Magyar Egyház, 2006 (85. évfolyam, 1-4. szám)
2006-10-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 15. oldal házi és társadalmi szolgálatunknak az értéke sajátos módon attól függ, hogy mennyi öntudatos hit, mennyi élő reménység és mennyi szolgálatra kész szeretet van bennünk és az egyháztagokban. A mi egyházainknak az értékét nem az határozza meg, hogy milyen vagyona van, milyen nagy a temploma és mennyi bankbetétje van, hanem az, hogy a mi egyházainknak a tagjai együtt, közösségileg mennyit érnek Isten előtt! A másik kapcsolódó pont az életemben, az én egyházam, amelyik most engem szolgálatára hívott el a nagy közösség vezetésére. Amelyiknek testvérei otthon vannak Magyarországon és az elszakított drága magyar területeken, amelyek még visszasírják magukat a családi fészekhez. Az én egyházam nekem kedves, ezen keresztül akarom én Istent szolgálni. Ez pedig nemcsak nekem, de másnak is lehetséges. Isten ad ezer és ezer lehetőséget arra, hogy megmutassuk hitünkből fakadó jócselekedeteink gyümölcseit ebben az egyházban. Ne legyen egy régi-módi szokás az egyházhoz tartozás, hanem legyen élő valóság a közösség! Legyen a mi Amerikai Magyar Református Egyházunk olyan erő, amely megszépíti a jelent, amely erő az élő Istentől árad a lelkűnkbe, és úgy hat bennünk tovább, hogy szolgálatra késztet. Konkrétan, amikor elhangzanak a kérdések, látva zsugorodó egyházaink életét, a jövő bizonytalanságát, a jéghegy olvadásának bizonyosságát, amelyiken úgy érezzük egyre nagyobb bizonyossággal, hogy a szép virágoskert egyházak napjai meg vannak számlálva, kérdezzük: hogyan tovább? Feladataink végtelensége elcsügeszthetne, de erre nincs idő. Ha sorba szedjük mindezeket a feladatokat, akkor megláthatjuk, hogy bőven van belőlük. Az Amerikai Magyar Reformátusság legnagyobb vágya az Amerikában szolgáló magyar református egyházak egyesítése. Közös testként, testvérekként már 80 éve vágyakozik erre a két különálló, de egymást mindig megbecsülő csoport, de ez az egyezség soha nem valósult meg. Sokan kértek erre, én is szeretném tovább folytatni püspök elődeimnek a próbálkozásait. Ha valaki tud nekem segíteni ebben, örömmel ajánlom fel szolgálatomat az egyház élén, hogy ez a folyamat ne álljon le, folytatódjon tovább, erősödjön a vágy beteljesüléséig, hogy amikor most hitben egyek vagyunk, szervezetileg is azok lehessünk. Nyújtom a kezemet! Ki az, aki megfogja és azt mondja, hogy csináljuk ! Itt vagyunk együtt többen mindkét egyháztesttől. Mi lehet az akadálya, hogy megvalósuljon? Tegnap egy szép levelet kaptam a Kálvin Egyházkerület püspökétől, aki a jókívánságai mellett reményét fejezte ki a közös szolgálat folytatására. Én itt vagyok, hiszem, hogy küldetésemnek része lesz ez a nagyon fontos szolgálat, amelyet nem fogok meggátolni, hogy megvalósuljon. Legyetek ebben társak, segítsetek ebben kedves lelkipásztor testvéreim ! A másik nagyon fontos adminisztratív ügy elintézése sem halasztható már sokáig, a lekipásztorok nyugdíjügye. Ez nálunk nincs megoldva! Szükséges ebben is a lépés, elsősorban a William Penn és az Amerikai Magyar Református Egyesület felajánlott segítsége által. Fontosnak találom, hogy lelkipásztorainknak biztosítva legyen az idős kor nyugalma, megelégedettsége. Egy forrongó, liberális világban élünk, amelyik óriási kihívásokkal ostromolja biztos alapokon álló, Istenbe vetett hitünket. Egyházunk napról-napra ki van téve annak, hogy különböző újabbnál-újabb áramlatok sodrába kerülhetünk és visz az ár. Nagy kérdése egyházunknak az azonos neműek kapcsolata, az euthanazia, a művi vetélés és meddővététel, a sejtkutatás kérdése, hogy csak néhány aktuálisat említsek a sok közül. Egyházunknak nincs még írásban rögzített álláspontja, hogy mit gondolunk ezekről és hasonló, korunkat jellemző kérdésekről. Tudjuk, ismerjük a Biblia tanítását, hivatkozunk rá ilyen felmerülő esetekben, de szükséges egy határozott irányvonal meghatározása és rögzítése egyházunk részéről is. Szolgálatunk sokszínűségében mindenre találunk lehetőséget, s gyakran elfeledkezünk Jézus egyik legnagyobb parancsolata, a missziói parancsolatról és annak megtartásáról. Ez a legfontosabb, hiszen az életet mindig ez a szolgálat jelentette az egyháznak. Amikor elhalványult, amikor elerőtelenedett ez a szolgálat, akkor került mélypontra az egyház, s amikor a küldetéstudatában újra jelentkezett a misszió fontossága és gyakorolta ezt a parancsolatot, akkor ott minden megváltozott, - virágzásnak indult az elsivatagosodott egyházi élet. Volt egy lelkészházaspár a mi egyházunknál itt Kaliforniában, Ontario-ban, akiket sokan ismertetek. Példájuk, a küldetésteljesítéshez való ragaszkodásuk iránymutató számomra. Ezen a szószéken a Babos házaspár mindig a missziói parancsról prédikált és tudtak erről kimeríthetetlenül prédikálni, utat mutatni és bátorítani a misszióra, a küldetés elsődlegességére a szeretet mellett. Tőlük tanultam meg, hogy a hívő élet a leghatalmasabb térítő beszéd. Mert szeretni csak az tud, aki elindul a másik felé. Ez az elindulás a misszió. Induljon hát el az Amerikai Magyar Református Egyház azokhoz a magyar testvéreinkhez, akik még váiják a megjelenésünket. Üzenem mindenkinek, hogy vannak ilyenek sokan! Nagyvárosainkban Amerikában, kis magyar szigeteken club életet élve tudatják, hogy keresik magyarjaink a közösséget. Lehet, hogy olyanok is vannak, akik egy kis lelki elcsendesedésre, békességre vágyva töltenék el idejüket és nincs a közelben senki, aki segítene ebben. Világvárosok forgatagában milyen óriási dolog lenne az, ha egyre több helyen hangozhatna fel az ősi zsoltár: “Te benned bíztunk eleitől fogva, Uram ...” — Albuquerque,NM; Tucson,AZ; Boston,MA; Atlanta,GA; Sacramento,CA; Portland, OR; hogy csak néhány nagyvárost említsek, ahol missziói feladattal prédikációs állomásokat kell létesítenünk minnél hamarabb időszakos istentiszteletek tartására. Bíztatom a lelkipásztorokat! Ez a jövő! Gyülekezeteink már nem tudnak templomokat építeni és azokat nagy pénzekből fenntartani. De Isten megmutatja az utat, amelyhez nekünk hozzá kell simulnunk és alkalmazkodni kellene a kihívás lehetőségéhez, még amíg időnk van rá! Hát induljunk el !! A sok között még fontosnak tartom a békesség munkálását egymás között. Ki, ha nem mi mutatjuk meg híveinknek, az embereknek, hogy szeretni, támogatni kell egymást mint lelkipásztorok. Ha mi nem tudjuk mutatni és megélni amit hirdetünk, akkor hiteltelenné válik nemcsak a mi ügyünk, de leginkább az Úré. Püspöki szolgáltomra nézve sok más dolog mellett ezeket tartom a legfontosabbaknak, amelyekben egyházunk törvényeit a legmesszebbmenőkig megtartva és megtartatva szeretnék munkálkodni Isten kegyelméből. Ezt a szolgálatot úgy szeretném végezni, gyakorolni, hogy az legyen egy istentisztelet. Tehát nemcsak itt a templom csendességében kell megmutatni, hogy kik vagyunk, hanem kint az életben is, ahol ezer és ezer lehetőség van hitünket gyakorolni, cselekedeteinkben elégni. Sokan várják szolgálatunkat, mint az Amerikai Magyar Református Egyház szolgálatát Isten szőlőskertjében. Annyi szív és annyi élet igényli az Istennek tetsző és az embernek hasznos életet, a hűséggel, engedelmességgel, odaadással, odaszánással végzendő munkát, a becsületes helytállást, a feladatokhoz való jó hozzáállást, a segítésre, a bajok orvoslására való készséget. Ezt mind nekünk kell megtenni. Legyünk mi, az Amerikai Magyar Református Egyház gyülekezeteinek tagjai az élet minden területén hűséges bizonyságtevők, akik nemcsak szájjal, hanem örömteli meggyógyult szívvel és békességet talált lélekkel, boldog élettel teszünk bizonyságot arról, aki azért jött a földre, hogy aki hisz őbenne, annak örökélete legyen, aki azt akarja, hogy békesség legyen a szívben és jóakarat az emberekhez. Isten áldja meg amerikai magyar református egyházunkat. Ámen.
