Magyar Egyház, 1999 (78. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 3. szám

MAGYAR EGYHÁZ 9. oldal 2000 - A HAZATÉRÉS ESZTENDEJE MAGYAR REFORMÁTUSOK IV. VILÁGTALÁLKOZÓJA A Millecentenárium (1996) óta eltelt időszak egyik legsikeresebb és legeredményesebb tanács­kozását tartotta augusztus 9-én Nagyvárad- Félixfürdőn a Magyar Reformátusok Világ­­szövetségének választmánya. Az elnökség és a választmány összevont évi rendes ülésén testvéri egyetértésben vettek részt a magyarországi, határon túli és a nyugati régióhoz tartozó tagegyházak, illetve tagszervezetek. Krisztus Urunk születésének 2000., valamint a keresztyén magyar állam megalapításának 1000. évfordulójának küszöbén egyetemes református egyházunk, a Magyar Reformátusok Világszö­vetsége korunk és hitünk kihívásaira keresi egész nemzetünk számára, a következő századokra szóló választ. „Hitében él a nemzet” - valljuk a krisztusi időszámítás ezredéves évfordulóján, Krisztusban remélt jövendőnkre nézve. Az MRVSZ életében hitbeli megújulásra, szemléleti és magatartásbeli változásra van szükség - hangsúlyozta évi jelentésében Tőkés László elnök. Egy tevékeny, hatékony és élő Világszövetség kiépítése a célunk. Tartalommal kell megtöltenünk és tagjaiban, részeiben kell megerősítenünk a globális tehetetlenségi és nehézkedési erőkkel küszködő Világszövetséget. A választmány „Isten előtt” eltelt ezer eszten­dőnk iránti hálaadással határozott a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójának 2000 nyarán való megszervezésének tárgyában. A megelőző két nagy találkozó (1991, 1996) ékesen bizonyította, hogy magyar reformátusságunk nem „veszélyt” jelent a Kárpát-medencében, hanem evangéliumi és hitvalló üzenetével, valamint ökumenikus nyitottságával a nemzetek közötti közlekedés és térségünk egészének gazdagodását szolgálja. A legutóbbi, III. Világtalálkozó szervezői, Partium és Erdély, ezennel a Dunamelléki Egyházkerületnek adták át a világtalálkozó fáklyáját. Az MRVSZ választmánya egyhangúlag elfogadta a IV. MRVT idejére, helyszínére és programjára vonatkozó javaslatokat. A Milleneum rendez­vényeinek keretébe beilleszkedő találkozó 2000. június 30-án veszi kezdetét Budapesten, a Ferencváros stadionjában. Az első hét eseményei a házigazda Dunamelléki Egyházkerület területén lesznek megrendezve, míg a második hét eseményeit a Kárpát-medence összes magyar református egyházkerületeire kiterjesztve rendezzük meg. A Világtalálkozó július 15-én, szintén a magyar fővárosban, a Hősök terén fog zárulni. Egy héttel később, július 22-én világszövetségünk genfi zarándoklata teszi teljessé a világtalálkozót, melynek rendjén a nyugat-európai magyar refor­mátus diaszpóra közösségében rójuk le kegye­letünket a Reformáció genfi emlékművénél, s hajtunk fejet Erdély nagy fejedelme, hitünk védelmezője, Bocskai István szobra előtt. A zarándoklat arra is alkalmul szolgál, hogy Magyar Református Világszövetségünk a Református Világszövetség genfi székházában tegyen látogatást, és Kálvin János genfi templomában tartson hálaadó istentiszteletet. A 2000. esztendő nemcsak Magyarország számára, nemcsak a Magyarországi Református Egyház, hanem az egész magyar keresztyénség közös ünnepe. Ennek szellemében összmagyar keresztyén csúcstalálkozó megrendezését kezde­ményezi, annak reményében, hogy 2000-ben a keresztyén és nemzeti ökumenia egységében kerülhet sor egy közös ünnepségre. A Millenium és a Világtalálkozó gazdag műsorát a Hazatérés Esztendejének sokrétű alkalmai fogják kiegészíteni, melynek megszervezésére az MRVSZ a Magyarok Világszövetségével közösen vállalkozik. A milleneumi és a világtalálkozói ünnepi rendezvényeken túlmenően, az MRVSZ Választ­mánya testvéri együttérzéséről és cselekvő támogatásáról biztosította a háború sújtotta jugoszláviai és az árvízkatasztrófa utáni újjáépítés nehézségeivel küzködő kárpátaljai egyházakat. Hasonlóképp erkölcsi támogatását ígérte a szétszakadás veszélyeitől fenyegetett Horvátországi Magyar Református Egyháznak, valamint a létében és identitásában veszélyeztetett nyugat-európai protestáns szórvány-magyarságnak. A választmány ezúton is köszönetét mond a magyar kormánynak az MRVSZ és a IV. MRVT céljaira nyújtott erkölcsi és anyagi támogatásáért. Szent elhatározása, hogy Isten dicsőségére végzett szolgálatával a nemzet integrációjának és hitbeli épülésének az ügyét szolgálja. A Magyar Reformátusok Világszövetségének Elnöksége és Választmánya

Next

/
Oldalképek
Tartalom