Magyar Egyház, 2000 (79. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám
4. oldal MAGYAR EGYHÁZ A KARÁCSONYFA A legelterjedtebb karácsonyi jelkép a karácsonyfa. Legősibb előképe — Cullmann svájci református hittudós szerint — Szír Efrém egyházatya 4. századbeli följegyzése: az Úr születése emlékére (akkor még január 6-án) minden házat koszorúkkal díszítenek. A karácsonyfa mai formájában német protestáns eredetű. Magát Krisztus Urunkat jelképezi: gyertyái arra emlékeztetnek, hogy a halál árnyékának völgyében fény ragyogott fel jövetelével; édességei arra, hogy elhozta számunkra a bűnbocsánatot; örökzöld levelei pedig arra, hogy örök életet ajándékoz. A német leleményt hazánkban — Lukács László néprajz kutató szerint — három előkelő hölgy vezette be: a) 1819-ben József nádor harmadik felesége Mária Dorottya württembergi hercegnő Budán; b) 1824-ben Brunszvik Teréz grófnő Bécsből hozott karácsonyfát Martonvásárra; c) Podmaniczky Frigyes báró meséli naplójában, hogy édesanyja, egy szász királyi miniszter leánya, a drezdai Noszticz-Jackendorf Elza grófnő honosította meg 1828-ban. A karácsonyfa első említése irodalmunkban: Eötvös József báró Ercsiben 1835-ben, a XIV. Lajos korabeli francia irodalomról írt tanulmányában azt nem az erős tölgyhöz hasonlította, hanem „inkább ama fácskához, melyre karácsonykor gyermekeknek ajándékot aggatnak”. — Vachott Sándorné pedig azt meséli, hogy 1844 karácsonyán Petőfi, mint férje barátja, náluk töltötte az ünnepeket, és segített díszíteni a karácsonyfát (Rajzok a múltból, 1887). — Első szépirodalmi említésével pedig Jókai Mór 1854- ben írt, A koldusgyermek című elbeszélésében találkozunk: „Ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkák, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus” (Elbeszélések 1853-54. Budapest, 1990. 487.0.). Falun később terjedt el a karácsonyfa. Följegyezték, hogy a Fejér megyei Sárkeresztesen, Babay Kálmán református lelkészíró állított először karácsonyfát 1890 körül. Cullmann — a karácsonyfa eredetét XVI. századbeli legendákra helyezi, amelyek szerint Jézus születésekor hirtelen kinyílt minden virág, s hivatkozik arra a régi szokásra, hogy hetekkel karácsony előtt alma- és cseresznyefaágat tesznek vízbe, hogy az ünnepre kiviruljon. Különösen kedvelték az ünnep díszéül a jegenyefenyőt: állandó zöldje szintén a halhatatlanságot jelképezi. Föl van jegyezve, hogy Elzászban már a 16. század elején őriztetni kellett az erdőket, s rendeleteket hoztak a fa megszerzésének jogára. Bieritz német szakíró szerint a karácsonyfa legrégibb emléke az id. Cranach Lukács 1509-es rézmetszetén látható: csillaggal és gyertyákkal díszített fenyő. Szintén régi beszámoló olvasható Liselotte pfalzi hercegnő levelében. Beszámol arról, hogy gyermekkorában (1662) Hannoverben a bukszusok ágaira erősítették a gyertyákat. Goethe regényében is előfordul a karácsonyfa (1774): „Werther beszél arról az időről, amikor egyegy váratlan ajtónyílás és a gyertyákkal, cukorkával és almával tündöklő fa paradicsomi boldogságba ragadja a lelkeket” (Werther szerelme és halála. Ford.: Szabó Lőrinc, Budapest, 1957. 112. o.).
