Magyar Egyház, 1985 (64. évfolyam, 1-5. szám)

1985-01-01 / 1. szám

6. oldal MAGYAR EGYHÁZ vidékeken is ismertté és elismertté tette Trombitás Dezső nevét. Missziói Alapunk egyik részesiiltje alig néhány nappal ezelőtt írta, hogy két vidéki város között utazva, — valahol az Alföldön, — arra lett figyelmes, hogy a vele szembenülő fia­talember Trombitás Dezső Itt és ma c. könyvét olvasta. Kezet fogtak és barátokként szálltak le a vonatról. Valahol az Al­földön ... Nemrégiben valaki Erdélyből tudatta, hogy — magától érthető okokból, csak nagyritkán hallgatja a Szabad Európa adásait —. de örömmel és lelki gazdagodással töltötte el lel­kipásztorunk egyik rádió-igehirdetésének a meghallgatása. Va­lahol Erdélyországban. Lelkipásztorunk -— és ezt a túlzás veszélye nélkül merem állítani — országos és világviszonylatbani jó hírneve, köztisz­­teletben-tartása, ugyanolyan mértékben jó fényt vet a közös­ségünkre is. Érthető, hogy Amerika keleti partjain, valahol Európában, valahol Magyarországon, nemcsak nem tudják, de ' nem is akarják egymástól elválasztani Trombitás Dezső jó fé­nyét a Holywoodi Magyar Református Egyházétól. Számukra — és számunkra is: a kettő — egy. Gyülekezeti életünk mai határkövénél való rövid meg­állásunknak két hivatása van: az első, és legfontosabb, Isten iránti hálánk örömteljes kifejezése az elmúlt 25 év folyamán elvett bőséges közösségi javakért. A második: a közösség — és a közeli és távoli nagyszámú baráti kör szeretetének. ragaszkodásának és nem elég sűrűn kimutatott méltánylásának a bebizonyítása és világgá kürtö­lése nagytiszteletű lelkipásztorunk: Trombitás Dezső iránt. A negyedszázados mérföldkövet a hátunk mögött hagyva, az előttünk álló évek folyamán emberi csetlés-botlásainkat folytatva. Isten további segítségével együtt fogjuk róni utun­kat Isten országa építésére és magyarságmentő munkánk to­vábbi kifejtésére. Az ünneplő gyülekezet és a távollévő tagság nevében tisz­telettel és szeretettel nyújtom át nagytiszteletű urunknak ezt az évfordulói emlék-csekket. DR. HARANGI LÁSZLÓ EMLÉKEZETE 1912-1984 Textus: Példabeszédek 17:17. „Minden időben szeret, a ki igaz barát, és tesvérül szüle­tik a nyomorúság idejére.’’ Ötvenhárom éve vagyunk barátok. Mindig szerettük egy­mást. sokszor hetenként váltottunk levelet. 1931 ősze óta együtt járjuk az élet útját. Testvérek voltunk a nyomorúság idején. Isten sokszor rajta keresztül tanított, vigasztalt és áldott. Amikor drága Gömörömből kiutasítottak s a szívem akart megszakadni honvágyamban, családom után való vá­gyamba, akkor már ott volt a Warren Ohio parókián. Első utam hozzá vezetett a volt pataki diáktársamhoz, a pataki és a Baár-madasi tanárhoz. Ha neki jó itt, akkor a nyakig sáros hubói papnak is jó lesz. Az első angol prédikációt ő írta le nekem fonetikusan, és betanultam a számomra kínainak tet­sző angol szöveget. Szomszéd papok voltunk, ő Pittsburgh világvárosban, én McKeesporton a kisebb városban, ahol na­gyobb fizetést adtak nekem. Gyermekeinket többször hoztuk össze s akartuk magyar­nak nevelni őket. Egyformán tartottuk az apai tekintélyt s 35 év távlatából még most is mosoly száll lelkemre, amikor közeledtünk gyermekeink felé, egymást figyelmeztették a ma­gyar papok gyermekei. Laci fia vette észre közeledésünket és ő kiáltotta el, hogy macsarul (magyarul | kell beszélni. Isten az ő feleségét vette el először s ott maradt 4 árva kiskorú gyermekkel, bánatát én is vele együtt zokogtam, s azután az én feleségem szedte össze holmiját és itt hagyott 4 árva gyermekkel. Ha Harangi előttem nem járta volna meg a fájdalom kálváriáját, akkor én belehaltam volna bánatomba. De arra gondoltam, hogyha Harangi Laci kibírta, nekem is ki kell birni, hiszen együtt neveltek hitre az öreg iskolában. Azután ő merész lépéssel megnősült, kihozott egy hazai özvegy esperesnét. Láttam, hogy milyen boldogok. Laci bará­tom egészen megfiatalodott a házasságában s egyre ismételte nekem, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni.” Kilenc évi özvegykedés után én is követtem tanácsát és hálásan igazat adtam neki. Azután ő beletemetkezett az újságírásba, írtam is egy cikket róla, „Katedra, szószék és íróasztal” cí­men. Bámultam sokoldalúságát, közkedveltté tette a már meg­vénült és megunt lapot. Ledoktorált, feltette a koronát az angliai, princetoni, a Yale egyetemek után és a pittsburghi egyetemen filozófiai doktorátust szerzett. Azután elment a Wallace Baldwin-i egyetemre filozófiai tanárnak, ahol egye­temének polihisztora lett. Ő volt az, aki minden egyetemi ta­nárt tudott helyettesíteni, ha kellett történelmet vagy föld­rajzot, vagy csillagászatot, vagy latint, vagy görög nyelvet ta­nított. Őt hívogatták meg szerte az országba előadásokat tar­tani. Ö mindenütt megfelelt, és egyeteme büszkén ajánlotta tudós tanárát, aki több külföldi iskolában tanult, aki odahaza bölcsészeti oklevelet szerzett történelemből, földrajzból, de egy időben ő tanított vallást a pataki gimnáziumban. Diákok barátja volt, akik bálványozták professzorukat. Pataki szívem bánatára felkerült Pestre a Baár-Madas református leány­­gimnáziumba, ahonnan éles történeti érzékkel kijött a kis war­­reni lelkészi állásra. Ez a döntés nyugtatott meg engem és az én drága kis Hűhóm elvesztésébe kezdtem belenyugodni. Egy csomó miskolci diáktársával Patakra ment. hogy a Fő­iskolánk szeme fényei és tudósok legyenek Dr. Üjszászy Kál­mán és Dr. Szabó Károly keze alatt. Gárdájukhoz tartozott az egy évvel fiatalabb tudós Dr. Vatai László is, akinek szí­véért aggódunk egy pár hónapja. Dr. Koncz Sándor, Dr. Bíró Sándor, Dr. Harangi László ragyogó csillagok voltak. De kár, de fáj. hogy egymásután hulló csillagok lettek, fényük az ég peremén még fel lobban s azután eltűnnek. Utánuk csend és bánat, de a mi szivünk vigasztalanul mindig utánuk sír. Osz­tálytársai tudósok voltak, gyakorlati érzéssel Isten Harangi Lacit áldotta meg. Szerette magyar népét, hűséggel elpásztorolgatta volna őket. Az igaz, hogy egyszerű híveink gyakran észrevették, hogy a jó igehirdető előttük átváltozik Dr. Harangi László professzorrá, aki az Igét a gondolkodó agyhoz vitte közel. Ott halt meg szíve városában, Miskolcon, ahol született. Ne­mes szíve nagyot dobbant és hirtelen megállott. Most ott pihen az imádott Bükkje alján. A bükki tölgyek neki zúgnak és sóhajtják Rózsa nt. asszony, a Harangi és Nádházy gyere­kek és barátok bánatát. Lacikám, nekem vigasztalóm voltál a bánat idején, aki igazi barát voltál s többé olyan nem te­rem, mint Te voltál. A világ nagyon üres lett Nélküled. Na­gyon üres. N. L. Utolsó nekrológ

Next

/
Oldalképek
Tartalom