Magyar Egyház, 2003 (82. évfolyam, 1-3. szám)
2003-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 11. oldal Gondolatok a Columbia űrhajó katasztrófája kapcsán "Hajtsátok uralmatok alá a földet !"(l. Móz. I; 28) A katasztrófa mindenkit mélységesen megdöbbentett. Hét bátor fiatal férfi és nő vesztette el életét - másodpercek alatt - ebben a tragédiában. Közhelyként hangzik, de mást nem mondhatunk; életüket áldozták a technika, a tudomány oltárán! Az egyik űrhajós, az izraeli lián Ramon édesapja mondta szomorúan; "Fiam üzente, hogy olyan jól érzi magát az űrben, hogy nem is óhajt vissza térni!" Hát nem tért vissza egyikük sem. Most mind annyian ott vannak Isten örökkévaló hajlékaiban. Ahogy az amerikai elnök, George Bush mondta megrendült hangon: "Safe at home!" Tragédiájuk mindenkit lesújt, de ugyanakkor el is gondolkoztatja az embert. Egy pár gondolatot szeretnék én is felvetni. Szögezzük le mindenekelőt azt, hogy mi, hívő keresztyének, nem vagyunk tudományellenesek, fejlődésellenesek. Mi igenis csak örülni tudunk azoknak a tudományos felfedezéseknek, amelyek könnyebbé és jobbá teszik az emberi életet. Lett légyen szó űrkutatásról, atomkutatásról, szívátültetésről, gondolkodó gépekről vagy más felfedezésekről, tudományos eredményekről. Mi örömmel vesszük tudomásul ezeket, mert mindezekben ama isteni parancs megvalósítását látjuk, amely elhangzott a teremtés hajnalán az ember felé: "Hajtsátok uralmatok alá a földet!"... Mi nem vagyunk tudományellenesek, de visszautasítjuk azt a primitív - földhözragadt szemléletet, amely tagadja Isten létezését, Isten - világmindenség feletti uralmát.... Mi hívő emberek azt valljuk, hogy még mielőtt a "homo technicus" kilőtte volna az első rakétát, a TEREMTŐ ISTEN már évbilliókkal azelőtt "KILŐTTE" a bolygókat, csillagokat, csillagrendszereket, hogy azokból világmindenség legyen. És ennek az igazságnak a hiteléből egy jottányit sem von le az a tudományos tény, hogy ez a világmindenség évbilliókig vagy milliókig fejlődött, tökéletesedett, míg aztán annak egy parányi, FÖLD nevű bolygóján megjelent az ember, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember! Mi hisszükvalljuk, hogy ezt a világmindenséget és benne az embert, egy felettünk álló, önmagát a Krisztusban kijelentő, abszolút hatalmú lény: ISTEN teremtette! Ő az, aki fenntartja és igazgatja a világmindenséget. - De mi ennek a gyakorlati következménye? Mi köze van az Istenhitnek a tudományos fejlődéshez? Van-e szüksége a mai, világhódító embernek Istenre, hitre? Újra megemlítem, hogy a hit, Isten abszolút uralmának az elismerése, nem áll útjában a tudományos fejlődésnek, mert Igénk világosegyértelmű; "Hajtsátok uralmatok alá a földet!" Csakhogy az anyagi világ birtokbavétele, a természet erőinek leigázása... legyen az űrkutatás miegymás, korántsem jelenti az emberi élet értelmét és végső célját. Mehetünk mi rakétáinkkal bárhová: Holdra, Marsra, Vénuszra. Mit érünk el vele? Lehet, hogy az ideig-óráig tartó emberi lét feltételeit javítanánk, ha egyáltalán javítanánk! Félreértés ne essék; nagyszerű-dicséretes a tudományos-technikai fejlődés, mert az hozzájárul az - évente százmilliókkal szaporodó emberiség - élet gondjainak könnyítéséhez. De mégsem ez "az egy és szükséges dolog". Hogy is mondta Megváltónk? "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de az ő lelkében kárt vall?" (Mt. 16.26) Mit használ az embernek, ha meghódítja a fizikai világot, világűrt, más bolygókat, ha még saját belső lelki világát sem tudja felfedezni? Mit ér az egész, fejlett technikaitudományos civilizáció, ha nem áll mögötte egy magasabbrendü lelki-szellemi kultúra? Mit használ az embernek, ha felépíti az égig érő Bábel tornyát ... ha felszámyal az ég felé mint a mondabeli Ikarusz, de nem tud eljutni Isten transzcendens-örökkévaló országába? Kérdések ezek, amelyek bennünket Isten színe elé állítanak. Azt a bizonyos "belső embert" ébresztgetik bennünk. ANNAK a színe elé állítanak, AKIHEZ Augustinus így fohászkodott: "Magadra nézve teremtettél Uram, és nyugtalan a mi szívünk, míg Tebenned nyugalmat nem talál!" S AKIHEZ szárnyalt ez az ima, AKIBEN mi mélységesen hiszünk, nem vár tőlünk valami elefántcsonttoronyba való bezárkózást, köldöknéző befeléfordulást, világgyűlöletet, haladás-fejlődésellenességet meg hasonlókat. Ő azt várja, hogy benne élve ebben a modern-fejlett világban ahova bennünket helyezett, betöltsük az iránta és az embertárs iránti szeretet parancsát. Hogy ebben a világban élve, önzetlenül és cselekvőén kivegyük részünket az emberiség közös érdekeinek a szolgálatában. Ez a hívő ember naponkénti feladata. Ezt igyekszik betölteni, de közben engedelmesen meghajol Teremtője előtt. Elfogadja annak teljes és végső uralmát! Egyes, Isten ellen lázadó modem Prométheuszok... nevezzük őket materialistáknak, ateistáknak stb., ki szeretnék ragadni az uralmat Isten kezéből, hogy korlátlan urai legyenek ennek a világnak. Sokan követik ezt a "széles utat!"....Ezzel szemben ott van Krisztus és az Ő keskeny útja. Krisztus alázatra, szeretetre, jóságra, szolgálatra tanít. Letöri az emberi gőgöt; a nagyot akarást, az önzést és felszabadítja bennünk az istenarcú embert, hogy a "homo technicus” krisztusi emberré váljék! Ő nem elmélkedésre, passzivitásra, hanem munkára hív fel; a világ feletti uralomra, amely Isten uralmának gyakorlati valóra váltása! A tudomány bűvöletébe beleszédült modem embernek választani kell: Prométheusz útját, Ikarusz útját, vagy Krisztus útját választja! Adja a minden kegyelem Istene, hogy egyre többen válasszák Krisztus útját..., hogy egyre több ember ajkán hangozzék fel Péter vallomása: "Uram, kihez mehetnénk? Örökéletnek beszéde van tenálad!" (Ján.6.68.) Nt.Nagy György lelkipásztor Windsori Független Magyar Református Egyház
