Magyar Egyház, 1976 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1976-10-01 / 10-11. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ hiába volt minden? Hiába áldozta életét több mint húszezer, nagyrészt fiatal magyar? Vagy még tovább: Elhibázott volt az egész forradalom? Egy meggondolatlan nép értelmetlen lázadása? A kérdés önmagában történetietlen. Vannak népek, amelyek nem tudnak belenyugodni a szolgaságba. A magyar is ilyen. Ezt bizonyítja az Aranybullától kezdve, Bocskai, Bethlen, Rákóczi felkelésein keresztül 1848-49 szabadságharcáig egész történelmünk. A forradalmat senki sem tervezte, az elnyomó hatalom kényszerítette ki! Kis népek sorsa: soha sem elég a belső elnyomókat eltávolítani. Ha a forradalmuk olyan időben tör ki, amikor a világhatalmi helyzet nem kedvez, a külső hatalom túlsúlyával szemben szabadságharca elbukik. Ez történt 1848-49-ben és 1956-ban. A két forradalmat és szabadságharcot egy évszázad választja el, de hasonlóságuk döbbenetes. Az 1848-as “Mit kiván a magyar nemzet?” 12 pontja és az 1956-os októberi fiatalok követelése az eltérő történelmi helyzet ellenére is azonos. Értelmetlen volt hát a forradalom? — Vájjon megmaradhatott volna-e a magyar nemzet, és egyáltalán Magyarország, ha nem lettek volna forradalmai és szabadságharcai? Ezek acélozták meg a nép lelkét, ebből az élményből és emlékből élt évtizedekig, ez táplálta és edzette meg a további megpróbáltatások elviselésére. Vagy az 1956-os forradalom nélkül úgy alakult volna-e az elmúlt két évtized Magyarországon? A magyar népnek sok szenvedés forrása is lett, de az bizonyos, hogy minden, ami jó, pozitív történt, az adott körülmények között az elmúlt két évtizedben, 1956 miatt történt. De tovább menve: A magyar nép két évtizeddel ezelőtti véráldozatából előnye lett minden keleteurópai népnek, beleértve a Szovjetunió soknemzetiségű népeit is. A világkommunizmus egységének, monolitikus hatalmának bomlása Budapest véráztatta utcáiról indult el. A magyar forradalom lelke és hatása él a Szovjetunió szakadárjaiban épp úgy, mint a nyugateurópai kommunista pártok Moszkva elleni lázadozásaiban. Az elmúlt két évtizedben sokan és sokféleképpen, jószándékkal és rossz akaratból törekedtek a magyar forradalom elhomályosítására és meghamisítására is. Mindhiába! A magyar forradalom ma is él és fénylik. És élni fog mindaddig, amig az ember leikéből ki nem ölik a szabadságvágyat, az Isten képmására teremtett lelket. Az emberiség történelme pedig azt bizonyítja, hogy ez sohasem sikerül. Hitünk szerint azért, mert Isten akarata ellen való. SEGÉLYKIÁLTÁS HAZULRÓL A Református Hírek írja Bartlia püspök és békemozgalmi ügynöktársai évek óta makacsul hangoztatják a nyugati keresztyénség felé, hogy “Magyarországon nincsen földalatti egyház”, sem egyházi ellenzéki front, mert hiszen az egyházi élet az állam által biztosított és ellenőrzött kereteken belül látszólag zavartalanul folyik. Erre a hamis beállításra cáfol rá most alaposan egy bátor hang — méghozzá belülről. Éliás József, a volt nagyerdei “egyetemi templom” jogtalanul eltávolított lelkipásztora, akit a gályarabszabadító holland de Ruyter admirális szülővárosa, Vlissingen meghívott egy ünnepi beszéd megtartására, de — nyilván Bartha püspökék sugalmazására — nem kapott a hatóságoktól útlevelet. Elküldte tehát tervezett előadásának teljes szövegét holland keresztyén barátainak, felhatalmazva őket mondanivalóinak a legszélesebb körökben való ismertetésére. Az alábbiakban közöljük hiteles kéziratának leglényegesebb részeit, melyek nem annyira a politikai rendszert teszik éles kritika tárgyává, hanem az azt kiszolgáló egyházi vezetőket. — A magyar reformátusságnak alapbaja, problémája nem egy külső ellenség szorongatása, mint 500 évvel ezelőtt volt. Egyházunkat belső rendezetlenség őrli fel, az egyházkormányzat, az egyházszervezet, az egyházszerkezet rendezetlensége. Sajátos rendezetlenség ez, mert elvi- teológiai- hitbeli következetlenség szüleménye. — Egyházunkban jelenleg a püspököt életfogytiglan választjuk, az esperest ugyan csak 12 évre, de — az esetek többségében — az esperesség is életfogytiglani tisztség. A véglegesen hatalomba került egyházi személyek körül kialakul egy stabil érdekeltségi hálózat, modern szóval élve: a vezetőkáder, amely a közös érdekeltség és lekötelezettség alapján összetart s egymást nemcsak támogatja, hanem “fedezi” is. — A vezetők választásának mikéntjéről csak ennyit; gyakorlatban nincs választás, de a papírforma szerint van. Ugyanis a presbitériumok egyetlen “közül” választhatnak, amikor esperest, vagy püspököt kellene választani. Groteszk választási paródia szerepét kapják, hogy így a presbiteri elvnek is eleget tegyenek az episzkopalista manipulátorok. Az egyházmegyék, egyházkerületek elnöksége él a megválasztandó esperes, püspök személyére nézve a javaslattevés “atyai” jogával s természetesen a javasolt egyetlen személyt terjesztik fel az állami hatósághoz is előzetes jóváhagyásra. Az így “választott” vezetőkáder masszív, kölcsönös függésben és érdekközösségben kormányoz.
