Magyar Egyház, 1983 (62. évfolyam, 1-5. szám)
1983-03-01 / 2. szám
6. oldal Amikor Jézus Jeruzsálem felé közeledik az olajfák hegyének lejtőjén, szemébe tűnik a város s keserű könynyekre és kemény szavakra fakad. Jeruzsálem húsvétra készül, tornyai, palotáinak kupolái ragyognak a tavaszi verőfényben, a levegőt átjárja a virágzó olajfák hódító illata, de ebben a színpompás környezetben Jézus a könnyein keresztül viharfelhőket lát, szava olyan komor, hogy még ma is megrettenünk, ha sötét próféciáját halljuk. Az ujjongó hozsánnázó, virágot hintő sokaságban olyan elhagyatott, olyan magányos a könnyeket ejtő, zokogó Jézus. Sírása szeretetből fakad. Sírni mindig azért sírunk, akit nagyon szeretünk, akit nagyon féltünk. Azért a népért sír, amely elhagyatott és elnyomott, nyakában a szívtelen hatalmaskodók ólomsúlyú járma, amelytől megszabadulni nem képes. Szívét a féltőn szerető gond emészti, ajkáról keserűen tör fel a sötét prófécia: A te ellenségeid tekörülötted palánkot építenek és körülvesznek téged és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged és a te fiaidat tebenned. Krisztusnak könnyén át érzem — szemlélem én is sokakkal együtt árva, szegény erdélyi magyar népemnek keserű sorsát. Magamévá teszem Krisztusnak a népért való aggodalmát és fájdalmát. Aféltőn szerető gond az egy-Tíz éves a Carpathian Observer A “Carpathian Observer” büszkén tekinthet vissza az elmúlt tíz éves működésére: elérte célját: az erdélyi magyar kisebbség tragikus sorsát ma már ismeri az amerikai közvélemény s ebben a felvilágosító munkában döntő szerepe volt a folyóiratnak. — E tény bizonyításánál elég, ha arra hivatkozunk, hogy a Reagan-kormány hivatalosan közölte Bukaresttel, hogy június végén elveszti “Most favored nation" — vámkedvezményét, amennyiben nem vonja vissza azt a rendeletét, hogy a Romániából kivándorlókat iskolai neveltetésük visszafizetésére kötelezték. Ezt a felvilágosító munkát tovább kell folytatni! Ezért a “Carpathian Observer” kiadói felhívják az emigrációs magyarságot, hogy még fokozottabb mértékben pártolják a folyóiratot. — A “Carpathian Observer" az Erdélyi Bizottság tagjainak tag-illetményként jár a Székely Néppel együtt. Évi tagdjj S10.00, de felülfizetések, adományok sokat segítenek. A lap megrendelésére a legjobb út a csatlakozás az Erdélyi Bizottsághoz, vagy előfizetés, ami szintén évi $10.00 (USA). A lap küldéséhez $10.00-os csekk beküldése szükséges pénztárosunk címére: Böszörményi Sándor, 2808 East 124 Street, Cleveland, Ohio, 44120. A csekket Committee of Transylvania névre kell kiállítani. Lőte Lajos MAGYAR CGYftAZ házamért, a népemért, emészti az én lelkemet is. Ezért is hivatásomnál fogva, lelkiismeretem szerint, habár esendően és híjával, de egyházamat és népemet szolgálom — hónapokkal ezelőtt még a bűbályos Erdélyben, ma pedig itt Amerikában. Sokan tudják, de még többen nem, hogy mekkora elnyomó teher nehezedik az erdélyi magyarság vállára, csak azért, mert magyar, mert élni akar, mert őseitől örökölt szellemi javát, kultúráját feledni nem akarja, mert templomát el nem hagyja, mert őt eltiporni akarójával soha meg nem alkuszik. Emeltem szómat odahaza és emelem itt hivatalos helyen és másutt, árva népemnek érdekében. Sokunknak fájt és fáj egy nemzet, egy kultúra durva eltiprása, mert igazában ma ez történik a világ szemeláttára, Éreztem én is azt a súlyt, amely napról-napra igen megnehezedett az utóbbi években azoknak a vállán, akik a súlyos magyar sorsot Erdélyben valamilyen formában fel merték említeni a hivatalosok előtt. Múltbeli és jelenlegi keserű tapasztalatom, hogy egy haldokló népnek jajszavára a rohanó világ nem figyel oda; át nem tudja érezni sorsát és baját. Keveseknek fájdul szívében, hogy valahol Kelet-Európábán egy maroknyi népnek naponta sírját ássák egy ördögien kieszelt, módszeres tervvel. Joggal kérdezzük — e nép pusztulása felett ki ejt könnyeket? Jézus megsiratta Jeruzsálemet és a pusztulás felé haladó népet. Kinek fáj ma Erdély sorsa? A hivatalosoknak bizonyára nem. A történelem színpadán annyi és annyi kultúra pusztult el és nagyhírű birodalmak süllyedtek el — nem éri meg a rohanó embernek és nem is érdemes egy kis nép jajszavára odafigyelni, még ha milliókban is számlálják azt — mondván ezt sokak által, de ezek ellenében hirdetni és bizonyítanunk kell, alkalmas és alkalmatlan időben, hogy nem élhetünk keresztyéni életet egymás iránt való felelősség tudata nélkül. Nem lehet, hogy a magyar vér, a magyar öntudat és lelkűiét — bárhol is éljen az az ember a világon, hogy ne érezzen együtt szenvedő testvérével. Tudom, jól tudom, sokan vannak, akiknek magyarsági öntudatukkal igenis baj van, érzésük elfásult, felelősséget ezért a népért nem éreznek. Fülük bedugva, szemük becsukva egy életen át —, a jólét és az önzés nem engedi meg, hogy szívük egy kicsit is vérezzék azért a népért, amelynek emlőin ők is felnőttek. Pedig a bezárt iskolák, elnéptelenedett templomok, megalázott emberek, minden örökölt javától megfosztott nép kiáltó szava immár az egekig hat. Azt hiszem, hogy egyedüliségében és harcában az erdélyi magyar nép igen közel áll ahhoz a Krisztushoz, aki a Golgota keresztje felé halad. Közös út ez, sorsközösség a szenvedő Úrral. Jézus fentről az Olajfák hegyéről szemléli a várost. Ott lent az ellenség, hatalmuk nincsen, s a legjobbak is áruló Júdások és tagadó Péterek. Micsoda szomorú előre vetített képe ez a Golgotának és árva népemnek. Mint ahogy a tanítványoknak szemei még most nem láthatnak távolabbra a keresztnél — túl nagy árnyékkal komorlik a kereszt és a pusztulás mélységéből nem látnak felemeltetést, így sokan nem látnak kiutat ma sem az erdélyi magyarság szenvedéseinek mélységéből. Pedig van. A Golgotától az út felfelé vezet. Maga az Úr hirdeti, O azért jött, hogy az elveszetteket, a megcsúfoltakat, a kisemmizetteket megkeresse és megtartsa. Mi vagyunk az elűzöttek, az otthontalanok a világ országútján, bujdosók, akik megmaradni vágyunk történelmi múltunkban és népünkben. De azt is meg kell tanulnunk, hogy megmaradásunknak az egyetlen t tja, ha hozzá menekülünk. Nincs más út a megmaradásra. És az O örök szent akarata az, hogy aki hozzá menekül, azt soha ki nem veti és aki vele együtt halad, az vele együtt is támad fel. A tanítványok öntudata is szenvedéseik tüzében lassan érett harcképessé. Krisztus szenvedésében a mi magyar öntudatunk és felelősség érzetünk megtisztulhat. A mi ügyünk is csak benne és általa érhet jó véget. Hinnünk kell azt, hogy a népünkre a ma “feszítsd meg”-et kiáltok előbb, vagy utóbb fejet hajtanak, mert jogos harcunkban az Úr a segedelmünk. Rá tekintve megsokszorosíthatjuk erőnket, — gyengeségünkben és egyedülvalóságunkban nem lehet nagyobb erőforrás, mint O, az övéiért szenvedő és könnyeket ejtő Úr. Sz.J. ERDÉLYÉRT KÖNNYEZÜNK
