Magyar Egyház, 1988 (67. évfolyam, 2-4. szám)
1988-05-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal „Köszönjük a Mennyei Atyának közgyűlésünk áldott alkalmát. Jóvolt együttlenni, együttmunkálkodni, együttimádkozni a Krisztus Jézusban testvérek közösségében. Hogy írja a Zsoltár: ‘íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak.. . Csak oda küld áldást az Űr és életet örökké.’ Zárjuk sorainkat ezzel a jóreménységből fakadó felhívással: Ha Isten is akarja és élünk, viszontlátásra 1989-ben Hollywoodban.” am A nyugati egyházmegye phoenixi közgyűlése résztvevőinek egy csoportja. SZOLGÁLATBAN... Demeter Andor esperesi székfoglaló igehirdetése Phoenix, 1988. május 15. „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra...” (1. Péter 5:2.) Az elhangzott Ige egyidős az eklézsia fundálásával. Régisége ellenére, üzenetében időszerű. Az egyház szolgálatára elhívott és rendelt munkásokról van szó. A sajátosan kapcsolódó munka alapján igen felelősségteljes és érdekfeszítően izgalmas. Heidelbergi Káténk útbaigazító tanításával valljuk, „hogy az Isten a világ kezdetétől s annak végéig a lakott föld nemzetségéből Szent Lelke és Igéje által az igaz hit egységében, örökéletre kiválasztott sereget gyűjt. Azt oltalmazza és megtartja.” Mivel a kiválasztott „rész” mind Galáciában, Pennsylvániában, Californiában, Arizonában, mind a Duna-Tisza táján, az Olt-Küküllő mentén és a világ minden részén az Övé, „szent nemzet”. Isteni terve véghezvitelére és a kiválasztásra érdemesített népe, eklézsiája szolgálatára az övéi közül embereket szólít meg és küld „nyája legeltetésére”. Az idők rendjén bebizonyosodott népe iránti hűsége, és Ábrahámtól kezdve a megbízás szerinti szolgálat kihagyásnélkülien folytonos. A nagy egésznek szerves része az Amerikai Magyar Református Egyház történelmi múltjával, s annak keretében a mi Egyházunk. A Nyugati Egyházmegyébe kebelezett gyülekezetek Isten akaratának tekintve, a kialakult gyakorlattal a négyévenként megismétlődő választásokkal újra, meg újra munkába állítják a szolgálattevőket. Őrségváltás ugyanazzal a rendeltetéssel és célkitűzéssel „legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját”, a magyar földről kiszakadt, de még gyökérzetében hozzátartozó gyermekeit. A földváltás nem jelent hit-szív cserét! A felnövő új nemzedék nagy részének a lelki háttere még mindig magyar. Ötven évvel az amerikai magyar lelkiéletről vésztjóslóan nyilatkoztak, „az úszó jégtáblára épített virágos kertnek” tekintették. A jégtábla nem olvadt el, kerítését a közöny nem törte szét, szárbaszökken még a virág és új bimbót fakaszt, mert az Isten így akarja. Ne félj te eklézsia, te Isten Leikével gyűjtött nyáj bárhol élj az Ő örökén e földön, Amerikában, Afrikában vagy a Hargita aljában, mert azt a kijelentést tette, hogyha az „istenfiak” a szolgálatra rendeltek „elnémulnának” a választottakért a köveket is kész „megszólaltatni”. Az egyházban végbemenő „legeltetési”, illetve pásztori szolgálat nem az emberi erő készségének vagy erőtlenségének a függvénye, hanem Isten akaratából van és a legmarkánsabb ellenhatás szorítójában, vagy a megingás legpróbásabb alkalmában, a Lelke által népe javára biztosított munkatevékenység. E megbízással vállalt és betöltött munkatevékenység lehet az presbiter, gondnok, lelkipásztor, esperes, püspök nem uralkodásra, hanem az Isten és az eklézsia szolgálatára kötelez. Isten Fiát Krisztust, a jó Pásztort, munkára küldte és Jézus többrendben megerősítette: „Én és az Atyám munkálkodunk,” „Én vagyok a jó Pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért, előttük megy és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját”. Tanítványait is munkára rendeli. Péter apostol mint „presbitertárs” az eklézsia szolgálatában dolgozó munkatársait pásztorlevelében bátorítja a hűséges helytállásra „legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra”. Az Űr megbízásából szolgálók, bármennyire különösen hangzó Isten munkatársai. A felülről induló megbízásból ered a munkavállalás roppant nagy felelőssége. Jól meg kell érteni, nem istenes szintű hatalom átvételéről, sem egy egyházi hivatal jogintézéséről, merőben másról, egyszerűen szolgálatról, Isten — és az egyház szolgálatáról van szó! Voltaképpen a különböző formátumú és rendeltetésű aktivitás bizonyságtevő szolgálat, azaz Igehirdetés. A munka előfeltétele a hit és a szolgálatra megbízott e kegyelmi ajándékkal tölti be hivatását. „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”, mondja az apostol; hát még szolgálni! Vakmerő vállalkozás és feltétlen kudarccal végződik! Az Isten és az egyházszolgálat sajátos munkaviszonyában a bonyodalom akkor kezdődik, amikor a munkába állított szolgálattevő nem a munkaadó gazdára, a szolgálat útját fémjelző Igére, hanem másra vagy éppen magára hallgat. A szolgálat kibontakozására akkor van lehetőség, amikor az engedelmes gyermeki lélek Istenhez fordul: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád”. Ugyanakkor kiemelendő a bibliai meghatározásnál maradva „az együttdolgozó, a közös vigyázás többesszámban végbemenő szolgálat fontossága”, legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját. A nyájra való vigyázás, gondoskodás nem egy, hanem több pásztor együttes őrszolgálatára bizatott feladat. A gyakorlatból tudjuk, hogy a presbitérium öntudatos szolgálata nagyban erősíti a gyülekezet élettevékenységét. Az egyházmegye szolgálati karakterét a tiszthordozás szellemi-lelki erőnléte és az ügy iránti lelkesedés formálja.
