Magyar Egyház, 1977 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1977-08-01 / 8-9. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ ő Krisztusával. Ezért nevezzük Őt vőlegénynek, akit mintegy pecsétet, a szívünkre és karunkra tettünk. Ezért a legfőbb barát, a kielőtt nincsen titkunk s aki önmagát kitárta előttünk. Ő a hű pásztor, aki vigyáz, véd és terelget minket. Áldott orvos, aki látja sebeinket mielőtt fájnának és meggyógyítja. Milyen könnyű a világ zajából hozzá menekülni, csendességben megszólalásra bírni őt, kisértés között belefogozni és a halál árnyékának völgyében engedni, hogy vállaira vegyen. Egyetlen kiáltásra milyen hatalmasan jelenik meg, kinyújtott kezünket azonnal megtudja ragadni és bárhol legyünk, járjunk-keljünk, egy szempillantás alatt lábaihoz ülhetünk, mint egykor Mária és hallgathatjuk szavát. Mikor nagyon fáj a szívünk, nárdus szelencénket megtörhetjük s olaját fejére önthetjük. Halálunk óráján, mikor szemünk előtt összefolynak e múlandó világnak képei és szédit a múlandóság víziójának komor zúgása “megjelenik előttem mirrhától és tömjéntől illatosán, az ő balkeze az én fejem alatt és jobb kezével megölel engem.” Énekek Éneke 8:3 így formál átal lassanként, de biztosan az a Jézus, aki bennem marad. Imádság Zörgetek imádságommal kegyelmed ajtaján, igaz birám, kegyelmes Atyám, Örökkévaló Istenem! Tudom, hogy nem hagysz engem elepedni és közelgetsz azok felé, akik tiszta szívvel és őszinte vággyal keresnek Téged. Tudom, hogy Te könyörgést meghallgató Isten vagy és kedves Neked a szívből fakadó tisztelet. Azért gyermeki bizalommal járulok eléd és színed előtt leborulva imádlak Téged. Ha ezer nyelvem volna, nem tudnám kibeszélni dicsőségedet, mert földi szemem tükör és homályos beszéd által látja azt csupán. Ha ez a teremtett mindenség egyszerre szeráfi énekké válva, mintegy óriás orgona, magasztalna Téged, csak halk sóhajtás volna ahhoz a dallamhoz képest, amit választottaknak, idvezülteknek és angyaloknak magasztaló serege énekel a Te dicsőségedre. Ha tűzre adnám magam s égő áldozatul megá]doztatnám, parányi mécs láng volnék dicsőséged roppant oltárán, múló parázs egy tűz óceánban. Tudom, milyen gyenge és töredezett az én tiszteletadásom s mégis légy ezerszer áldott, hogy meghallgatod, szívesen veszed és felelsz reá, bíztatsz és megáldasz, Teremtő Istenem. Köszönöm, hogy alkottál engem s elhívtál arra a legnagyobbra, hogy megismerjelek és imádjalak Téged. Köszönöm, hogy atyai név a Te neved. Gondviselő a Te kezed, könyörülő a Te szíved, megtartás és győzelem velem való szándékod. Hálát adok néked a testi és lelki javakért, amelyekkel elhalmoztál, gondviselésedért, amely megőrizett engem és azokat, akik nekem mindenek felett kedvesek. De hálát adok legfőképpen azért, hogy az én Uram, Jézus Krisztusomban, Atyámmá lettél és én gyermeked lehettem. Benne megkönyörűltél rajtam és bűneimet megbocsátottad. Elvezéreltél az igazság ismeretére és Szent Lelkeddel hathatósan támogattál a Neked való szolgálatban. Nyilván van elölted minden bűnöm, vétkem és mulasztásom. Nem tudom magamat mentegetni és védeni, csak vádolni tudom keserűen és keservesen. Óh, tégy velem jót, bocsáss meg nékem, tisztíts meg és szabadíts meg engem Megváltó Istenem! Vigasztalj meg úgy, mint ahogy síró gyermeket vígasztal az édesanyja és emelj fel engem oda, hol megérezhetem atyai szíved dobogását s áldó kezednek bűntörlő simogatását. Segíts Szent Lelkeddel, hogy ezt a napot Néked szentelhessem s ezzel is előbbre jussak a keskeny utón annak a követésében, aki előttem jár, mert érettem jőve. Pihentesd meg telkemet dicsőséged zsámolyán, oltsd el szomjúságomat igéd élő vizével, elégíts meg engem Szent Lelked javaival. Fogjon el ünnepi béke, sugározzék rajtam az a fény, amely szolgádon Mózesen gyűlt ki, mikor a hegyen Tevéled társalgón. Ne mondjam senkinek és mégis lássa mindenki rajtam, hogy én a Te fiad, gyermeked vagyok. Adj erőt nékem, hogy Rólad bizonyságot tegyek és Téged fennen és bátran áldjalak, mikor a hitetlenek ellened lázadnak. Hadd hirdessem a Te jóvoltodat nemzedékről nemzedékre itt alant és odafent. Ámen. Ml SZÜKSÉGES AZ IMÁDSÁGHOZ, HOGY AZT ISTEN KEDVELJE ÉS MEGHALLGASSA? Először az, hogy egyedül az egy igaz Istenhez, aki magát nekünk igéjében kijelentette, könyörögjünk szívünk szerint mindazért, aminek kérését Ő nékünk megparancsolta. Másodszor, hogy szükségünket és nyomorúságunkat teljes valójában megismerjük, hogy ő felségének színe előtt magunkat megalázzuk. Harmadszor, hogy erős bizodalommal legyünk afelől, hogy Ő a mi imádságunkat, noha mi arra érdemtelenek vagyunk: mégis az Ur Krisztus érdeméért, bizonyosan meghallgatja, amiképpen nekünk igéjében megígérte. (Hi'idelbergi Káté)
