Magyar Egyház, 1973 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1973-10-01 / 10. szám

MAGYAR EGYHÁZ

7

hogy végre is melyikük adta át odaát neki júniusi körlevelünk egy példányát, Bütösi János lelkésztestvérünk felindultan azt válaszolta: “semmi közötök hozzá!” —

Azóta is szomorú tépelődésünk tárgya: mi is indíthatott, feltételezhetően, derék amerikai magyar lelkésztársakat arra, hogy egy hangsúlyozottan magánlevélnek szánt s a szabad világ lelkészeinek és világi vezetőinek írott közleményünket, melyen nevünk is szerepelt, elvigyék és átadják pont annak a magyarországi református vezető férfiúnak, aki egyben magasrangú állami funkcionárius is, egyáltalán nem törődve e lépésük esetleges súlyos következményeivel? Hát ennyire súlyos lenne már az amerikai magyar református egyházi élet belső hasadása, lelkészeinek egymással való szembenállása bizonyos óhazai kapcsolatok nyomán?

Ha van is bennünk ezen a téren nyugtalanság, van jóreménység is. Ennek az egész kérdéskomplexumnak a felvetése — körleveleink és a ligonieri konferencia révén — mégis csak sokat segített a tisztázódásban. Szilárd reményünk, hogy végső fokon e kérdések megtárgyalása, a velük való komoly szembenézés nem osztotta meg, sőt inkább egybeforrasztotta az amerikai magyar református lelkészek nagyrészét felelősségük vállalásában és mind az óhazai, mind az itteni magyar reformátusság hűségesebb és odaadóbb szolgálatában.

Csordás Gábor és Nagy Gyula

NYILATKOZAT

Az északamerikai magyar református egyházak lelkészei között számosán vannak, akik szívből kívánják, hogy az óhazai reformátussággal őszinte, nyílt és tiszta testvéri kapcsolatok létesüljenek, de ugyanekkor aggodalommal és felelősségérzettel szemlélnek bizonyos visszás jelenségeket ezen a téren. Ezért e kapcsolat tisztázása érdekében az alábbi nyilatkozatban kívánják leszögezni elvi álláspontjukat és meggyőződésüket.

1. ) Csak örömmel tudnánk üdvözölni a szabad világ és az óhaza magyar reformátussága között egy olyan új viszony létrejöttét, melyben elhalkul mindenféle világnézeti propaganda s amelyben elsősorban keresztyén theologiai és egyházi szempontok érvényesülnek, népünk egyetemes javát szolgálva mind itt, mind pedig odaát.

2. ) Meggyőződésünk, hogy e jövőbeli új viszonynak a kialakulását elsősorban az eszmék és hitbeli látások szabad, kétoldalú cseréje és áramlása biztosíthatja. A keresztyén egyházak életében nincs és nem is lehet helye semmiféle titkos diplomáciának. A mi oldalunkról nézve ez azt jelenti, hogy az amerikai magyar reformátusság egész nevében senki nem tárgyalhat. Ha egyházaink részéről külön-külön vagy együttesen folytatnak is egyesek, megfelelő megbízatással, tárgyalásokat óhazai egyházi vezetőkkel, erről kötelesek időnként számotadni az amerikai magyar egyházak megfelelő testületéi, sőt az egész egyházi közvélemény előtt is. A másik oldaltól viszont elvárjuk, hogy amennyiben kapcsolatokat keresnek az amerikai magyar református egyházakkal, ezt ne kivételezett s általuk kiválasztott személyek révén igyekezzenek elérni, hanem az itteni egyháztestek választott vezetőin és megfelelő szervein keresztül.

3. ) A kulturális csereakciók mintájára az egyházi kapcsolatoknak is a teljes kölcsönösség elvén kell alapulniuk, legyenek azok tudományos theologiai, egyházművészeti, igehirdetési, vagy theologiai ösztöndíjat nyújtó cserék.

4. ) A viszony normalizálására irányuló tárgyalások során a mi magatartásunk a másik oldal felé legyen szeretetteljes, de kimért, tartózkodó és elvileg megalapozott. Egyelőre nincs okunk senkit sem ünnepelni az idelátogató magyarországi egyházi vezetők közül. Az pedig semmiképen sem lehet feladatunk, hogy a mindenáron való erkölcsi alátámasztásukat munkáljuk, akár az óhaza felé, akár ökumenikus vonatkozásban. S különösen nem úgy, hogy idekint lépten-nyomon szószékeinket rendelkezésükre bocsátjuk. A magyar református szószék — a rajta hirdetett Ige miatt — szent hely és nem valami színházi kellék, amit vendégfellépésekre odakölcsönözhetnénk.

5. ) Őszinte örömmel látnánk, ha az óhazai egyházi élet lassanként liberalizálódnék és egyre több belső szabadságot élvezne. Az otthoni egyházi vezetők könnyen tanú jelét adhatnák annak, hogy ők is ezen munkálkodnak. Az elmúlt 25 év folyamán Magyarországon számos közéleti embert rehabilitáltak, előzetes meghurcoltatásuk után. Miért éppen a magyarországi református egyház kivétel ezalól? 25 év alatt lelkészek százait Ítélték el, mozdították el helyükről, szaktották ki világi pályákra vagy küldték kényszer-nyugdíjba különféle egyházi bíróságok, szervek vagy egyes vezetők. S mindezt annak ellenére, hogy ők ezekben az időkben “egy újfajta emberszer etetet fedeztek fel”, ahogy a tiszántúli püspök tájékoztatott minket néhány hónapja Ligonierban.