Magyar Egyház, 1974 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1974-12-01 / 12. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 KARÁCSONYI ÜDVÖZLET Sokan kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezett. A világ amikor belevakul szentsége hófehér csillogásába, amikor képtelen nyomdokain egy magasabbrendű élet hegycsúcsaira felkapaszkodni, amikor nagy, nehéz keresztjét önzése és gyönyörhajhászása miatt nem birja hordozni, inkább letagadja, hogy élt. Valóban meseszerű hős Ő, a hibátlan ember, az imádság, elmélkedés, emberszeretet, gyógyító cselekvés, hősies önfeláldozás tökélye, örök példa az ideák messzeségében. Pedig földi sorsa: egyszerű szülők, elnyomott kis ország, ismeretlen gyermek és ifjúkor, vagy három évi vándorló szereplés és férfiassága delén kegyetlen halál; Utána azonban évezredes hírnév és örök felmagasztaltatás. Milliók haltak meg már érte és miatta. Intézmények vésetik homlokzatukra halhatatlan nevét, s gyarapodnak általa. Letűnt századokban kincs és vér urai háborúkat vívtak szülőföldjéért, vagy megpróbálták hitét is eltörölni a föld színéről. Hasztalan. Ama kőre estek, amelyről megíratott, hogy “aki e kőre esik szétzuzatik; akire pedig ez esik rá szétmorzsolja azt.” (Mt. 21:44.) Kétezer esztendeje már, hogy a nyugati emberiség központi gondolata: Krisztus. Amikor az egyén terhe alatt görnyedez, betegség gyötri, tudata kínozza vagy magasztosaid) életsíkra vágyik felemelkedni, Hozzá fohászkodik. S a társadalom jövőjéről álmodok, ha sokszor átfogalmazzák is, az Ő nagy kijelentését “Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt. 22:39.) — tűzik lobogójukra. Senki mellette közömbösen el nem haladhat, személye varázsának tartósan ellene nem állhat, amint megmondotta “én, ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonszok.” (Jn. 12:32.) Legnagyobb tagadóit hívja el világ-misszionáló apostolaiul. Álljunk be azért mi is alázatos követői sorába, s 1974 karácsonyán zarándokoljunk el lélekben bethlehemi jászolbölcsőjéhez. Ünnepeljük születését és hirdessük dicséretét! Forró Sándor IDEGENBE SZAKADT MAGYAR KARÁCSONYI LEVELE HAZA Amikor az óra éppen kettőre jár Éjfél után lévén, s ti nyugosztok immár És nem is sejtitek, nem is gondoljátok: Lelkem röpke szárnyán akkor száll hozzátok Távol messzeségből a Tisza partjára, Szőke Tisza partján cserepes kis házba... Az a cserepes ház a falu végében, A sugár torony a falu közepében És egy kis ház lent egy utca szegletében Sok álmatlan éjét okoztak már nékem. Ámde nem bántom ezt, nem tépem a sebet, Fáj az úgyis, habár néha be-beheged; Feltépi azt olykor maga a sors keze, Mikor ránehezül annak bús végzete. Én édes szerettim, talán megértitek, Bizonnyal tudjátok, hogy miről beszélek: Velünk is úgy bánt el a sorsnak hatalma, Méltán szánkba illik a R.ákhel siralma, Mintha nem lett volna elegendő egy seb, Amikor kidöle a gyengébb, a kisebb, Hogy csordultig teljék a keserű pohár, Kidőlt az erős is és sírhatunk immár! Ha csak kertész volnék valaki kertjében És két tőke rózsák vesznének hirtelen, Akkor is megrázná szívemet a bánat, Hát mikor két fiam így a sírba szállnak. Karácsony, karácsony, te drága szent ünnep, Ma született Krisztus! Te áldott, nagy követ: Jöjj és vigasztalj meg, önts erőt telkembe, Mert könnyeim hullnak ezen levelemre. Lehet, hogy tán vétek a könnynek hullása, De rászorul a szív a vigasztalásra. így hát vigaszt, gyógyírt máshol nem találunk, Csak a jó Istennél, ha Hozzá fordulunk. Én édes sógorom, mostan arra kérlek, Ha netán szemeid könnyet ejtenének, Ma mikor felderült a karácsony napja, Megszületett Jézus, az élet Főpapja; Kérjük Őt, hogy hozzon rátok boldogságot, Sohse ismerjétek a szomorúságot! Sok karácsony napot és boldog új évet Kívánok távolból, szeretteim, néktek, Az én áldott lelkű, édes hites párom És a kitérjedett nagyszámú családom. Aki gondolatban most ott van veletek, Aki e sorokba öntöttem telkemet Édes üdvözletét küldi mindazoknak, Akik emlékekben még híven megtartnak, Mindenkinek igaz boldogságot kíván Igaz, hű szívéből az ősz Filep István
