Magyar Egyház, 1989 (63. évfolyam, 1-6. szám)

1989-07-01 / 4. szám

14. oldal MAGYAR EGYHÁZ south-carolinai tengerparton töltötték szabadságukat. Távollé­­tiikben Dr. Harsányi András püspök úr végezte a szolgála­tokat. Szabadságukról megérkezve a gyülekezet és a lelkészhá­zaspár látta vendégül az Amerikai Magyar Református Egy­ház Püspöki Tanácsát, amely július 23-án és 24-én tartotta gyűlését Perth Amboyban. A nyár folyamán külön presbiteri gyűlést is tartottunk, melynek keretében további megbeszélés tárgyát képezte lelki­­pásztorunk kérése, mely szerint ki szeretne költözni a paró­kiáról saját hajlékába. A Presbitérium döntése alapján külön egyházközségi közgyűlés keretében dönt majd erről a gyüle­kezet tagsága szeptember 24-én tartott gyűlésén. A nyári hónapokban vallásos oktatásunk többször tar­tott gyűlést szem előtt tartva egyházunk vallásos oktatásának szükségességét, és a Presbitérium jóváhagyásával, szeptember és október hónapokban próbaszolgálat keretében változást kért, mely szerint minden vasárnap reggel 9:00 órától 9:30-ig mind gyermek, mind felnőtt Biblia órát tartunk angol nyel­ven. Istentiszteleteink időpontja pedig így változik: reggel 9:30-tól angol szolgálat, magyar istentiszteleteink reggel 11 órakor kezdődnek majd. Bízunk abban, hogy tagjaink párt­fogásukba veszik a változást vagy pedig szót adnak nemtet­szésüknek. A nyári ifjúsági táborba 4 ifjúnk készül, majd pedig a Labor Day hétvégén megtartandó Presbiteri és Lelkészkon­ferenciára készülünk. Bízunk abban, hogy gyülekezetünk élő és ható szolgá­latában tagjaink a nyár folyamán is kiveszik részüket. Ne feledjük el, hogy Isten nem megy nyári szabadságra — Ő mindenkor hívja és várja utána szomjúhozó gyermekeit. POUGHKEEPSIE, NY Lelkipásztor: Forró Sándor, Esperes 9 Grove Street, Poughkeepsie, NY 12601 Telefon: (914) 454-2560 és 454-5735 A legutóbbi számba beküldött cikkünk sajnálatosan ki­maradván, az elmaradtakat itt bepótoljuk. Március 19-én húsvéti szeretetvendégséget rendeztünk, amelyen bemutattuk a ,,Paul’s Adventures” című vallásos filmet. Március 24-én nagypénteket, 26-án pedig húsvétot ünne­peltünk, az utóbbi alkalmon úrvacsoraosztással. Az úrvacso­rái kenyeret és bort Bordás Csaba gondnok adományozta. Az úrvacsorái adományok összege 750 dollár volt. Április 9-én közebédet rendeztünk. Április 29-én egyházunk Női Köre ételvásárt rendezett egy városkörnyéki üzletben. Május 7-én, a vasárnapi istentiszteleten Strickland Jus­tin ifjú, a megjelent gyülekezet előtt konfirmációs vizsgát tett. Május 14-én, a vasárnapi isentisztelet keretében, a Lel­kipásztor Mr. és Mrs. Allen Hughs (a feleség: Kiss Kata­lin) újszülött leánygyermekét Sarah, Katalin nevekkel a szent keresztség sákramentumában részesítette. Ugyanaznap délután Anyák Napi Ebédet rendeztünk műsorral, amelyen Keszthelyi Gyula egyháztag ünnepi beszé­det mondott, Fodor Erika, Mezei Tibor, Mezei Zoltán, Mor­rison Richard, Morrison William, Orbán Tamás, Orbán Zol­tán, Vass Edw rd és Vass Zsolt ifjak pedig szavalatokkal köszöntötték fel az édesanyákat. A megjelentek énekét Csor­dás Gáborné kísérte zongorán. A műsor után kisorsoltuk Ba­logh Lajosné pártfogónk szép, kötött térítőjét, amelyet néhai Balogh Benjámin templomépítő emlékére adományozott egy­házunknak. Május 21-én pünkösdi istentiszteletet tartottunk úrva­csoraosztással. Az úrvacsorái jegyeket Szüle Andor pénztáros és neje adományozták. Az istentiszteleten Strickland Justin ünnepélyes fogadalomtétellel felvétetett úrvacsorával élő tag­jaink közé. Június 18-án Apák Napi ebédet rendeztünk. Július 9-én a Női Kör nyári ebédet rendezett. ROSETON, NY Március 19-én húsvéti istentiszteletet tartottunk úrva­csoraosztással. Az úrvacsorái kenyeret és bort Mrs. Charlotte Colombo adományozta. Május 14-én pünkösdi istentisztelet volt úrvacsoraosztás­sal. A jegyeket Széli Fred pénztáros adományozta. PEEKSKILL, NY Április 2-án húsvétot ünnepeltünk úrvacsoraosztással. A kenyeret és bort Anderson Alexné pénztáros adományozta. Május 28-án pünkösdi istentisztelet volt úrvacsoraosztás­sal. A jegyeket ismét Anderson Alexné pénztáros adomá­nyozta. DALLAS, TEXAS Lelkigondozó: Nagy Lajosné Templom: John Calvin Presbyterian Church Chapel 4151 Royal Lane, Dallas, Texas 75229 Telefon: 214-701-0176 Istentiszteletet tartunk minden hónap harmadik vasár­napján reggel 9:30-kor a John Calvin Presbiteriánus egyház imatermében. Alapító tagjaink Oláh Sándor és felesége Mária, Gyöer­­gyi-Szabó Ilona, Gyöergyi-Szabó Anna, Gyöergyi-Szabó Jó­zsef, Köpe István és leánya Zsófi és a tiszteletes asszony örömmel köszöntötték Köpe István feleségét Olgát, aki sze­rencsésen megérkezett Amerikába Erdélyből. Jutka leányuk még Erdélyben van, akit imádságos lélekkel várunk. Imádságainkban megemlékezünk Oláh Sándor testvérünk­ről, aki február óta beteg. Ugyancsak szeretettel köszöntöttük Bekecs Gézát és fele­ségét Évát, akik nemrégen érkeztek az Egyesült Államokba. Különkelyhes úrvacsorái készletet vettünk, melyet elő­ször az újkenyéri úrvacsora alkalmával használtunk. Itt mon­dunk hálás köszönetét híveinknek adományaikért. Ugyancsak hálás köszönet a cartereti egyháznak, hogy úrvacsorái kely­­heket kölcsönöztek nekünk. Június 25-én a tiszteletes asszony részt vett a helybeli presbiteriánus lelkipásztor Dr. Dale D. Gorman Princetonban végzett leányának Catherine Ann Gorman-nak lelkipásztori felszentelésén. A tiszteletes asszony az istentiszteleten bib­liát olvasott és tagja volt a „Grace Presbytery’s Ordination Commission”-nak képviselve az Amerikai Magyar Református Egyházat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom