Magyar Egyház, 1986 (65. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

MAGYAR EGYHÁZ 15. oldal niink iránti nagy hálával zártuk le az elmúlt évet és az Ö drága ígérete alatt kezdtük el az újat. Hogy ez a most ránk köszöntött újév mit hoz számunkra, azt nem tudhatjuk, egyet azonban tudunk: az a mennyei Atya, aki még a halál árnyékának a völgyében is velünk, mellettünk van, nem fog elhagyni bennünket ebben az évben sem. A jövő bi­zonytalansága miatti aggódás, kicsinységünk, gyengeségünk, lassan fogyó lélekszámúnk miatti siránkozás helyett inkább tegyünk meg mindent, amit megtehetünk, annak az ország­nak építésében, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus hozott le erre a földre. Most ezek után térjünk rá a karácsonyi ünnepkör fon­tosabb eseményeinek ismertetésére. Az adventi előkészületek áldottá tették karácsonyi ünneplésünket. A gyülekezet hű­séges tagjai rendszeresen látogatták az istentiszteleti alkal­makat, és az adakozás is mintaszerű volt. Karácsony szom­batján este gyermekeink lepték meg gyülekezetünk tagjait egy igen jól sikerült programmal. A magyar és angol nyelvű versek mellett elhangzott több zenedarab is Zolnay Norbert (harmonika), Zolnay Andrea (orgona), Berencsy Margit (furulya) és Nagy Brigitta (cselló) tolmácsolásában. A szé­pen feldíszített nagy karácsonyfa (a Zolnay-család ado­mánya) alatt, Nőegyletünk ajándékai voltak és kerültek ki­osztásra a gyermekek között. A jól sikerült, hangulatos szenteste templomunk Kálvin-Halljában rendezett kávé és sütemény partyval végződött. Ezúton is köszönetét mondunk mindenkinek — elsősorban gyermekeinknek —, akik ezt az estét oly széppé és emlékezetessé tették. A karácsonyi isten­tiszteleten kicsiny templomunk megtelt a betlehemi kisded születése fölött örvendező, éneklő, imádkozó, úri szent va­csorával élő hívek seregével. Ilyenkor mindig felvetődik a hívő ember, lelkipásztor és egyháztag előtt a kérdés: miért csak a nagy ünnepeken jönnek el az emberek a mennyei Atyával való találkozásra, miért hanyagolják el egyesek a vele való találkozást vasárnaponként? Kérdések ezek, amelyekre egykor majd kinek-kinek vá­laszolnia kell az Űr színe előtt. Az Üjév reggelén a temp­lomba jövők száma már csökkent, de így is — a gyülekezet lélekszámához viszonyítva — kielégítő volt. Ezzel kontextus­ban említsük meg azt a furcsa tényt, hogy ebben a gyüleke­zetben nem szokás esztendő utolsó napján, tehát Szilvesz­terkor istentiszteletet tartani. Ha most az elmúlt év mérlegét kéne felállítanunk, ak­kor a következőket mondhatnánk: az istentiszteletek látoga­tottsága nagyjából a tavalyelőtti év szintjén mozgott, egy párszor — főleg az októbertől decemberig tartó időszakban — örvendetesen túlhaladta azt. A közvasárnapokon a temp­lomlátogatók száma 25-45 között változott, amely — ismét figyelembe véve a gyülekezet lélekszámát — igen jónak mondható. Hála legyen érte Istennek! Ami az úrvacsorázók számát illeti: ott az a paradox helyzet áll elő (s feltehetőleg ez másutt is így van), hogy nagyon sokan élnek az úri szent vacsora ajándékaival karácsonykor és húsvétkor, de feltű­nően kevesen járulnak az Űr asztalához pünkösdkor, böjtfő­­vasárnap, újborért és újkenyérért való hálaadás alkalmával. Az úri szent vacsora ajándékaival csak karácsonykor és hús­vétkor élők bizonyára nem tudják, hogy Istennek milyen ke­gyelmi ajándékai, milyen drága ígéretei fűződnek ehhez a — kívülről nézve — nagyon egyszerű szertartáshoz, vala­mint azt sem, hogy az első keresztyén gyülekezetekben (ame­lyeknek lélekszáma kb. a windsori szinten állhatott) minden istentiszteleten magukhoz vették a szent jegyeket. Ami a múlt évi adakozást illeti: ebben a tavaly 48 egyháztag és 10 nem egyháztag vett részt. Nevek említése nélkül (mert az mindig félreértésre és haragra adhat okot) leszögezhetjük a tényt: e kevés adakozó egyháztag közül sokan igen áldozatos szívűek voltak, de vannak olyanok is, akiktől több is kitelt volna. Az ilyeneknek figyelmébe kéne ajánlani a szegény asszony filléreiről szóló példázatot, ar­ról a szegény asszonyról szóló jézusi tanítást, aki két fillé­rét, tehát MINDENÉT ODAADTA. Igaza van annak a lelki­­pásztornak, aki — az adakozásról lévén szó — ezt mondta: „Hogyan adnának addig, amíg nem érzik, hogy Istentől sokat kapnak az Igében, sőt mindent Őtőle kapnak.” Nos, mindezektől függetlenül, azért elmondhatjuk, hogy úgy az adakozás, mint általában az egyházközség pénzügyi helyzete­­állapota jónak mondható, felfelé irányuló tendenciát mutat a tavalyelőtti évhez viszonyítva. A legnagyobb adományt az egész évben nagyon áldozatosan dolgozó Nőegylet adott: 5,000 dollárt. Ez az adomány igen jól jön, mert nyárra tervbevet­tük a templom-hali javítási munkálatait. Azt már szinte „ceterum censeo”-ként ismételgethetjük, hogy a windsori egy­házközségben (de bizonyára mindenütt itt az Újvilágban) az asszonytestvérek, a Nőegylet tagjai veszik ki a legjobban részüket az egyházépítő munkákban. Ebédek, Bazár, Car­­roussell, csigatészta-készítés, hurka-kolbászvásár stb. Persze ez utóbbiban a férfiak is keményen dolgoznak. Ezek után egy-két szó népmozgalmi adatainkról: Keresztelés: 2. Esketés: 1. Temetés: 3.. Ügy a keresz­telés, mint az esketésnél 1 eset s a temetésnél úgyszintén 1, külön felkérésre történt, mert az illetők nem tartoztak szorosan véve egyházunkhoz. Említésre méltó még a konfirmációs előkészítés illetve oktatás, amelyen négyen vesznek részt. Az oktatás minden hét szombatján d.e. vap a templom-haliban, s a konfirmáció — ha Isten is úgy akarja és élünk — pünkösdkor történik meg, eleink szép szokása szerint. A presbiteri és nőegyleti gyűlések rendszeresen megtar­tattak, persze a nyári hónapok kivételével. A novemberi presbiteri és nőegyleti gyűlésen a lelkipásztor javaslatát el­fogadva, a jelenlevők úgy határoztak, hogy egyházközségünk — eleget téve az egymás terhét hordozás krisztusi paran­csának — ruhaküldeményekkel támogatja a segítségreszoruló argentínai magyar testvéreinket. A csomagok már elő is vannak készítve, csak az ottawai argentin konzulátus jóvá­hagyását várjuk. Hasonlóképpen, pénzadománnyal támogat­tuk a windsori nyomorék gyermekeket (Children Rehabilita­tion Center). Az előttünk álló legfontosabb esemény persze az egy­házközségi közgyűlés, amelyet a december második vasárnap­ján megtartott presbiteri gyűlés 1986. február 2-ra tűzött ki. Február hónap első felében, 13-a tájékán, kolbász-hurka vásárunk is lesz, és ugyancsak februárban rendezzük meg, valamelyik vasárnap istentisztelet után, a szokásos tisztvi­selőebédünket. Ezek persze rutinszerű aktivitások. Ezeknél sokkal fontosabb, hogy lelkileg illőképpen készüljünk fel a böjti időszakra, lelkileg elmélyedve, megtisztulva gondol­junk az érettünk szenvedett Megváltó Urunkra, a Jézus Krisztusra. Ebben a nemrég ránkköszöntött Üjesztendőben kér­jük Istent, a mi kegyelmes mennyei Atyánkat: álljon mel­lettünk és erősítsen minket Szentlelke által, és legyen az Ö gazdag áldása egyházunkon, annak tisztviselőin, Nőegy­letén, minden egyes tagján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom