-ik esztendejének december havában, bujdosásom harminchetedik évében, Amerika földjén, nemzetem szolgálatában. Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl telketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek hogy emberek lehessetek! (Wass Albert)
