Magyar Egyház, 1984 (63. évfolyam, 1-5. szám)
1984-09-01 / 4. szám
12. oldal MAGYAR EGYHÁZ ALLEN PARK, Ml Lelkipásztor: Ábrahám Dezső püspök Tempóm: 9901 Allen Road Allen Park, Michigan 48101 Telefon: (313) 382-1001 Lakás: 18700 Midway — (313) 381-8400 A szeptember 1-3 között Ligonier, Pa.-ban tartott Országos Presbiteri Szövetség konferenciáján 20 delegátusunk vett részt. Vig Etelka a szövetség jegyzője. Ezen a nyáron a szokottnál több látogató indult el az óhazába és sokan jöttek onnan is Amerikába látogatóba, akiket nagy szeretettel köszöntöttünk templomunkban. Szüreti Bálunk, november 3-án, mint minden évben az őszi szezon színes és emlékezetes találkozója volt sok-sok magyarnak, akik közelről és távolról eljönnek, hogy résztvegyenek ezen a szürtei bálon. Ifjú Női csoportunk 45 személyes autóbusz kirándulása szeptember végén a New England-i államokba nagyszerűen sikerült, sok szép élménnyel tértek vissza a résztvevők. Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva „Szent Földi Utat" terveznek jövő év március 17-től 29-ig. A 12 napos kiránduláson meglátogatják azokat a helyeket, ahol a mi Urunk Jézus Krisztus járt, s visszafelé 3 napon át Görögországot tekintik meg, ahol is a nagy apostol nyomait követve meglátogatják Athént, Korinthust és több szigetet az Egei tengerben. Érdeklődőknek felvilágosítással szolgál a lelkész felesége. Az út New Yorkból $1,419 — utazás, szállás és élelmezés, stb. Minden hó harmadik vasárnapján a Nőegylet ebédet ad nagytermünkben. Az őszi sütemény vásár nagyszerű eredménynyel zárult. Köszönet a munkásoknak és pártfogóknak. STATISZTIKAI ADATOK: elhunytak: Tóth Sándor 80 éves korában, dearborni lakos volt; King Williamné, szül. Jobbágy Júlia 90 éves korában; Papp Ferencné, szül. Kopor Gizella 86 éves korában; Bajnai Károly alapító tagunk, egyházunk volt gondnoka és mindhalálig hűséges presbitere 86 éves korában. Emléküket áldjuk. A többi adatokat az angol hírekben tettük közzé. Új tagjaink sorában köszöntöttük október elején: Árvái Károlyt és nejét, Rumney Briant. Finkbein Irént és Németh Helent. HUNGARIAN PROTESTANT BALL 25th ANNIVERSARY to be held on Friday, November 9, 1984 at the SHERATON INN Hasbrouck Heights, New Jersey For information call your church office CARTERET, NJ Lelkipásztor: Nitsch Gábor 175 Pershing Avenue, Carteret, NJ 07008 Telefon: (201) 541-5051 A nyár gyorsan és csendesen telt el gyülekezeti életünk felett. Új kenyérre megterítettük az Úr asztalát, augusztus 5- én. A Férfi Klub sikeres munkáját táncos vacsorával zárta. Lelkipásztorunknak nagyon forgalmas volt a nyara, 7 esküvő volt, azonkívül résztvett a Ligonieri Lelkészegyésületi gyűlésen, delegátusa volt a Református Egyesület helyi csoportjának, a négyévben egyszer tartott konvencióján, szintén Ligonierben, azután Torontóban vett részt egy konferencián, majd szeptember végén a Ft. Nagy Lajos felszentelésének 50-ik évfordulóján vett részt. A Női Kör Chinese Auction-ja kitűnően sikerült. $3.440-en felüli tiszta bevétellel. Egyetemes úrvacsorát okt. 7-én tartottunk, szép résztvétellel. A vasárnapi iskolában mind kevesebb a gyermek, a fiatal családok elköltöznek a környékről. A konfirmációi előkészítőn most 5 fiatal vesz részt. Október 20-án tartjuk az 50-ik Évi Vacsorát, gyönyörű Bethlen Haliunkban. A karácsonyi Bazár november 24-én lesz, amelyre már az év eleje óta készülnek asszonyaink, minden hétfőn este kézimunkázva a templom alatti vasárnapi iskola teremben. Úrvacsoraosztás lesz november 18-án Üj Borra. A statisztikai adatokat lásd az angol részben. McKEESPORT, PA Lelkipásztor: Tamás Dénes Templom: 101 University Drive McKeesport, PA 15132 Telefon: (412) 672-7298 Szeptember közepén jó visszatekinteni az elmúló nyárra és hálát adni a velünk közölt kegyelemért. Amint egyháztagjaink tudják, nálunk a nyár folyamán sem csökkent a templomlátogatás. Természetesen, mint minden egyháznál, nálunk is vannak olyanok, akik sem nyáron, sem télen nem járnak rendszeresen templomba. Megemlékezünk a jól sikerült, a templomunk előtt lefolyt „Nemzetek Közötti” ételvásáról. Azokról, akik ebben a munkában hónapokon át dolgoztak vagy más módon elősegítették a jó eredményt. Angol istentiszteleteinken az énekkar egész nyáron át énekelt. Jó lenne, ha több felnőtt fiatal is csatlakozna az énekkarhoz. Mivel a nyáron az énekkari próbák vasárnap reggel voltak, most újra hétfőn este hét órakor jön össze az énekkar Broker Randy vezetése alatt gyakorolni. Török Stevet kérte fel a lelkipásztor, hogy a vasárnapi iskolában tanítsa azokat a fiatlokat, akiket lelkész szombaton, okótber 6-án kezdve konfirmációra szándékozik oktatni. Többen is szándékoznak a lelkészcsaláddal együtt résztvenni a Bethlehemben tartandó Nagy Lajos, volt lelkipásztorunk részére rendezett ünnepségen, mely mivel szeptember 30-án lesz lesz, mire ez a híradás megjelenik már rég el is múlt. Szeptember 30-án MacPherson J. Charles. III. a Pittsburgh-i Szeminárium utolsó éves hallgatója lesz a vendég szónok templomunkban az angol istentiszteleten. A magyar istentisztelet végzésére Chomos Sándor presbiterünket kérte meg a lelkipásztor. Úrvacsoraosztás lesz október 7-én és Advent első vasárnapján. december 2-án. Az előző számokban még eddig nem közölt anyakönyvi adatokat olvashatjuk ebben a számban az angol híradásunkban.