Magyar Egyház, 2006 (85. évfolyam, 1-4. szám)
2006-07-01 / 3. szám
16. oldal MAGYAR EGYHÁZ Szeretett Keresztyén Magyar Testvéreim! EMLÉKEZÜNK “Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ö orcáját rajtunk, hogy megismerjék a földön a te útadat, minden nép között a te szabadításodat. Dicsérnek téged a népek, óh Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan. Örvendnek és vígadnak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és a nemzeteket földön te igazgatod. “( Zsoltárok Könyve 76,2-5) „Beh régen vérezel szegény magyar! Fegyvernek éle s bűnöd átka mar; De sok jajodnak véget vetni jő Jó Jézusod s vele a jobb jövő, Mint sziklagát éltél egy évezredet, Vad ár paskolt, rongált és rengetett, Ha Jézus újra épít, akkoron, Leszel dicső világítótorony.” (Enekeskönyv, Ötödik Kiadás, 2004) Az élő hit reményével emlékezünk 1956 októberére a szabad önrendelkezésért vívott küzdelemre, a ma is életformáló magasztos eszmére. A Nobel díjas Albert Camus írta 1956 novemberében: ”A magyar nép forradalma többet tett a szabadság eszméjéért, mint az egész világ az elmúlt évtizedben.” Belaunde politikus, Egyesült Nemzetek volt elnöke “csodálatra méltó népnek” nevezte a magyarságot, és hozzáfűzte “akik ezer évük alatt nagy művészeket, írókat adtak a világnak. Mindszenty József hercegprímás 1956. novemberi 3. rádiószózatában többek között ezt mondotta: “Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúmép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A Gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidáritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: “ Isten áldd meg a magyart... Nyújts feléje védő kart.” Áldottak a küzdők, a szenvedők, a hősök, akik ötven esztedővel zászlót bontottak és merészen síkra szálltak, félelmet nem ismerve harcoltak a magyar életet bénító önkénnyel, az irgalmatlan elnyomó túlerővel. A magyar nép édes szülőföldje függetlensége igaz ügyéért vívott küzdelme tiszta szándékát igazolja az embertelen szovjet világhatalom három évtized utáni összeomlása. Urunk, Istenünk ki soha nem változol, mindenkor és mindenhol a lét védelmezője vagy erősítsd hitünket, növeld bizalmunkat, hogy egyedül csak hozzád ragaszkodjunk, és légy mindörökké szívünk kősziklája. Fordítsd örömre siralmainkat. Adj nekünk készséges szívet és erős lelket, hogy reád figyeljünk és követhessünk. Cselekedd Szentlelkeddel, hogy engedelmes lélekkel fordulhassunk Jézus Krisztushoz, akit azért küldtél, hogy csendességet és békességet hozzon a lakott föld népeinek. Légy velünk Istenünk, amikor szétszórtságban élő magyar gyermekeid ünnepszentelően emlékezünk történelmünk egyik megrázóan tanúlságos eseményére az 1956. október 23-i szabadságharcra. Légy segítségünkre, hogy készséges szívvel tegyünk bizonyságot történelmünk és szellemi-lelki értékeink megbecsüléséről és a további gyarapításáról. Ámen. Phoenix, 2006. októberében Demeter Andor, lelkipásztor-püspök Tollas Tibor: Bebádogoztak minden ablakot Az életből csak ennyi fény maradt: Csillagos ég, tenyérnyi napsugár. Ezt vártuk nap-nap, homályos falak üregéből esténkint-délután. S elvették ezt is, a tenyérnyi napot, Bebádogoztak minden ablakot. Tágult szemekkel kék tengerét látom Nápolynak, s fénylő partjai felett Még vár a Vezúv, pipál és a tájon Barnára lesült boldog emberek... látjátok? Éjben élünk, mint vakok. Bebádogoztak minden ablakot Tízen fekszünk eg}' fullasztó szűk lyukba, A szánk kapkodja be a levegőt, Mint partra vetett halak kopoltyúja Tátogunk némán - s érzed, nincs erőd Szívni az étel-, s ürülékszagot. Bebádogoztak minden ablakot. Az Alpeseknek fenyves illatából Míg csokrot küld a hűs nyugati szél És lelket öblít fenn a tiszta távol S mosolygó hegyek hószaga kísér, Itt tegnap társam tüdőbajt kapott! Bebádogoztak minden ablakot. Csendet hasít a sétahajó kürtje. A falakon sikló leánykacagás Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe S az ezersípú nyár nem orgonáz. Süket a cellánk, minden hangja halott. Bebádogoztak minden ablakot. Tűl Barcelona kertjein szitálva Egy barna asszony meleg hangja búg És alkonyatba pendül a gitárja, Hol táncolóktól tarka még az út; S fülünkbe folynak az ólmos napok... Bebádogoztak minden ablakot. Tapintanánk a bársonyos egekbe, Ujjunk hegyéből kiserken a vér: Mint koporsóba, be vagyunk szegezve, Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér. Simogadiatnánk a sugaras napot, S bebádogoztak minden ablakot. Londonban bál van, a parketten siklik A sok selyembe öltözött leány. Puha hajuknak hamvassága izzik Lágy bútoroknak tükrös hajlatán. Nyugat táncol, - tán végképp eladott?!... Bebádogoztak minden ablakot. Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja. Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait Az alvadt bűznek, hol minden falatra Émelygő gyomrod felfordulna itt. De lenyeljük a végső falatot, Bebádogoztak minden ablakot. Az éhségmarta testünket telt álom Lakatja jól - és ínyenc ételek Izét kínálja Párizs, - szinte látom, Hogy kúszik el a neonfény lelett A Néma Rém - s nem lesz több hajnalod... Bebádogoztak minden ablakot. A rádiók csak üvöltsék rekedten A szabadságot s az ember jogát. Itt érzi csak befalazott testem A milliókkal Moszkva ostorát. S Váctól Pekingig zúgják a rabok: Ha nem vigyáztok az egész világon Bebádogoznak minden ablakot.
