Magyar Egyház, 2005 (84. évfolyam, 1-4. szám)
2005-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 21. oldal Zágonyi teremben szeretet-vendégség, a Mikulás ajándék osztása és a hagyományos „Ontarioi Kántálás” következett. Karácsonyi úrvacsorái istentiszteletünkön is nagyszámú gyülekezet járult az úrasztalához. Vidám hangulat és telt ház fogadta a szilveszteri rendezvényünkön Magyarországról közösségünkben vendégszereplő Dömsödi Farkas Bálint előadóművészt, aki közkívánatra érkezett ismét egyházunkhoz és most is, mint két évvel ezelőtt nagyszerű hangulatot teremtett kitűnően összeállított és sokáig emlékezetes műsorával. A színvonalas szilveszteri programot Hirschpold József „Dodó” vezette be, népszerű slágereket és operettrészleteket énekelve. A műsor alatt a zongorakiséretet Csaba Péter egyházunk orgonistája adta, míg a magyar nótákat és csárdásokat Horváth Imre kísérte magas színvonalú hegedüjátékával. Egyházunk tagjai is kitettek magukért, a szilveszteri díszítés, a finom vacsora este és éjfélkor és a sütemények mind arról beszéltek, hogy vendégeinket nagy szeretettel látjuk egyházunknál minden alkalommal. Köszönjük a segítséget: Szabó Zsóka főtiszteletű asszony, Bodnár Gyula és Éva, Grecz Margit, Csaba Péter és Mária, Becsey János, Goda Borbála, Péter Ilona, Jankovics Mária, Horváth Kati, Kun Anna, Elekes Renáta és Levente, Novák Zoltán. Köszönjük a vacsora kiadásaihoz az adományokat: Péter Ilona $200.- N.N. $60.- Székely Tibor és Ágnes $45.- Őrhalmi Sándor és Gréti $30.- Mátraházy Róbert és Kati $20.- Köszönjük egyházunk támogatását. Februárban egyházközségi Közgyűlésünkön gyülekezetünk tagsága Péter Ilonát választotta főgondnoknak, vitéz Hefty Frigyes és Becsey János új presbitereink. Isten áldását kérjük egyházunkért végzett szolgálataikra. Februárban a rendkívüli kaliforniai nagy esőzések ellenére is, nagy sikere volt Farsangi rendezvényünknek, telt ház fogadta közreműködő művészeinket. A Phoenixi Magyar Református Egyház Szivárvány Néptánc Csoportja magyar táncai, közben Demeter Zsolt műsorvezető székely góbéságai alapozták meg a vidám hangulatot, amelyet Sándor László operaénekes és Hirschpold József énekes előadása követett, Gazdovicz László zongorista és Horváth Imre hegedűs közreműködésével. A terem alkalomhoz illő díszítése, a finom vacsora, a kitűnő műsor, vendégeink farsangi jelmezei és a jelmezverseny, születésnapi köszöntések és a sorsolás gazdagították a programot. Köszönet a segítőknek: Szabó Zsóka lotiszteletű asszony, Bodnár Gyula és Éva, Csaba Péter és Mária, Goda Borbála, Grecz Margit, Jankovics Mária, Péter Ilona, Nesity Ágnes, Dobos Roland, Székely Tibor, Elekes Levente. Köszönet a vacsora kiadásaihoz kapott adományokért: Horváth Imre és Kati $208.- Péter Ilona $200.- Dennis George és Marietta $200.- vitéz Hefty Frigyes és Magda $100.- Keszey Albert $100.- Maghera Árpád $100.- Hirschpold József és Zsófia $100.- Andrássy Sarolta $40.- Egyházunk nevében hálásan köszönjük a Phoenixi Magyar Református Egyház Szivárvány Néptánccsoportjának nagy lelkesedéssel és szeretettel való közreműködését, köszönjük vendégeinknek egyházunk szívből jövő támogatását. Márciusi eseményünk az 1848-as Magyar Szabadságharcra való emlékezés alkalma volt, amelyen Sziki Károly és Dánielffy Zsolt magyarországi színművészek magas színvonalú és a történelmi emlékezésünk alkalomához méltó előadása hangzott el vendégeink nagy megelégedésére. Március 20-án tartottuk egyházunknál a hagyományos Virágvasárnapi Konferenciát a Los Angeles környéki Magyar keresztyén egyházak részvételével. A Konferencia témája: Isten ajándéka áldozat, - a János evangéliuma 3:16. alapján, A 2004. évi Ontarioi Magyar Karácsony felnőtt és gyermek résztvevői a templomban “Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ A szolgálattevő lelkipásztorok igehirdetései átölelték a János evangéliumában elhangzó jézusi elnevezéseket, utalva arra, hogy Őbenne hit által az örökéletet kapjuk, mert Jézus az Isten Báránya, - Az élet kenyere és vize, - A világ világossága. - A jó pásztor, - A szelíd barát, - Az út, az igazság és az élet, - A szenvedő ember és Király. A gondolatébresztő igehirdetéseket kérdések, hozzászólások követték a jelenlévő gyülekezeti tagok részéről. Köszönjük a hitből fakadó szolgálatokat. A 2005. évi Virágvasárnapi Konferencián résztvevő gyülekezetek és lelkipásztorok: Alhambrai Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet, Nt.Novák József lelkipásztor, - Hollywoodi Magyar Református Egyház, Nt.Nagy Bálint lelkipásztor, - Los Angelesi Magyar Adventista Gyülekezet, Nt.Danyi István lelkipásztor, - Magyar Bibliai Gyülekezet, Nt.Vadász János lelkipásztor, - Ontarioi Független Magyar Református Egyház, Ft.Szabó Sándor esperes-lelkipásztor, - San Femandó Völgyi Magyar Református Egyház, - Nt.Jakabffy Zsolt lelkipásztor, - Nt.Dr.Bónis Béla ny.lelkipásztor. Közreműködött az Alhambrai Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet Kórusa Novák Györgyi vezetésével. Szabó Zsóka főtiszteletü asszony Reményik Sándor: Pilátus című versét szavalta el. A Los Angelesi Első Magyar Református Egyház lelkipásztora Nt.Kacsó István balesete miatt maradt távol a Konferenciától, imádkozunk felgyógyulásáért. A virágvasárnapi istentiszteletünk perselypénzét a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai-szeretetszolgálata megsegítésére és támogatására fordítjuk. Isten áldása legyen az adományokon. Köszönjük a gyülekezetek tagjainak, vezetőinek és lelkipásztorainak a Konferencián való megjelenését. Hisszük, hogy mindnyájan Isten áldásával meggazdagodva megyünk tovább, hogy szívünkben, lelkűnkben hordozzuk a feltámadott Krisztus életet megváltoztató kegyelmét. A nagyhét egyik estéjén, csütörtökön tervezzük vetíteni a ’’Passion of the Christ” című filmet, amelyet közös