Magyar Egyház, 2003 (82. évfolyam, 1-3. szám)
2003-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9. oldal A DIALOGIKUS IGEHIRDETÉS Lehet-e az igehirdetést dialógushoz hasonlítani? Erre a kérdésre igent mondok, mivel olyan elméleti és tartalmi összefüggésben vizsgáltam az igehirdetést, amely a mai embert közérthető nyelven megszólítja és belső gondolkodásra és bizonyos párbeszédre hívja. Ez a disszertációm címe: Theology of Proclamation as Evangelization in the Fist Hungarian United Church of Christ, Miami. A Barry University Theológiai Fakultásán kaptam diplomát, a "doctor of ministry" fokozat elvégzése és a sikeres disszertáció eredményeként. A theológiai doktorátus elnyerését három év kutatómunka előzte meg és 35 kredit-pont megszerzése volt a feltétel, ami 13 theológiai tantan tárgyból való sikeres vizsgát tettem a Dominikánus Barry University Theológiai és Filozófiai szakán. Hálásan köszönöm meg a gyülekezet anyagi és erkölcsi támogatását, férjem sok segítségét! A múlt év elején előbb a vázlatos tervet, októberben pedig a 160 oldalas disszertációját beadtam, melyet elfogadott az ószövetségi professzor, két professzor mint kritikusok és a tanári kar. Istennek legyen hála, szépen sikerült angol nyelven az a nagyon érdekes összegzés, ami homiletikai munka ószövetségi bibliai alapvetéssel. A fő téma azt bontja ki, hogy hogyan szolgálhatja az igehirdetés az üdvösség meghirdetését a ma emberének a leghatékonyabban. Ennek vizsgálatában példa Deutero- Ésaiás igehirdetése (És. 40-55), melyet a babiloni fogságban írt és hirdetett. Ennek formai és tartalmi összefüggései azt igazolják, hogy a reménység üzenete a jóhír, mely arról szól, hogy Isten meglátogatja népét és megváltást hoz. Ennek része az üdvígéretek és Isten tetteinek hírül-adása, mely Isten dicsőítésére hívja a siralmainkhoz szokott panasz-éneklésben megfáradt fogságbeli népet. A változás, a csoda nem az Isteni tett megcselekvésekor teljesedik be, hanem a jóhír meghallásakor és hittel való válaszadáskor. Ez megfordítja a halálból az élet felé, a csüggedésből a remény felé, a jövőtlenségből a hazatérés és helyreállítás felé, azaz az üdvösségre Isten népét a fogságban. Ehhez az igehirdetőnek és az igehallgatóinak közös tapasztalatokban kellett részesedniük: a jól ismert történeteket és hagyományokat úgy kellett lefordítani és értelmezni, hogy az számukra szóló beszéd legyen. A próféta, Deutero-Ésaiás úgy szólította meg hallgatóinak érzés - értelem - és hitvilágát, hogy tulajdon kérdéseikre, kétségeikre, siralmaikra felelt. Sorsközösségben volt velük. Istentiszteletük nem monológ volt hanem dialógus. Aki szólt és aki válaszolt az átélte az Istennel és egymással kötött szövetségét a közösségben. Az Isten az emberi élményeket beépíti az üdv-üzenetbe és értelmet ad az emberi tapasztalatoknak. Az evangélizáció nem más, mint az Isten velünk való párbeszéde, bensőséges üdv-kommunikáció azok esetére és helyzetére alkalmazva akikhez szól. Annyira személyes, hogy az Isten szavában az ember szava is helyet kap. Deutero-Ésaiás példa a hatékony, dialógikus igehirdetésre. Ennek a bibliai irányvonalnak a folytatását találjuk a prófétai igehirdetésben, Jézus prédikálásában és az apostoli igehirdetésben. Ezt eleveníti fel a Reformáció igehirdetése, s a jóhírt minden nép saját nyelvére lefordítja. Az ember megmenekülését, szabadulását konkrétan és időszerűen hirdetik a reformátorok. Az egyháztörténelem során sok változáson ment át az igehirdetés. A huszadik század elején Barth Károly újra felfedezte, hogy az Isten-ember párbeszéde, a prédikáció az üdvösség eszköze lehet. Barth azonban túlságosan negatívnak és alkalmatlannak találta az igehirdetés emberi részét, annak hatását. A theológiai liberalizmustól való félelmében a fürdővízzel együtt kiönti a gyereket is. Homiletikai örökségünk Brunner Emil igehirdetési elmélete és gyakorlata, mely harmóniát keres az Isten és ember közös története meghirdetésében: az Isten szava és az emberi szó szoros összefüggésére és pozitív együtthatására hívta fel a figyelmet. Sajnos Barth Károly gigantikus munkássága háttérbe szorította Brunner rendkívül fontos református homiletikáját. Magyarországon azért is lett népszerűbb Barth; mert míg Brunner kritikával fogadta a szovjet elképzelésű szocializmust, Barth nem látta annak veszélyét, sőt a szolgáló egyház theológiáját is lelkesen üdvözölte. Azaz, másodlagos volt az evangélizáció és az igehirdetés, kényelmesebb volt az egyházak diakóniai - szavak nélküli - "igehirdetése." Ma már bebizonyosodott, hogy a szocializmus utópiája zsákutcába vitte a keleteurópai népeket. Ma az Amerikai református iskolák Brunner igehirdetési irányzatát korszerűbbnek és hatékonyabbnak tartják, mint Barth Károlyét. Jogos Brunner újrafelfedezése, melyet ez a disszertáció is szorgalmaz. Isten igéjének hatékony hirdetése és hallgatása egyházi szolgálatunk és keresztyén életünk központi kérdése, hogy Isten szabadító szava és tette megszólítsa és párbeszédre hívja a hallgatókat. Az élet beszéde a posztmodem ember nyelvére fordítva lehet érthető és érvényes Isten szava, mely változást, megújulást és üdvösséget munkál. Az erről szóló disszertáció újszerű és hasznos tanulságát magyar nyelven is szeretném publikálni. Ha ez sikerül, magyar egyházi irodalmunk szíves figyelmébe ajánlom. Soli Deo Gloria! Nt. Dr Lukácsi Éva, Miami, Florida
