Magyar Egyház, 1975 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1975-11-01 / 11. szám

6 MAGYAR EGYHÁZ A Keleti Egyházmegye évi közgyűlése Az Amerikai Magyar Református Egyház Keleti Egyházmegyéje október 12-én, Bethlehemben tartotta évi közgyűlését Dr. Harsányi András esperes és Kő­­váry Imre gondnok kettős elnöklete alatt. A közgyűlés megerősítette a gyülekezetek válasz­tását, mely szerint négy évre esperes lett Dr. Harsányi András, gondnok Kőváry Imre, lelkészi tanácsbírák Hunyady László, Kovács István és Szőke István, vi­lági tanácsbírák Balogh Bálint, Magyar Miklós és Ruszkay László. A közgyűlés továbbá tisztviselőkül választotta a következőket: Török István lelkészi, Vérségi Ferenc világi jegyzők, ifj. Beke Antal pénz­táros, Hunyady László lelkészi és Soltész Elemér világi egyházkerületi képviselők. Kovács Waltemek, aki a pénztárosi tisztségre nem kívánta magát újra jelöltetni, a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét sza­vazott sok évi lelkiismeretes pénztárosi szolgálataiért. Az esperest és gondnokot Dr. Béky Zoltán volt püs­pök, a többi tisztviselőt az esperes eskette fel. A közgyűlés, többek között, megerősítette Ray­mond David Patch-nek a roeblingi gyülekezet lelki­­pásztorává történt megválasztását; felhívta a lelki­­pásztorokat a Kálvin Egyházkerület lelkipásztoraival való szószékcserékre valamint a Kálvin Egyházkerü­let gyülekezeteivel való szorosabb együttműködésre; felhívta a gyülekezeteket, hogy a reformáció vasár­napján emlékezzenek meg a gályarabokról; ajánlotta, hogy az új alkotmány fordittassék le magyar nyelvre és adassék ki korlátozott példányszámban. A közgyűlés ajándékokat szavazott meg több nyugateurópai magyar református egyháznak, Pásztor János keletafrikai magyar református misszionárius­nak és a Magyar Egyháznak. Ft. Dr. Béky Zoltán beiktatja a Keleti Egyházmegye esperesét és gondnokát. EGYHÁZI IRODALOM: MAGYAR ÚJ SZÖVETSÉG (Ravasz László fordítása) vászonkötés 5.­ÉNEKESKÖNYV ... .................................... 4.­Dömötör Tibor: KÉTÉLŰ KARD ............ 4.25 Dömötör Tibor: ISTENTŐL KRISZTUSIG (verseskötet) 4.25 Nagy Lajos: TESTVÉRI SZÓ BUJDOSÓ MAGYAROKHOZ..................... 2.00 Nagy Lajos: ÁRON VETT ALKALMAK 2.00 Nagy Lajos: AZ ARANY PAIZS VÉDELMÉBEN .................................. 2.50 Nagy Lajos : CSIPKEBOKOR TEMPLOM 2.50 Nagy La jós: ANGYALOK ELEDELÉBŐL 3.­Nagy Lajos: VASÁRNAP DÉLUTÁN .... 2.00 Trombitás Dezső: VAGY-VAGY................ 2.50 Trombitás Dezső: VÉSZKIJÁRAT............ 1.50 Trombitás Dezső: ANDRÁSRA (szín.).... 1.50 Trombitás Dezső: ESENDŐ ÖREGEK .... 1.00 Hunyady László: KERESZTYÉN VALLÁSTAN ................... 2.50 László Hunyady: FAITH AND TEACHING OF JESUS........ 2.50 Stephen Kovács: CATECHISM................... 1.50 CREEDS OF THE HUNGARIAN REFORMED CHRISTIANS ................... 1.50 Duard — Szentegyedi: AMERICAN HUNGARIAN TEXTBOOKS, each ........ 1.50 Minden egyes könyv megrendelhető a Bethlen nyomdán keresztül: BETHLEN PRESS, INC. P.O. Box 637 Ligonier, Pa. 15658 UTAZÁSOK — PENZKULDESEK — BIZTOSÍTÁSOK — KÖZJEGYZŐSÉG 65 éven keresztül panaszmentesen szolgálják népünket, tehát ha fenti ügyek bármelyikében megbízható szolgálatra van szükség: forduljon bizalommal CSÍPŐ ARNOLD a fenti szakmák mindegyikeben államilag engedélyezett és ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőkhöz. 303 MAPLE ST., PERTH AMBOY, N. J. — PHONE: 826-5600

Next

/
Oldalképek
Tartalom