Magyar Egyház, 1986 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1986-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 15. oldal niink iránti nagy hálával zártuk le az elmúlt évet és az Ö drága ígérete alatt kezdtük el az újat. Hogy ez a most ránk köszöntött újév mit hoz számunkra, azt nem tudhatjuk, egyet azonban tudunk: az a mennyei Atya, aki még a halál árnyékának a völgyében is velünk, mellettünk van, nem fog elhagyni bennünket ebben az évben sem. A jövő bizonytalansága miatti aggódás, kicsinységünk, gyengeségünk, lassan fogyó lélekszámúnk miatti siránkozás helyett inkább tegyünk meg mindent, amit megtehetünk, annak az országnak építésében, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus hozott le erre a földre. Most ezek után térjünk rá a karácsonyi ünnepkör fontosabb eseményeinek ismertetésére. Az adventi előkészületek áldottá tették karácsonyi ünneplésünket. A gyülekezet hűséges tagjai rendszeresen látogatták az istentiszteleti alkalmakat, és az adakozás is mintaszerű volt. Karácsony szombatján este gyermekeink lepték meg gyülekezetünk tagjait egy igen jól sikerült programmal. A magyar és angol nyelvű versek mellett elhangzott több zenedarab is Zolnay Norbert (harmonika), Zolnay Andrea (orgona), Berencsy Margit (furulya) és Nagy Brigitta (cselló) tolmácsolásában. A szépen feldíszített nagy karácsonyfa (a Zolnay-család adománya) alatt, Nőegyletünk ajándékai voltak és kerültek kiosztásra a gyermekek között. A jól sikerült, hangulatos szenteste templomunk Kálvin-Halljában rendezett kávé és sütemény partyval végződött. Ezúton is köszönetét mondunk mindenkinek — elsősorban gyermekeinknek —, akik ezt az estét oly széppé és emlékezetessé tették. A karácsonyi istentiszteleten kicsiny templomunk megtelt a betlehemi kisded születése fölött örvendező, éneklő, imádkozó, úri szent vacsorával élő hívek seregével. Ilyenkor mindig felvetődik a hívő ember, lelkipásztor és egyháztag előtt a kérdés: miért csak a nagy ünnepeken jönnek el az emberek a mennyei Atyával való találkozásra, miért hanyagolják el egyesek a vele való találkozást vasárnaponként? Kérdések ezek, amelyekre egykor majd kinek-kinek válaszolnia kell az Űr színe előtt. Az Üjév reggelén a templomba jövők száma már csökkent, de így is — a gyülekezet lélekszámához viszonyítva — kielégítő volt. Ezzel kontextusban említsük meg azt a furcsa tényt, hogy ebben a gyülekezetben nem szokás esztendő utolsó napján, tehát Szilveszterkor istentiszteletet tartani. Ha most az elmúlt év mérlegét kéne felállítanunk, akkor a következőket mondhatnánk: az istentiszteletek látogatottsága nagyjából a tavalyelőtti év szintjén mozgott, egy párszor — főleg az októbertől decemberig tartó időszakban — örvendetesen túlhaladta azt. A közvasárnapokon a templomlátogatók száma 25-45 között változott, amely — ismét figyelembe véve a gyülekezet lélekszámát — igen jónak mondható. Hála legyen érte Istennek! Ami az úrvacsorázók számát illeti: ott az a paradox helyzet áll elő (s feltehetőleg ez másutt is így van), hogy nagyon sokan élnek az úri szent vacsora ajándékaival karácsonykor és húsvétkor, de feltűnően kevesen járulnak az Űr asztalához pünkösdkor, böjtfővasárnap, újborért és újkenyérért való hálaadás alkalmával. Az úri szent vacsora ajándékaival csak karácsonykor és húsvétkor élők bizonyára nem tudják, hogy Istennek milyen kegyelmi ajándékai, milyen drága ígéretei fűződnek ehhez a — kívülről nézve — nagyon egyszerű szertartáshoz, valamint azt sem, hogy az első keresztyén gyülekezetekben (amelyeknek lélekszáma kb. a windsori szinten állhatott) minden istentiszteleten magukhoz vették a szent jegyeket. Ami a múlt évi adakozást illeti: ebben a tavaly 48 egyháztag és 10 nem egyháztag vett részt. Nevek említése nélkül (mert az mindig félreértésre és haragra adhat okot) leszögezhetjük a tényt: e kevés adakozó egyháztag közül sokan igen áldozatos szívűek voltak, de vannak olyanok is, akiktől több is kitelt volna. Az ilyeneknek figyelmébe kéne ajánlani a szegény asszony filléreiről szóló példázatot, arról a szegény asszonyról szóló jézusi tanítást, aki két fillérét, tehát MINDENÉT ODAADTA. Igaza van annak a lelkipásztornak, aki — az adakozásról lévén szó — ezt mondta: „Hogyan adnának addig, amíg nem érzik, hogy Istentől sokat kapnak az Igében, sőt mindent Őtőle kapnak.” Nos, mindezektől függetlenül, azért elmondhatjuk, hogy úgy az adakozás, mint általában az egyházközség pénzügyi helyzeteállapota jónak mondható, felfelé irányuló tendenciát mutat a tavalyelőtti évhez viszonyítva. A legnagyobb adományt az egész évben nagyon áldozatosan dolgozó Nőegylet adott: 5,000 dollárt. Ez az adomány igen jól jön, mert nyárra tervbevettük a templom-hali javítási munkálatait. Azt már szinte „ceterum censeo”-ként ismételgethetjük, hogy a windsori egyházközségben (de bizonyára mindenütt itt az Újvilágban) az asszonytestvérek, a Nőegylet tagjai veszik ki a legjobban részüket az egyházépítő munkákban. Ebédek, Bazár, Carroussell, csigatészta-készítés, hurka-kolbászvásár stb. Persze ez utóbbiban a férfiak is keményen dolgoznak. Ezek után egy-két szó népmozgalmi adatainkról: Keresztelés: 2. Esketés: 1. Temetés: 3.. Ügy a keresztelés, mint az esketésnél 1 eset s a temetésnél úgyszintén 1, külön felkérésre történt, mert az illetők nem tartoztak szorosan véve egyházunkhoz. Említésre méltó még a konfirmációs előkészítés illetve oktatás, amelyen négyen vesznek részt. Az oktatás minden hét szombatján d.e. vap a templom-haliban, s a konfirmáció — ha Isten is úgy akarja és élünk — pünkösdkor történik meg, eleink szép szokása szerint. A presbiteri és nőegyleti gyűlések rendszeresen megtartattak, persze a nyári hónapok kivételével. A novemberi presbiteri és nőegyleti gyűlésen a lelkipásztor javaslatát elfogadva, a jelenlevők úgy határoztak, hogy egyházközségünk — eleget téve az egymás terhét hordozás krisztusi parancsának — ruhaküldeményekkel támogatja a segítségreszoruló argentínai magyar testvéreinket. A csomagok már elő is vannak készítve, csak az ottawai argentin konzulátus jóváhagyását várjuk. Hasonlóképpen, pénzadománnyal támogattuk a windsori nyomorék gyermekeket (Children Rehabilitation Center). Az előttünk álló legfontosabb esemény persze az egyházközségi közgyűlés, amelyet a december második vasárnapján megtartott presbiteri gyűlés 1986. február 2-ra tűzött ki. Február hónap első felében, 13-a tájékán, kolbász-hurka vásárunk is lesz, és ugyancsak februárban rendezzük meg, valamelyik vasárnap istentisztelet után, a szokásos tisztviselőebédünket. Ezek persze rutinszerű aktivitások. Ezeknél sokkal fontosabb, hogy lelkileg illőképpen készüljünk fel a böjti időszakra, lelkileg elmélyedve, megtisztulva gondoljunk az érettünk szenvedett Megváltó Urunkra, a Jézus Krisztusra. Ebben a nemrég ránkköszöntött Üjesztendőben kérjük Istent, a mi kegyelmes mennyei Atyánkat: álljon mellettünk és erősítsen minket Szentlelke által, és legyen az Ö gazdag áldása egyházunkon, annak tisztviselőin, Nőegyletén, minden egyes tagján.
