Magyar Egyház, 2001 (80. évfolyam, 1-3. szám)
2001 / 3. szám
4. oldal I MAGYAR EGYHÁZ Dr. Gyökössy Endre KARÁCSONY HÁROM DIMENZIÓJA Lekció: Luk 2:1-20 Textus: Ján 3:16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az 0 egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen 0 benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” I Ján 4:19 „Mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket!” Ján 13:34/b „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” 23 éve hirdetem az Igét, és a karácsonyi evangéliumot, és megvallom, hogy valamiképp mindig féltem a karácsonyi szolgálattól. Féltem, mert mindig bizonyos hiányérzettel jöttem le a szószékről: mindig az volt az érzésem, hogy valamit kihagytam, amit el kellett volna mondanom - sőt, sokszor úgy éreztem az „Ámen” után, hogy most kellene igazán az igehirdetést elkezdeni. Amióta sok emberrel van módom lelki beszélgetést folytatni, egyre inkább az a tapasztalatom, hogy nemcsak én nézek szorongással karácsonyi szolgálatom elé, hanem igen sokan vannak, akik így szokták magukat kifelyezni: félek a karácsonytól. Azt még sohasem hallottam, hogy félek a húsvéttól, nagypéntektől vagy a pünkösdtől: de azt nagyon gyakran, hogy a karácsonytól félek. Úgy magamban ezt a félelmet el is neveztem karácsonyi pszichózisnak. Ennek okát több félében találom meg: a magányosság fojtogatása, a nyugtalanság, amely egyeseket körülvesz, bizonyos szomorúság, depresszió érzése, sőt bizonyos fokú ingerültség is. De mintha mindennek valami megmagyarázhatatlan hiányérzet volna az oka, minek következtében alig várják, hogy túlessenek a Szentestén, s kikerüljenek így a karácsonyi pszichózisból. Valaki egyszer így fejezte ki magát e részben: „Nevetés közben is fáj a szív, végre az öröm fordul szomorúságra.” Az elmúlt hetekben egy lexikonban lapozgattam, a régi bizánci képek színes másolatát nézegettem, köztük merev, arany háttérben, egy síkban (tehát egy dimenzióban - kiterjedtségben) egy merev mozaik alak, Jézus Krisztus képmása. S míg néztem a képet, belémvillant: így hirdetjük, így hirdetem én is az Igét, a testet öltött Igét! És ezért merev, sokszor élettelen és hideg a karácsonyi evangélium, mert csak egy síkban mozog a mondanivalóm. Már pedig az életet egy dimenzióban átélni nem lehet ott, ahol legalább három dimenzió kell! Ma egy kísérletet teszek: háromdimenziós Igét hirdetek a karácsonyról, és ha csak egy hallgatómnál sikerül feloldani a karácsonyi pszichózist, — akkor úgy érzem, nem prédikáltam hiába! — Talán így, ha Isten Lelke is akarja, valóságosabbá, életesebbé válik számunkra a karácsony és annak gyógyító ereje. I. Úgy érzem, hogy az első dimenzió a karácsony mélységét felyezi ki: Isten szereti az embert, ahogyan az a legklasszikusabban meg van írva az örök evangéliumi Igében, a Ján 3:16-ban. Azt jelenti ez az Ige, hogy Isten nem démon, akitől félnünk kell, hanem: szeretet, amely kiűzi a félelmet. A karácsonyi kép: a gyermek a bölcsőben, körülötte Mária, József és a pásztorok - nem egy démon-istenről beszél, hanem az Atyáról, aki szeretet-Isten. Nem fogalom, nem hideg filozófia vagy teológiai elmélkedés tárgya, hanem valóság, a hozzánk lehajló Isteni szeretet valósága. S ha még tovább nézzük a jászolbölcsőben Isten közeljöttét, legnagyobb ajándékában, a gyermekben, akkor lehetetlen, hogy fel ne oldódjék bennünk a sokszor megnevezhetetlen és névtelen szorongás Isten iránt. Aki gyermekben üzen, és gyermeken keresztül jelenik meg, — az ilyen Isten nem félelmes Isten! - Isten szeretete a betlehemi jászolban olyan kézzelfogható szeretet, amilyet te is nyújtottál át tegnap a szeretteidnek, talán nem is gondolva arra, hogy amit adtál, az csak a jelképe volt az Isten legnagyobb ajándékának, Jézus Krisztusnak. Van egy olyan közmondás: távol a szemtől, távol a szívtől! Van ebben bizonyos bölcsesség. Valóban nehéz azt szeretni, aki távol van, és íme Isten közelvalóvá lett, mert a szívét adta egy bölcsőbe, és Isten szívét ezen a földön mi úgy hívjuk, hogy Jézus Krisztus. Ez tehát a karácsony első dimenziója egy mondatban: Isten szereti az embert. Mégpedig nem is akárhogy, hanem a Ján 3:16 szerint úgy szeret, hogy nemcsak testbe és bölcsőbe adta értünk a Fiát, hanem közénk adta, szenvedésre adta - halálra adta! Mikor lelkésztársam segített nekem abban, hogy megfaragja a karácsonyfa alját, hogy beleerőltessük a talpába, nekem az volt az érzésem, amikor azt a szép kis élőfát érték a fejszecsapások: — be kár volt kivágni, és mégis milyen kedves, hogy itt lehet a szobánkban, szépségével, illatával! - De vajon eszünkbe jut-e az, Akit jelképez - szimbolizál - az érettünk kitépett, életből kimetszett, keresztre adott Krisztust, mert így szeret az Isten bennünket, fiait,
