Magyar Egyház, 1990 (69. évfolyam, 3-6. szám)
1990-07-01 / 4. szám
4. oldal MAGYAR EGYHÁZ HOL VAN A TI HITETEK? A következő történetet mind a három első evangélium előadja. A három előadásban nincs sok különbség, de én a történet lényegét pontosan leszűrő Lukácsét érzem a legpontosabbnak. Olvassuk el a 8-ik rész 22-ik és következő verseiből: „Történt egyszer, hogy tanítványaival együtt hajóra szállt és azt mondta: Menjünk át a tó túlsó partjára; és elindultak. Hajózásuk közben elszenderedett. Hirtelen szélvihar csapott le a tóra. A hajó kezdett vízzel megtelni, és ők veszedelemben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, felkeltették, s azt mondták: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, megdorgálta a szelet és a hullámokat, és azok elültek és csendesség lett. Es szólt hozzájuk: Hol van a ti hitetek? Ők pedig féltek és csodálkoztak, és azt mondták egymás közt: Ugyan kicsoda ez, hogy a szeleknek is parancsol, a víznek is, és azok szót fogadnak neki?” A vihar nem volt szokatlan. Magyarországra gondolva emlékezhetünk a félelmetes balatoni viharokra. A Balatonon közlekedő motoros hajók kapitányai tudják az előjelekből, hogy vihar lesz és nem indulnak neki a két part közötti útnak. De persze vannak kirándulók, sőt halászok is, akik nem számolnak azzal, hogy vihar jöhet, nekiindulnak a hajókázásnak, no meg egy remélt jó halfogásnak. Az útnak nem egyszer vízbefúlás volt a vége. Engem nem ért balatoni vihar, de a mi Hopatcong, New Jersey-i tavunk hullámai is égbe csaphatnak. Megesett egyszer, hogy kikötött motorcsónakunkat a vihar több mérföldre sodorta és végre is a tavi rendőrség fogta ki. Egyszóval: a bibliai történet genezáret-tavi vihara nem volt szokatlan. De a tanítványok, akik a tó természetét jól ismerő izmos hajósok voltak, váltig gondolhatták, hogy a csendes alkonyaikor simán átkelhetnek a tavon. El is indultak, Mesterüket pedig biztatták: „Te csak szunyókálj, Mester, hamarosan átérünk a túlsó partra.” De nem úgy történt. A csalfa tó vizét viharrá duzzadt szelek kavarták fel. Visszafordulni már nem lehetett. Hiába sok halász izmos karja, az evezők nem használtak, a magasra tornyosuló hullámok hamarosan átcsaptak a halászbárkán, a hajó kezdett vízzel megtelni, már-már a süllyedés határán volt. Alighanem azt ordították a zúgó szélben a halász-tanítványok egymásnak: „Hát ekkora vihar még nem volt! Jaj, elveszünk! A Mesterrel együtt! Fel kell költenünk! Nézzétek csak, milyen nyugodtan alszik!” Fel is rázták, „Mester, Mester! Elveszünk!” Ami következett, magyarázhatjuk racionálisan: Jézus felébredt álmából, körülnézett. Tudta, hogy a hirtelen jött vihar éppoly hirtelen el fog csendesedni. Még csodálkozott is, hogy a tanítványok elveszítették a fejüket. De Jézus isteni bölcsességében felhasználta az alkalmat, hogy tanítsa a tanítványokat: a vihar szűnését a hit szavával kapcsolta össze. Nem azt mondta, „Miért vagytok kétségbeesve? Megtanulhattátok, hogy az ilyen vihranak hamar vége van. Nincs okotok az ijedelemre. Nem fogtok, nem fogunk elveszni.” A szűkszavú bibliai történetet kiegészíthetjük: a tanítványok rémülten mutattak a vízzel megtelő csónakra, amire Jézus azt tehette hozzá nyugtató szavaihoz: „Legrosszabb esetben, ha elsüllyed a hajó, a csendes tóban kiúszhatunk a partra.” De Jézus nem azt mondta, „Ostobák vagytok, tudhatnátok, hogy nincs okotok félni.” Hanem azt mondta, „hol van a ti hitetek?” És megdorgálta a szeleket és a vizet és a szelek elültek és a víz lecsillapodott és csendesség lett. Mondom, gondolhatunk a racionális magyarázatra, ami kézenfekvő és a mi részünkről nem hitetlenkedő. Jézus ismerte a genezáreti tó természetét. A tanítványok is tudhatták, de a veszedelemben hitüket veszítették. Tudatlan kicsinyhitűségükben csak egyet értettek: hogy a Mester szavára megszűnt a vihar. Elképzelhetjük még azt is, hogy a túlsó parton egy csomó ember volt tanúja a jelenetnek. Egyesek talán várták a Mestert és kíséretét, de biztosan voltak rémült bámészkodók, akik csak azt látták, hogy a bárkát ide-oda dobálja a vihar, a hajóban lévő halászok pedig hadonászva-ordítozva ráztak egy a bárka mélyén fekvő embert. Hallhatták a parton lévők a halászok rémült kiáltozását, hogy „Jaj, odaveszünk!” Azután láthatták a parton lévők, hogy a bárka végén ott áll a jólismert Mester, a Názáreti Jézus, égre és vízre mutató kinyújtott karral, hallhatták a dörgően dorgáló szavakat, „Hát hol van a ti hitetek?” És hogy egyszerre elcsendesedett a szélvihar és csendes lett a víz tükre, a halászok pedig buzgón meregették a csónakból a vizet. A tanítványok, akik még mindig nem egészen értették-ismerték Mesterük erejét, vízmeregetés közben kérdezgethették egymástól, „Ugyan kicsoda ez, hogy a szeleknek is parancsol és a víznek is és azok szót fogadnak neki?” Ugyanezt kérdezgethették egymástól azok, akik tanúi voltak a parton a jelenetnek. A tanítványok még nem értették, hogy akik életüket Jézussal kapcsolják össze, nem veszhetnek el. Még nem alakult ki lelkűkben ez a hit és Jézus kérdése talán szomorú vagy éppen türelmetlen is volt, „Hol van a ti hitetek?” Ekkor még nem készült el János evangéliuma és abban a klasszikus hitvallás, hogy aki hisz Isten Egyszülött Fiában, az nem veszhet el. Lukács evangélista által előadott történet máris bizonyítja, hogy aki életét a Jézusban való hittel kapcsolja össze, az nem veszhet el. Legyen az egészség veszni látszó veszedelme, egy nemzet-nép veszni tűnő veszedelme, vagy akár egy házasság összetörni látszó veszedelme, a Jézusban való bizodalommal összekapcsolt hívő élet erőt ad a veszedelemből való menekülésre, vagy éppen a veszedelem kínjainak az elviselésére, vagy a megoldás útjának megmutatására. Ha megtaláljuk hitünket, ami után Jézus kérdez, akkor Jézus hatalmának részesei lehetünk. ÁMEN. IMÁDKOZZUNK: Urunk, Istenünk! íme, megtanítottál, hogy hitre ébredve ismerjük fel az élet viharainak veszedelmét. Ismerjük hát fel, hogy pusztulással fenyegető viharok közepette élünk: kinek-kinek egészsége, mindennapi életünk változásai, népünk jövője, világunk békessége, teremtett világunk épsége, mind viharok veszedelmeinek sorozata. Az evangéliumi történetben arra tanítottál, hogy a Jézusban való hit erőt ad a viharok veszedelmeivel való szembeszállásra, a pusztulástól való menekülésre. Kérünk, áldj meg ezzel a hittel, hogy általa bízzunk Jézus midenre elégséges hatalmában. Gyógyító, őrző, megtartó kegyelmedbe ajánljuk életünket, miéinket, világunkat. Krisztus által. ÁMEN.
