Magyar Egyház, 1975 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1975-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 apám kezében láttam valami ilyen című hetilapot. Igen, hajdani káplánjaink közül az okosahbjának mindnek járt is. így hát következett a padlás, a háromszáz éves falusi parókia padlásának évszázados rendetlenségében kutatás a forró hőségben és a porban. Külön téma lenne leírni első tudatos kutatásom élményét. Valóban évszázados porbán, egerek rágta folyóiratok dzsungelében keresni a Magyar Utat. Minden szabad időmet ott töltöttem azon a nyáron. Házigazdám tiszteletére legyen mondva, hogy mindent megőrzött. Tökéletes káoszban, de emlékezetem szerint a Magyar Út minden egyes száma végül is megkerült. Még mindég sajnálom, hogy rendbeszedve, évfolyamok szerint összezsinegezve, becsületesen otthagytam az egészet a biztos pusztulásnak. Ma már tudom, ugyahogy volt meg kellett volna mentenem, ha még ez eltulajdonítást is jelentett volna. De nem is ez a lényeges, hanem az a csodálatos tanítás és eddig csak megérzett, de nem tudatosított új ideológia (nincs rá jobb szavam, ez pedig csúf és lejáratott kifejezés) amit azokból a cikkekből teljes erővel szívtam magamba. Akkoriban csalogatták a tehetséges fiatal diákot maguk közé be a pártba a káderfelelősek. Többen igy sodródtak el mellőlem azokban az években. Nekem azonban az Álom az országról és az annak nyomán felkutatott Magyar Út cikkek — pontosan elég volt arra, hogy különvéleményem legyen: ami aztán az ország összes iskoláiból való kicsapással és letartóztatás előli meneküléssel végződött pontosan az érettségi előtt. Valószínű, Hogy 1948 nyarának nagy felfedezése nélkül is ez következett volna, de az az álom arról az országról az enyém is lett, enyém is lesz, amig csak élek ezen a földön. Érdekes, hogy a könyv szerzőjéről és a Magyar Út hajdani szerkesztőjéről Magyarországon: Miskolcon, majd Budapesten csupán nagyon ellentétes kliséket hallottam. “Fasiszta hajlamú narodnyik” — mondotta az egyik magyar tanárom, akiből hamarosan tankerületi főigazgató lett. “Valami izgága pesti félkommunista. ..” emlékezett a nevére valaki családom idősebb tagjai közül. Nyilvános ineghurcolásomkor a fasiszta Szabó Dezső-epigon, összeesküvő és hazááruló jelzőket sűrűn emlegették Gombos Gyula neve kapcsán. Ez pedig volt 1948 novemberében. Én pedig még mindég nem tudtam: él-e, fogoly, halott, magas vagy alacsony, sovány vagy kövér, csak egyet tudtam, hogy abban a nagy kilátástalanságban az ő írása: felszabadító tanítás, valóban az egyetlen magyar út. A sejtésből Gombos Gyula olvasása nyomán életigazság lett, a megérzettből tudatosított politikai, irodalmi és világnézeti látás: egy életre elégséges indítás. Menekült sorsban töltöttem be a tizennyolcadik évemet: de elkötelezetten tanítványként. Az én mesterem, a számomra még mindég ismeretlen: Gombos Gyula volt. Az emigrációs évek elejének ismét nagy élménye volt az, hogy az Uj Magyar Útban 1950-ben ismét olvashattam Gombos Gyulát. Restauráció vagy reform? Ami megmenthetett volna: a dunai konföderáci problémája... Idegen környezetben új nyelvvel és kultúrával küzdve azok az írások tartották bennem élve az álmot az országról. Leírhatatlan és kifejezhetetlen, hogy mit jelentett nekem addig is Gombos Gyula életműve. Most egy negyedszázaddal későbben, egy könyvben összegyűjtve együtt vannak ezek az írások: Az Álom az országról, amennyi a Magyar Út cikkekből megmaradt és az első emigrációs évek nagyszabású tanulmányai... Nekem legalább is, igy együtt, megrázó és exisztenciális élmény volt. Ahogy olvastam, egyszerre megelevenedtek, újból felforrósodtak bennem a kezdő fiatalkor legnagyobb élményei és csak annyit tudok mondani, hogy nem csalódtam most sem. Sokszor ha negyedszázad múlva visszatérünk rég elhagyott hajdani otthonunkba, minden összezsugorodik. Érthetetlenül kicsiny lesz a gyermekkor hatalmas udvara, szűkek a tágasnak emlékezett szobák, bizony így igaz ez a szellem és a lélek világában is. Egy fiatalkorban körülrajongott könyvet, sokszor csalódottan tesszük le huszonöt év után. Régi, nagytudásúnak gondolt tanárunkkal beszélgetve rádöbbennünk, hogy mennyire beszűkült, mennyire provinciális, pedig csak annyi történt, hogy nem változott meg az az udvar, ugyanaz maradt a szoba és régi tanárunk is csak ugyanaz a derék ember, aki minket elindított az élet utján: mi változtunk meg. Nagy élményem a Történelem balján elolvasása után pontosan az volt, hogy érdemes volt egy életre elkötelezően komolyan venni Gombos Gyula látását és tanítását, mert az Álom az országról, a magyar utas tükörcserepek és az emigrációs írások ma is időszerűek, frissek és időtállóan igazak. Nem tudok elfogultság nélkül írni sem erről a könyvről, sem a szerzőjéről. Három különböző nyelvterület és kultúra egyetemein tanultam, van vagy négy diplomám: világhírű professzorok tanítottak, teológus és egyháztörténész lennék, ha vagyok valami, de a legtöbbet Gombos Gyulától tanultam, s a tanítvány csak elfogult szeretettel tud Írni mesteréről. Nagyon hálás vagyok az új könyvért, hiszem, hogy velem együtt majd hálás lesz egykor az egész nemzet is, mert a huszadik század második felének legnagyobb magyar gondolkodójának fiatalkori írásait olvashatja majd igy együtt. Komjáthy Aladár
