Magyar Egyház, 1973 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1973-04-01 / 4. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ ÍRÁS ÉS ÉLET KRISZTUS FELTÁMADOTT . . . “Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és az elhunytak első Zsengéje lett”. I. Kor. 15:20 Krisztus Urunk feltámadása emberek millióinak szívet és lelkét nagy örömmel tölti meg szerte az egész világon, ahol csak istenfélő emberek élnek napkeltétől napnyugtáig. Százezer számra épült kicsiny imaházak és hatalmas templomok a trópusi égőv alatt napok alatt összeállított parányi imatermek és évszázadok kultúráját hirdető csodálatos nagy katedrálisok mind mind Krisztus nevének dicsőségét hirdetik. Ki tudná megszámlálni a könyveket, melyeket Jézus Krisztusról írtak s ha azokat egy könyvtárba helyeznék el, nem volna a világon olyan hatalmas épület, amelyik minden róla szóló könyvet befogadhatna. Milliók készülnek most is a Megváltó feltámadása húsvéti nagy ünnepére, templomokból zeng az Istent dicsőítő zsoltár, családi otthonokból száll az ég felé az Üdvözítőt magasztaló dicséret, távoli elhagyatott helyekről is, ahol csak istenfélő emberek lakoznak a lélek szárnyain száll fel a magasba az ünnepi imádság. Hála a Teremtő Urunknak, örvendezés a benne bízó hiveknek, hogy húsvét drága üzenete, a tavaszi új élet mindennél világosabban a természetben is megmutatkozó ereje betölti világunkat és a Szentírás szavaival mi is boldog örömmel mondjuk: “Krisztus feltámadott!” Krisztus Urunk feltámadásának történelmi ténye a keresztyén anyaszentegyház egyik legfontosabb alapköve. Nem hiába mondotta Pál apostol: “ha pedig Krisztus nem támadott fel, hiábavaló a mi prédikálásunk, és hiábavaló a ti hitetek is”. Nagyon sokan próbálták éppen ezért a feltámadásba vetett hitet elvetni, a Szentírásbeli történetnek valóságát kétségbe vonni. Isten azonban minden aggodalmaskodást megcáfolólag történelmi tény bizonyosságával erősítette meg ezt a hitet. Krisztus megjelent tanítványainak, velük fogyasztotta el egyszerű estéli eledelüket és a kételkedő Tamásnak ujjai érintésével adott meggyőződést arról, hogy a keresztre feszítés és a szögek nyoma testén valóság volt. Azóta is a történelem folyamán hányszor és hányszor kísérelték meg egyszerű vagy tudós emberek a feltámadásba vetett hitnek a megsemmisítését. Ma is az istentelenség és modern hitetlenség egyik legfőbb törekvése a Szentírásnak az emberek életéből való eltávolítása. Magyar Testvérek! álltatok meg a hitben, legyetek erősek a történelem folyamán Istentől oly sokszor megerősített hitbeli megyőződésetekben: ne engedjetek a gonosz csábításoknak, forduljatok el a hitetlenség hamis apostolaitól s teljes szívvel és örömmel mondjátok a biblia húsvéti szent üzenetét: “Krisztus feltámadott!”. Töltse be igazi tiszta öröm az Istenben bízó emberek szívét és lelkét e húsvéti áldott ünnepekben. Igen. valóban öröm jár ja át igen sok ember életét ilyenkor tavasszal, amikor a természetben meginduló új élet virágot fakaszt, rügyek pattannak a fákon és zöld lomb díszíti ezer hegyoldalon az erdőket szerte minden felé. Öröm járja át a szívet a nagy betegség után is, csodával határos módon ha valaki meggyógyul és hirtelen új erőre kap. Mennyivel inkább öröm töltötte meg a tanítványok életét, amikor keresztre feszített és eltemetett Mesterük feltámadt! A szomorúság és bánat könnyeit letörölte a feltámadás öröme s a kétségeket eloszlatta a Megváltó Mesterrel való találkozás boldogsága. Ez az öröm ült azoknak az arcán, akik az első húsvéti feltámadás tanúi lettek. Ez sugárzott később azok szívéből is, akik az Ő tanító Mesterükkel beszéltek, utolsó szavait és parancsolatait hallották és tanítását számunkra feljegyezték. A feltámadás feletti öröm annyira magával ragadta és olyan erővel ruházta fel az első tanítványokat, hogy ez lett a keresztyén egyház April, 1973 — Vol. 52, No. 4 Published Monthly except June-July and August-September when bi-monthly. Editor-in-Chief: DEZSŐ ABRAHAM, Bishop Editor: REV. TIBOR DÖMÖTÖR 1657 Centerview Drive, Akron, Ohio 44321 (216) 666-4600 Business Manager: REV. LOUIS ILLÉS 1411 Kennedy Ave., Duquesne, Pa. 15110 Editing Manager: REV. BARNABAS ROCZEY 101 University Dr., McKeesport, Pa. 15132 Office of Publication: Bethlen Freedom Press Ligonier, Pa. 15658 Second class postage paid at Ligonier, Pa. Subscription—Előfizetés: évi $3 yearly legfontosabb központi üzenete, ezt hirdették szerteszéjjel a tanítványok, és ez jutott el mindenhová: “Krisztus feltámadott!” Ez a feltámadásba és örökéletbe vetett igazi hit adott erőt évszázadokon át istenfélő embereknek, ezzel az örvendező hittel néztek szembe mártírok a biztos halállal, és ez a hit erősít meg ma is mindannyiónkat. “Jöjjetek én hozám mindnyájan” így szól az Űr Jézus a Szentírásban. Jöjjetek templomainkba, halljátok Testvérek az Ő igéjét, kövessétek parancsolatait és töltsétek meg szíveteket a benne vetett örvendező hit áldásaival. Égjen ott a lelkesedés és Isten országa földi anyaszentegyházunk építése iránti buzgóság minden egyháztagunk és presbiterünk szívében és lelkében. Hozzátok fel szülők kis gyermekeiteket az Úr hajlékába, járjatok rendszeresen el a vasárnapi iskolába és az ifjak az egyház ifjúsági szervezeteibe. De ne csak egy évben egyszer “húsvétkor”, hanem az esztendő minden vasárnapján, és életetek minden idejében. Sose szűnjetek meg dicsérni és áldani a Mindenható, Gondviselő Istent, a mi Szerető Mennyei Édesatyánkat és az Ő Szent Fiát a mi Urunk Jézus Krisztust. Örömmel és hálás szívvel szüntelenül: “Krisztus feltámadott!” Ábrahám Dezső