Magyar Egyház, 1992 (71. évfolyam, 1-5. szám)
1992-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal KARÁCSONY A SENKI FÖLDJÉN (Karácsonyi történet) Amikor nemrégiben a budapesti egyetem központi épü létének aulájában egy történelmi előadás hallgatói között ülve egy szemhunyásnyira elgondolkodtam, évtizedes ugrásokkal kergették egymást a múltból feltörő emlékek. Több mint fél évszázaddal előbb az emelvény előtt álltam és hallottam Verebely Tibor rektor szavait, „doktorrá fogadom”. Mellettem állt egy másik fiatalemeber, akit a rektor államtudományi doktorrá fogadott és akivel mint akkor legjobb barátommal legényekként sokat jártunk Budapest vidám utcáin. Egy új emlék-kép harmincöt éves, a Magyar Református Egyház 400 éves jubileuma alkalmával Debrecenben történt: ifjúkori barátommal találkoztam. Megtudtam, hogy végigjárta a második világháborút, az orosz fontot, a Don-kanyarban otthagyta fél karját, a változott világban félkézzel villanyszerelő lett, úgy igyekezett életben tartani családját. A Nagytemplom tövében mondta el a következő történetet. Vele történt-e meg vagy csak úgy hallotta, már nem emlékezem. A történet szerint a messzi, orosz pusztaságban a fiatal tartalékos hadnagy azt a parancsot kapta, hogy az előttük fekvő senki földjén lévő magányos tanyát gyújtsa fel. A felégetés emberemlékezet óta a háború kegyetlen, de szükségesnek ítélt módszere volt. „Találtok valami szénaboglyát vagy szalmakazlat, amit felgyújthattok”, mondta a parancsot kiadó százados. „Aztán jöjjetek gyorsan vissza. A senki földjén túl már az ellenség van.” A parancsot megértették: a hadnagy és egy tizedes elindultak, hogy a parancsot végrehajtsák. Lassan bandukoltak a mély hóban. Sötét volt, csend volt, közbeközbe eldurrant egy távoli ágyú. Ahogy mendegéltek a tizedes megszólalt: „Hadnagy Űr!” - „Na, mi az?” - Hát azt akarom mondani, hogy most egy éve is gyújtogatással foglalkoztam.” - „No, hát hogyan?” - „Hát úgy, hogy karácsony volt, mint most és otthon a faluban gyújtogattam a kisfiámmal a karácsonyfán a gyertyákat. Most meg házakat fogok gyújtogatni a karácsony tisztességére.” - „Hallgass, ez a parancs!.” Taposták tovább a havat. Némán mentekegy órát, míg elértek a tanya széléhez. Kutya sem ugatott, minden csendes volt. Előttük sötétlett egy szalmakazal, a hadnagy már seperte is le a havat és vette ki a zsebéből a gyújtót amikor látta, hogy a tizedes mintegy megmeredve áll és szeméből könny pereg. A hadnagy megrázta két kezével és rászólt: „Hé, mi bajod van?” - „Hadnagy Úr, ez a tanya szakasztott olyan, mint a miénk odahaza: erre jobbra az istálló meg az ólak, balra meg a ház és előtte a kiskert.” - „De ez nem a ti tanyátok, hanem az ellenségé. Gyerünk hamar azzal a tűzzel és eregéljünk vissza!” - De a tizedes nem mozdult. Remegő hangon szólalt meg: „Hadnagy Úr!” - „Mi az már megint?” - a hadnagy idegesen szólt. „Hadnagy Úr! Ebben a házban emberek vannak. Tessék már nézni a világosságot!” - „Igazságod van. Tényleg világosság van a házban. De vigyázz, hátha ellenség!” - Közelebb lopóztak és bekémleltek a szélső ablakon. A szegényes szobában egy asztal körül négyen ültek, az asztalon olajlámpa. A négy közül egyik egy egészen öreg ember, aztán egy fiatalasszony és két apró gyerek. Fülükig be voltak bugyolalva, nyilván nem volt fűtés a szobában. Az öregember éppen egy kis cipót szegett meg, elébb keresztet rajzolva rá, egy-egy falatot a gyerekek szájába tett. Az öreg mondott is valamit és a gyerekek feleltek; a katonák nem értették az ismeretlen nyelvű beszédet, de nem is igen hallották a halk szavakat. A hadnagy megragadta a tizedes karját: „Siessünk vissza, siessünk gyorsan, mielőtt még megcsiholnám ezt a gyújtót.” - „De, Hadnagy Úr, a parancs...!” - „Majd kitalálunk valamit. Most csak siessünk!” És rohantak visszafelé, mintha űzték volna őket. Lihegve bugdácsoltak a mély hóban. Úgy estek be a fedezékbe, hogy hang se jött ki a torkukon. Rémülten néztek egymásra: mit fognak jelenteni, miért nem gyújtották fel a tanyát. A százados haragosan is rivallt rájuk: „Na, mi történt, miért nem téjesítettétek a parancsot?” - A hadnagy próbálta összeszedni magát: „Százados Úrnak jelentem, az úgy volt, hogy ...” - „Hogy volt?”, és a százados hangja vésztjósló volt. Ekkor megszólalt a tizedes. Először szemét hunyta, azután az égre nézett: „Százados Urnák jelentem, az úgy volt, hogy a tanya védve volt.” - A százados rájuk nézett, egy pillanatra elgondolkodott, azután csak annyit mondot: „Ja úgy. Az más, ha védve volt. Erre nem gondoltunk. Úgy tudtuk, hogy az a senki földje. Még jó, hogy épp bőrrel vissza tudtatok jömii. Derék dolog. No, menjetek, szereljetek le.” A hadnagy és a tizedes szaporán mentek a helyükre. Mielőtt elváltak volna, a hadnagy megszorította a tizedes kezét: „Lásd, milyen igazad volt, a tanya tényleg védve volt.” A körletben csend és béke volt azon a karácsony éjszakán. A lejegyzett elbeszélés nyomán: Harsányi András MAGYAR EGYHÁZ NOVEMBER-DECEMBER, 1992 VOL. 71 NO. 5 ISSN 0360-5760 Published bi-monthly EDITOR IN CHIEF TheRev.Dr. Andrew Harxanyi, Bishop P.O. Box D , Hopatcong, New Jersey 07843 EDITOR The Very Rev. Stefan M. Torok 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 Business Manager The Rev. Barnabas Roczey 179 Somerset St. New Brunswick, NJ 08901 OFFICE OF PRINTING I.H. Printing Co. 205 Hamilton St. New Brunswick, NJ 08901 OFFICE OF PUBLICATION Magyar Egyház — Magyar Church 331 Kirkland Race, Perth Amboy, NJ 08861 Subscription: $6.00 yearly; Group $4.00 SECOND CLASS POSTAGE PAID AT WOODBRIDGE NEW JERSEY Postmaster: Send Form 3579 to Business Manager ADDRESS CORRECTION: Rev. Stefan M. Torok, 331 Kirkland Place, Perth Amboy, New Jersey 08861
