Magyar Egyház, 1981 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-01 / 7-8. szám
6. oldal________________________ téknek tartotta a babonáktól, előítéletektől mentes tudományt és elismerte annak jótékony hatását az emberi életre. Genfi reformátori működésének kezdetétől fogva arra törekedett, hogy az iskolákban társadalmi különbségek nélkül minden gyermek elsajátítsa a legszükségesebb ismereteket. A Kálvin által alapított (1559) genfi Akadémia kezdettől fogva több tanszékkel működött. A teológián kívül külön tanszéke volt a klasszikus nyelveknek, a filozófiának és a művészeteknek. A XVII. század folyamán már külön tanszéket kapott a természettudomány az Akadémián. A legnagyobb szolgálat, amit Kálvin tett az ún. világi tudományoknak, kétségkívül az volt, hogy tanítványait rávezette az igazi tudományos munkában nélkülözhetetlen erkölcsi és intellektuális becsületesség megtartására és a haladás irányában való törekvésre. Megkövetelte mindenkitől az igazság szeretetét és tiszteletét, valamint a hazugság feltétlen gyűlölését, az iszonyodást mindenféle babonától és egyéb tévelygéstől. SZENT KÖTELESSÉG Kálvin életművének egyik kiváló ismerője, Eugéne Choisy így nyilatkozik Kálvinnak a tudományokkal kapcsolatos hatásáról: “A Kálvin iskolájában nevelkedett ember nyitott ELHUNYT EGER PAPP GIZELLA Egyházkerületi ügyészünk édesanyját veszítette el, amikor a Mindenható Isten elszólította közülünk Eger Papp Gizellát június 29-én a Ligonier, Pa.-i Bethlen Otthonban. Férje Eger Sándor haláláig hűséges munkatársa volt az Amerikai Magyar Népszava gjságnak, s később Mrs. Eger férjhez ment Papp István neves és érdemes magyar színművészhez, akivel azután együtt vezették a lap Perth Amboy, NJ.-i irodáját. Hűséges tagja volt az amboy-i egyházunknak, temetése is az ottani templomból történt. Fia Eger Sándor a város bírája, és az Amerikai Magyar Református Egyesület jogtanácsosa, gyászolják még másik fia Walter és családja, valamint leánya Kish Irénke és családja. Két nővére Mircse Sándorné és Várady Irma, 6 unokája és 12 dédunokája. Emléke legyen áldott. MAGYAR CGYflAZ szemmel jár e világban és értelmét becsületes magatartás: szent kötelesarra használja, hogy vizsgálódjék és séget jelent. Tartozik Istennek, felegondolkozzék. Az ilyen ember szá- barátainak és önmagának azzal, mára a kutatásban való őszinteség és hogy tisztelje az igazságot és egész megbízhatóság, a tények megfigye- életével engedelmeskedjék az igazlésében, az adatok feltárásában való Ságnak.” NT. FORRÓ SÁNDOR 20 ÉVES JUBILEUMA Balról jobbra: Nt. Forró Sándor, Nt. Török István, Nt. Csordás Gábor esperes és Nt. Hunyady László, a Poughkeepsie-i egyház templomából Nt. Forró Sándor helyi lelkész 20 éves beiktatása jubileumi istentiszteletén. Bocsáss NYÍLT LEVÉL meg Bocsáss meg szívedből Ha kívánják véred Ne ránts kardot arra, Aki késsel dobál, Hisz a gyilkoslelkű Is embertestvéred Csak éppen nem tudja Mit és miért csinál. Türelmes légy ahhoz Aki megbánt téged Szeresd azt is, aki Átkokat szór terád, Jóságodat látva Megtér ellenséged És büntetés helyett Áldás száll majd reád. Állj a gyenge mellé Kit mindenki elhagy Reménységet hirdess Elesett embernek, Tettekkel bizonyítsd Krisztus követő vagy Hajolj le azokhoz Kik bűnben hevernek. Imádkozzál azért Ki rágalmaz téged Bízzad Istenre a Végső ítéletet, így lehet mindenkor Lelki békességed így élheted már most Az örök életet. Dömötör Tibor A Károli Gáspár Lelkészképző Intézet tanulói sorába való csatlakozásról bizonyos egyházi körökben elhangzott híresztelés szerint az utóbbiak lebeszélésének hatására mondottam le. Ezúton jelentem ki, hogy ez az állítás minden alapot nélkülöz; a lemondás oka sajnálatos egyéni problémákból ered. Mint a hihetetlenül sikeres Lorántffy Care Center egyik eredeti alapító igazgatója, tanúja voltam annak a hősies küzdelemnek, ami nevezett intézet megindításáért folyt. Ugyancsak, 10 éven át voltam tanúja annak a magyarságmentő törekvésnek is, amely ugyanezen akroni magyar egyháznak állandó jellemzője volt, és ami minden valószínűség szerint példa nélkül állónak számítható a szabad világban. Maguk a tények, hogy jóformán a semmiből teremtették meg a Lorántffy Otthont, bővítették azt, területeket szereztek hozzá, trianoni emlékeztető szobrot emeltek, most pedig, csodálatos erőfeszítés eredményeként kimagasló magyar egyházi kezdeményezés, a Károlyi Gáspár Lelkészképző Intézet szárnyait bontogatják mind, mind azt bizonyítják, hogy magyarságot istápoló erők forrása az Akroni Magyar Református Egyház. A céljaiban kialakult új lelkészképző intézet növendékének lenni csak büszkeséget jelenthet az igaz magyar számára. Az eszme feletébb dicséretes, és mint ilyen, az arról való minden lebeszélés a szabad magyar lélek béklyózását jelentheti csupán. Egervári Gyula a Bridgeport, Connecticut-i First United Church of Christ világi lelkésze