Magyar Egyház, 2005 (84. évfolyam, 1-4. szám)
2005-10-01 / 4. szám
10. oldal MAGYAR EGYHÁZ Nt. Babos Mária: KARÁCSONY HÁROM CSODÁJA Nt.Babos Sándor és Nt.Babos Mária 1948. szeptemberében érkeztek az Egyesült Államokba, kínai missziós szolgálatukból. Ekkor még felcsillant annak reménye, hogy a karácsonyt hazájukban, Erdélyben tölthetik, de ez sajnos nem valósult meg. Miután előadásokat és beszámolókat tartottak missziós szolgálatukról, az emberek megtudhatták, hogy milyen szerény körülmények között éltek Kínában. Bizony, naponta még egy alma sem jutott, pedig ez jelenthette volna három kicsi gyermekük számára a szükséges tápláló vitamint. A következő sorokban Máriskó néni egy régebbi elbeszélését közöljük, aki 2005. október 6-án volt 105 éves. Az alábbi írásban megosztja velünk, hogy milyen szerény, de mégis ’’csodás ” karácsonyt élhettek meg új otthonukban 1948-ban. 1948-ban, karácsony előtt, a Kálvin Egyházkerület megkérte férjemet Sándort, hogy a Fairfield, Connecticut államban lévő gyülekezetben, amely váratlanul megüresedett, lássa el az ünnepi és új évi szolgálatokat. A gyermekekkel én Lancaster,PA- ban maradtam, kissé csalódottan, mert nagy örömmel készültünk a mi első amerikai karácsonyunkra. Sándor, mielőtt elutazott volna, azt mondta: “nem leszek veletek, de tedd a karácsonyt a gyermekek számára örömteljessé és emlékezetessé !” Öt dollárt adott az esetleges kiadásokra, míg visszajön. Pénzünk nagyon szűkösen volt, mert még nem volt állandó állás, nem volt rendszeres bevételünk. Egy három láb magasságú karácsonyfát vettem, kis asztalkára tettem, valami szerény díszeket aggattam rá, alá pedig három kis ajándék csomag került, amikben a legszükségesebb ruhaneműk voltak. Megterítettem az asztalt a karácsonyesti vacsorához, fenyő gallyakkal díszítettem. Úgy szerettem volna az asztalt szebbé tenni ... egy ezüst szalagcsokor olyan élénkké tenné ... - gondoltam. A gyermekek kint játszódtak. Könyvet vettem elő, leültem, olvasni próbáltam, de nem tudtam koncentrálni. “Tedd a karácsonyt örömteljessé a gyermekek számára !” Az uram hangja visszhangzott a szobában. Kérdeztem magamtól, vajon boldogok lesznek-e a gyermekek az ajándékkal ? Szerettem volna venni a fiúknak valami összerakható játékot, Enikőnek babát, vagy egy kis piros táskát, amit olyan vágyakozva nézett a múlt nap a kirakatban. Biztosra vettem, hogy várnak valami játékfélét, mert bizony Kínában nem kaptak, nem volt. Körül sétáltam a szobában, egyáltalán nem voltam megelégedve az asztalommal sem. Vehettem volna egy ezüst szalagot, amilyet a közeli kis üzlet ablakában láttam 25 centért ! De az egy kenyér árát jelentette volna ! ... Próbáltam újra olvasni, - nem ment. ... ... Valaki csöngetett, kinyitottam az ajtót, ott állt egy mosolygó nő egy nagy kosár fényes, ragyogó piros almával. “Boldog ünnepeket Mrs.Babos, hoztam egy pár almát, most már adhat a fiainak annyit, amennyit akarnak !” Mielőtt meglepetésemben meg tudtam volna köszönni, már el is tűnt. A kosarat az asztal mellé tettem, összeszedtem magam, hálát adtam Istennek és annak a kedves ismeretlen testvérnek, akinek még a nevét sem tudtam. Gondolataimba merülve, újra a csengő hozott vissza a valóságba. Az ajtóban a Sándor és László tanítónője köszöntött: “Boldog ünnepeket !” - mondta és három szépen becsomagolt ajándékot adott a kezembe. “Játékot hoztam a gyerekeknek, remélem szeretni fogják.” Valami halk köszönő szavak hagyták el ajkamat, könnyeimtől nem láttam és máris eltűnt a sarkon. Sűrűn hullott a hó az esthomályban. Szürkület telepedett a tájra. A gyermekek kipirult arccal jöttek be, kértek, hogy menjek velük sétálni a közeli Franklin and Marshall College parkjába. “Esik a hó, olyan gyönyörű kinn !” - szinte kórusban mondták. Jó ötlet, gondoltam, eltelik az idő, míg a templomba megyünk karácsony esti istentiszteletre. Csendes és békességes volt minden körülöttünk, hópelyhek táncoltak, kergetőztek; az egész parkot a tél fehér takarója borította. A gyermekek boldogan, vidáman rohantak, lábnyomaikat hagyva a frissen esett hóban. Lassan, sétálva követtem őket elgondolkodva. Vagy tíz-húsz lépésnyire lehettem egy keresztúttól, ahol valami fényes dolgot láttam az utcai lámpa alatt csillogni, félig hóval belepve. Amikor felvettem, egy gyünyörű nagy, ezüst szalagcsokrot tartottam a kezemben. Szinte megbénulva, hihetetlenül álltam ott. Körülnéztem, hogy odaadhassam annak, aki kibonthatta ajándék csomagját és leejtette a szalgját. ... Egy lélek sem volt az egész nagy parkban, csak mi négyen. De teljes bizonyossággal éreztem, hogy mi nem voltunk egyedül. A gyermek Jézus is ott volt velünk és háromszor látogatott meg minket azon a csodálatos délutánon. ... ÚJÉVI KÍVÁNSÁG Galata levél 1:3. Újesztendőre virraszt fel bennünket Isten kegyelme. Ilyenkor, esztendő kezdetén, mindnyájunk szíve megteleik reménységgel. Flogy is hangzik a régi latin bölcs mondás ? “Dum spiro, spero !” “Amíg az ember lélegzik, (él) addig remél.” Újesztendő könyvének első lapjaira a reménység tollával írunk. ... Hogy költőien fejezzük ki a tényt ! A reménykedő szívek ilyenkor megtelnek jókívánságokkal. Ilyenkor új esztendő elején, mindenki boldog új évet kíván szeretteinek. Azt kívánja, hogy legyen ez az év boldogabb mint az előző volt. Hozzon több örömet és kevesebb szomorúságot. Gyógyítsa be a sebeket ... szárítsa fel a könnyeket. Váltson valóra minden álmot-tervet ... és így tovább ... Hozzon az új esztendő bort, búzát, békességet ... ahogy mi magyarok szoktuk ezt kívánni egymásnak minden év elején. S ezekbe beleértendők mindazok a testi-lelki javak, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy emberhez méltó életet éljünk ezen a földön. Az év elején legyen mindnyájunk számára - egyfajta jókívánságként - Pál apostol köszöntése, amelyet a galáciai gyülekezethez küldött egykor: “KEGYELEM NEKTEK ÉS BÉKESSÉG, AZ ATYA ISTENTŐL ÉS A MI URUNK JÉZUS KRISZTUSTÓL !” Kegyelem néktek ! Ez a szó-fogalom, hogy KEGYELEM, sokak számára egy elvont papi-theologiai kifejezés. Mi is a KEGYELEM ? Ezt nagyon szemléltetően írja le a kiváló erdélyi magyar költő, Reményik Sándor. Versét azzal kezdi, hogy az ember mindent megpróbál, hogy az életét Isten nélkül rendezze be. Dolgozik, sír, átkozódik, imádkozik, akar ... de végül be kell látnia, hogy Isten nélkül semmire sem megy. Be kell látnia, hogy a bűn, a testi-lelki nyomorúság-kilátástalanság börtönéből nincs menekvés. “És akkor - MAGÁTÓL - megnyílik az ég ... Akkor - MAGÁTÓL - megszűnik a vihar ...
