Magyar Egyház, 1990 (69. évfolyam, 3-6. szám)

1990-11-01 / 6. szám

MAGYAR EGYHÁZ 13. oldal CLIFFSIDE, NJ Beszolgál: Szabó István világi lelkész Gondnok: ifj. Takács Mihály Eredményes évet zár az idén a kis gyülekezet. Buzgón készülnek a karácsonyi ünnepekre, szorgalmasan jártak az Is­ten házába, rendszeresen éltek úrvacsorával és jó példát mu­tattak az adakozásban. Ebben az esztendőben már arra is ügyeltünk, hogy a közegyházi alaphoz való hozzájárulástól kezdve — a Magyar Egyház előfizetési díjáig minden összeg idejében oda is érjen, ahol szükség van rá. Gönczi Mihályné hosszú ideig tartó betegségéről már be­számoltunk, reméljük, hogy karácsonykor már együtt úrvacso­rázik a gyülekezettel. Pénztárosunk, Szabó Ferenc nyári kór­házi ápolása sajnos nem hozott kellő megoldást, s így kora ősszel kettős „bypass” operációt hajtottak végre rajta a hack­­ensacki kórház szívosztályán. Isten segítségével a műtét oly jól sikerült, hogy november elseje óta már maga hajt a temp­lomba, ahol vasárnapról-vasárnapra együtt imádkozik a gyü­lekezettel sikeres gyógyulásáért. Az elmúlt úrvacsorákhoz Szalontay Sándorné, Szajkó Istvánná és Szabó Ferenc ajándékozták a jegyeket. A közelmúltban temettük el 92 éves korában özvegy Kul­csár Erzsébetet, aki családjával együtt alapító tagja volt egy­házunknak. NEW YORK, NY Lelkipásztor: Csordás Gábor, tb. esperes Templom: 229 East 82nd Street New York, NY 10028 Telefon: (212) 734-8144 Lakás és telefon mint a templomé. Magyar nyelvű istentiszteletet tartunk minden vasárnap délelőtt 11 órakor. Angol nyelvű istentiszteletek az úrvacsora­osztási vasárnapokon vannak. A karácsonyi ünnepi istentiszte­letek rendjét külön körlevélben közöltük egyházunk tagjaival és pártfogóival. Vendéglelkészek: július 1-én Szabó István (Cliffside), szeptember 2-án Nagy Ferenc (Hajdúböszörmény), a magyar­­országi Református Lelkészegyesület elnöke, október 28-án dr. Ábrahám Dezső tb. püspök hirdette az Igét gyülekezetünk­ben. Szolgálatukért ezúton is köszönetét mondunk. Rádiós istentiszteleteink minden vasárnap délben 1:30 órakor hallhatók a new-yorki WNWK-FM 105.9 hullámhosz­­szán. 39-ik évében járó református rádiószolgálatunk anyagi támogatását ezen a helyen is hallgatóink áldozatkész szerete­­tébe ajánljuk. Ebédet szolgálunk fel dísztermünkben minden vasárnap délben 12:30 órakor, istentisztelet végeztével. A közkedvelt vasárnapi ebédeken a részvételi díj továbbra is változatlanul 6 dollár, gyermekeknek 3 dollár. Piknikünk június 24-én 2,225.88, augusztus 26-án 2,079.24 dollár összegű tiszta maradvánnyal zárult. Szeptem­ber 16-án megtartott rádió-ebédünk az aznapi adományokkal együtt 2,223.50 dollár összeggel támogatta református rádió­szolgálatunkat. Az október 13-án megártott szüreti est tiszta maradványa 3,416.51 dollár volt egyházunk javára. Köszönet a munkásoknak! A Sárospataki Alap támogatására egyházunk tagjainak és barátainak az adakozásából 1,000 dollárt küldtünk el az egyházkerület pénztárába. Az adakozóknak adományaikért kö­szönetét mondunk. A templomszentelés 30-ik évfordulójáról november 18-án ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg istentisztelet és díszebéd keretében. Az ebéd alkalmával zsúfolt terem előtt bemutattuk a templomépítésről készült hangosfilmet. Egyházközségi közgyűlést tartunk december 30-án, vasár­nap délelőtt 11 órakor a magyar nyelvű istentisztelet kereté­ben. Gyülekezetünk szavazati joggal bíró tagjainak szíves és pontos megjelenését kérjük. Szilveszteri zenés estet rendez egyházunk december 31-én, hétfőn este fél 9 órától kezdve. Közreműködik Zorándy Zol­tán és zenekara. Belépőjegyek csak elővételben kaphatók a Molnár utazási irodában és a lelkészi hivatalban. Keresztelés: október 7-én részesült a keresztség sákra­­mentumában Kiss László és neje, szül. Sallai Edit újszülött leánya, Kristina Edith. Konfirmáció: május 27-én konfirmációi vizsgát és foga­dalmat tett Pintér Tamás, Pintér J. Gábor és Elek Irén fia. Temetés: június 7-én dr. Kanócz Ottóné szül. Oláh Júlia, Riverdale, new-yorki lakos, 63 éves korában; július 6-án Romcsák Andrásné szül. Farkas Mária manhattani lakos, 85 éves korában; 27-én dr. Wittek Emil József new-yorki lakos, élt 47 évet; augusztus 2-án Ruga Miklósné szül. Szabó Judit, Far Rockaway, long-islandi lakos, 51 éves korában; szeptem­ber 30-án Szűcs Lajos new-yorki lakos, élt 77 évet; október 8-án Fodor Ferenc manhattani lakos, 79 éves korában; 20-án Kom Árpád, Monticello, new-yorki lakos, élt 97 évet. PERTH AMBOY, NJ Lelkipásztor: Török István, esperes 331 Kirkland Place Perth Amboy, NJ 08861 Telefon: (201) 442-7799 Egyházi életünk 1990-es évének utolsó két hónapjáról szóló beszámolónkat írjuk. Szinte hihetetlen, hogy milyen ha­mar elröpült egy év és annak napjai. Visszatekintve látjuk csak az elvégzett munkát, azt a sok lehetőséget, melyet Isten keze életünk útjára helyezett. Legyen hála és dicsőség az ég Urának, minden ajándékért, minden lehetőségért. November hónapjában egyházunk életében több olyan alkalom adódott, melyek az istentiszteleti közösségek mellett, egybe gyűjtöttek bennünket. November 11-én vasárnapi iskolánk gyermekeinek rende­zésében Hálaadás Reggelit tartottunk, melyre szülők, gyerme­kek és tagjaink szép számmal jöttek el. Azt megelőzően pedig Női Körünk rendezésében volt Kínai Vásámnk, mely szintén szép eredménnyel zárult. November 18-án, vasárnap reggel 11 órakor tartott összevont istentiszteleti szolgálatunk után volt Hálaadási Bankettünk, melyen a környékbeli gyülekezetek részvételével, tagjaink megtöltötték az iskola dísztermét, hogy együtt örvendezzenek és adjanak hálát az Ég Urának, igaz hálaadással. November 22-én Hálaadási Istentiszteletet tartottunk gyü­lekezetünkben. November 24-én pedig vasárnapi iskolánk ren­dezésében busz-kirándulás volt a „Disney On Ice” programra. December 2-án, Advent első vasárnapján úrvacsorái is­tentiszteletek voltak közösségünkben. December 9-én pedig Évi Karácsonyi Bazárunkat tartottuk. Az elkövekező karácso­nyi ünnepkörben istentiszteleti alkalmaink a következőképpen alakulnak: December 24-én, Karácsony este 7 órakor tartunk összevont istentiszteleti szolgálatot. December 25-én, Kará­csony napján az angol szolgálat időpontja reggel 9 óra, ma­gyar istentiszteletünk ideje 11 óra. Mindkét szolgálat alkalmá­val úrvacsorát szolgálunk. December 31-én, este 7 órakor tar­tunk istentisztelettt. Az Újév napján pedig reggel 10 órakor lesz összevont szolgálatunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom