Magyar Egyház, 1986 (65. évfolyam, 1-6. szám)

1986-09-01 / 5. szám

MAGYAR EGYHÁZ

5. oldal

1985. október 23-án hunyt el. Temetése a Calgary-i Magyar Református templomból volt október 27-én, vasárnap d.u. 2:00 órakor. Öt lelkipásztor és az egyház presbiterei vették körül koporsóját, amikor felhangzott a lelkészeket búcsúztató ének: „Térj magadhoz, drága Sión...”

A családból a temetésen részt vettek: özvegye, Erzsók; leánya, Anikó férjével, Ádám Tiborral és két gyermekük, Levente és Emőke. Fiúk, Attila két gyermekével Marcellel és Mátyással, valamint az elhunyt egyetlen élő testvére, Ferenczy Lenke, Magyarországon gyászolják.

Nt. Nagy Balázs Dezsőben egy szelíd lelkületű, a megpróbáltatások között Istenre hagyatkozó magyar református lelkipásztort veszítettük el. Élete e kettő körül kristályosodott ki: rendithetetlen református hit és meg nem alkuvó magyarság! Egyik kedvenc bibliai versével búcsúzunk tőle: „... akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40:31.)

A HALOTT, AKI ÉL

„Aki hisz énbennem, ha meghal is, él” János 11:25.)

Egy ember váratlan elhunyta mindig megrendítő. Elsősorban a hozzátartozókat üti szíven a tragédia. De vannak, akik kinőttek a családi miliőből, közösségek, ügyek is magukénak tudták. Ez esetben az elvesztésük már közügy. Dolinszky Tibor elhunyta a legszemélyesebb magánügye a hitvesnek. Mert ha volt két ember, akik, úgyis mint házastársak összetartoztak és jóban-rosszban összetartottak, az Tibor és Terry volt. Dolinszky Tibor azonban messze több volt, mint a kettejük sorsát, életét józanul, felelősséggel és sokféle szellemi és manuális rátermettséggel hordozó, kiépítő férj és támasza a feleségnek. Szinte számbavehetetlen, hogy azóta, hogy a második világháború sebesültjeként nyugatra vetődött, mi minden jó magyar és keresztyén mozgalomban tevékenykedett. Közéleti és közegyházi munkásságának egészen a haláláig az Amerikai Magyar Református Egyesület és a Hollywoodi Magyar Református Egyház volt a tengelye.

Mint alapítótag, közreműködött az egyházunk létrehozásában. Később, mint gondnok, fantasztikus energiával, kitartással vitte, építette ki az egyházunk jó hírét öregbítő szolgálatokkal. Több mint két évtizeden át szerkesztője volt az Egyházi híradónak. A hazai, nehéz anyagi helyzetben lévő nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek karácsonyi megsegélyezése ugyancsak Dolinszky Tibor kezdeményezése volt a misszió alap által. Csak azok tudják igazán felmérni az egyházunkkal kapcsolatos szervező és alkotó munkáját, akik a munkatársai voltak, — így elsősorban a presbiterek. A közel három évtizedünk alatt, nem utolsó sorban, mivel 25- 30 személlyel és anyagilag a nullpontról indultunk, bőven volt alkalma Dolinszky Tibornak jó példával előljárnia. Kertet ásott, maltert kevert, festett, gépelt, tolmácsolt, vendégeket fogadott — és hátát tartotta, ha a lelkipásztora körül sűrűsödtek a világnézeti indulatok.

Hogy ragyogó szervező, a másokra osztott feladatokat is magára vállaló munkása volt ügyeknek és az Istennek, azt Los Angelestől Washingtonon át Magyarországig sokan tudták. Azt azonban csak a hitvese tudta és azok emlékeznek rá hálával, akiknek ügyes-bajos dolgában eljárt, — hogy száz és száz emberen segített. Melegszívű, esett életeket, tragédiákat felkaroló, megkönnyező emberségét nemesen egészítette ki az ökumenikus lelkűiét. A felekezeti megértést, azt, hogy a különböző istenhiteknél csak a pohár különbözik, amivel a forrásból merítünk, a forrás egy, — Erdélyből hozta. A helyi egyházak lelkészeivel, világi vezetőivel baráti kapcsolatot tartott fenn. Számára egészen természetes volt, hogy az egyházi alkalmakon, rendezvényeken a feleségével megjelenjen.

Az emigráció politikai, kulturális szervezeteiben való munkásságát egyreinkább az egyházunkban és a közegyházban való szolgálat váltotta fel. Neve, híre öregbedésével magasabb egyházi feladatokat kapott: az Amerikai Magyar Református Egyesület igazgatóságába választották, az Amerikai Magyar Református Egyház nyugati egyházmegyéjének pedig tanácsbírája lett.

Egy jószándékú, hatalmas energiájú, amellett jó humorral, diplomáciai arányérzékkel megáldott személyiséget, aki messze túlnő a környezetén, természetesen nem lehet egy rövidreszabott gyászbeszédbe beleszorítani. Hogy egy nagy tölgy dőlt ki a szétszórtságban élő magyarság soraiból, éshogy a Hollywoodi Magyar Református Egyház a tartóoszlopát vesztette el Dolinszky Tibor elhunytával, azt ma még csak regisztrálni lehet, nem felmérni. A felmérés majd később jön, amikor a megoldandó feladatok élesen kihozzák a pótolhatatlan veszteséget, ami Dolinszky Tibor gondnok elvesztésében az egyházat és a magyarságot érte.

Egy ember elhunyta nemcsak emberekre tartozik, abban Isten is érdekelt. Illő dolog hát, hogy odafigyeljünk arra, amit Isten az emberi evilági életről és a halálon túli létéről üzenni kíván.

Vannak, akik elérve a nyugdíjkort, már kiégtek. Érdektelenül, már csak jelenvannak az életben. És ismét vannak — férfiak és nők egyaránt —, akik eljutva odáig, hogy egy hosszú élet, sok hajsza gyümölcsét élvezhetnék, már elégtek. Hogy nem lehet büntetlenül egy embernek tíz életbe elosztható munkát végeznie, a szívét és az idegeit állandó magasfeszültségen tartania, annak Dolinszky Tibor az iskolapéldája. Látszólag teljesen egészséges volt. Leszámítva a világháborús sérülését, a lábát ért srapnelt és egy tyroidoperációt, a feje is alig fájt életében. Vasárnap még részt vett az istentiszteleten. Utána ellenőrizte az egyház bérházában végzett javítási munkálatokat. Délután egy pikniken vett részt, ahol száz és mégtöbb emberrel jó kedéllyel szót váltott. Másnap reggel pedig, amikor a hitvese szólt hozzá, majd a hallgatására költögetni kezdte, már jéghideg volt a teste. Álmában érte a szívszélhűdés. A görög erre azt mondta: kalos thanatos. Szép halál. De kérdezzék meg a feleségét, hogy ő mit érzett, amikor a tudatáig ért az iszonyú tény, hogy „Tibi meghalt!”

Egy gépet nem lehet állandó nagyfeszültségben tartani, nemhogy egy emberi szívet! Az iram, a lendület persze nem adagolt, okos magatartás, hanem életelv, életstílus; egyszerűen van és diktál. Ahogy Pál apostol mondotta: a csontjaiba rekesztett tűz nem hagyta őt nyugodni. Dolinszky Tibor akkor volt elemében, akkor érezte jól magát, ha dolgozhatott intézkedhetett. Es mivel perfekcionista volt mindent jól akart elvégezni. Ő csak így tudott élni. Számára csak így volt érdemes élni.

Isten akarja hogy az ember a kapott talentumokat forgassa az embertársa javára és az ő dicsőségére. Az egy talentumát elásó szolga ítélet alá került. Ugyanakkor Isten figyelmezteti is az övéit: Ne rohanj! Lazíts magadon! Olvasd el az autókra ragasztott aranymondást: Mikor ölelted magadhoz a feleségedet, a férjedet, a gyermekedet? A nagy és egyetlen sánsz arra: a ma. Még ma mondd ki annak, akit illet: Szeretlek. Fontos vagy nekem... Mert mi a ga-